Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-303

372 303 orsüásros Ülés február 6. 1S84 vekre és eszmékre, a melyek nem hozzájuk tartoznak. A t. ministerelnök ur is, ámbár ő kevésbé, mint a sajtó, mely egyébként a kormánypárt pártpolitikáját támogatja, következetesen hányja a függetlenségi párt szemére azt, hogy az antisemitismust maga a függetlenségi párt támasztotta, élesztette, tenyészti és vezeti mai napiglan és e tekintetben a függetlenségi párt azon sajátságos, nem mondom,hogy szerencsés,sőt most a választások előtt egyáltalában nem szerencsés helyzetben van, hogy mig egyrészről őt az antisemitismus élesztője gyanánt tekintik épen a zsidók és mindazok, a kik a szabadelvűség őszinte hivei és a zsidókat jogtalanul bántalmazni nem akarják engedni, másrészről az antisemiták urbi et orbi azt hirdetik mindenfelé, hogy a philosemitismust egyedül épen a függetlenségi párt képviseli e házban. Szalay Imre: Egy tagja! Eötvös Károly: Hát tessék számot vetni ezzel az egy taggal, az arra készen áll és nem magával a párttal. (Zaj. Helyeslések a szélső haloldalon.) A zsidók antisemitismussal vádolják a pártot. Ebbe az egyáltalán nem kellemes és mondhatom nem is szép harczba, mely ekként a párt körül előállott, beleelegyedik maga at. ministerelnök ur és beleegyeledik Jókai Mór t. képviselő ur is, a kiknek pedig szavai, egyiknek egyik okból, másiknak másik okból bizonyos súlylyal birnak a nemzet sok rétege előtt. De hát mikor támadt, mikor fejlődött, miként eredt és kik által fejlesztetett az antisemitismus odáig, a hol az most van ? Érdekes kérdés, a melynek minden részleteire kiterjeszkedni nem fogok, de a melylyel lehetőleg röviden foglalkozni fogok azért, mert azt hiszem, hogy mint minden tüneményt csak ugy ismerünk meg teljesen, ha történetét is ismerjük, talán az antisemitismus valódi lényegének felismerésére czélszeríí lesz reámutatni. Mindenkitudja, sokszor fel volt említve, hogy Istóczy t. képviselő ur, a ki elméletileg legelőször állította fel ez antisemitismus lételét, ott ült a kormánypárton, ott támogatta a t. ministerelnök urat és volt rendíthétlen támasza a mai közjogi alapnak. Egyszerűen rámutatok csak arra, semmi további következtetést magából e körülményből nem vonok; de az mégis igen érdekes, hogy Istóczy t. képviselő urat nem ez a párt nemzé, hanem amaz. (Rámutat a jobboldalra. Zaj. Derültség a szélső baloldalon. Nyugtalanság a jobboldalon.) Tovább megyek. Istóczy t. képviselő ur — mint ő maga egészen igazán monda pár nap előtti beszédében — nagyon sok ideig kiáltó hang volt a pusztában és a mi visszhang az ő szavaira elhangzott, az — mint ő monda, én különben a kaczagók közt nem voltam soha, de mint ő monda — az nevetés és kaczagás volt. Jött azonban az oroszországi zsidóüldözés. Ennek hire elterjedt az országban is. Egyes vármegyékben csakugyan támadtak hangok, a melyek először kisebb, későbben azonban fokozódottan mind nagyobb-nagyobb szenvedélylyel tiltakoztak az oroszországi zsidók beözönlése ellen. A szenvedélyek erősbödésével és a tiltakozások szaporodásával egyúttal kezdtek tiltakozni, nemcsak az oroszországi, hanem a magyarországi zsidók ellen is. Mi lett volna könnyebb, természetesebb és a kormányra nézve kötelességszerűbb, mint azt mondani a megyéknek, hogy ugyan ne csináljatok nagy dolgot ebből, hiszen nem jönnek be ezek az orosz zsidók és ha bejönni akarnának is, annak én útjában állok. Ezzel vége lett volna annak a nagy hajszának, a mi vármegyéről vármegyére ment és a mi az antisemitismus valódi fellobbanásának első kezdete volt az országban. Jött azután az eszlári per. {Zaj. Felkiáltások : Halljuk! Ez az igazi!) Még nincs vége. Eltűnik egy szegény leány. Eltűnésének igazi körülményei máig sincsenek felderítve valójában. Vagy meggyilkolták, vagy öngyilkos lett, vagy mint az ország egyik főbb bírósága fölteszi, még most is él. Mi lett volna természetesebb, sőt kötelességszerűbb teendő a kormányra nézve, mint az, hogy midőn látta, hogy egy ilyen perhez minő szenvedélyek, minő hit, minő babona köttetnék, részéről arra hasson, hogy ezen per illetékes férfiú, törvény által is rendelt s komoly vizsgálóbiróság kezébe jusson és mielőbb befejeztessék. Nem történt és mi végig éltünk egy korszakot, hogy egy gyilkossági eset a kormány gondossága következtében speciális zsidó gyilkosság esetként tárgyaltatott és tárgyaltí?tik még most is, mert még most sincs vége. Szóba jött épen a cultusminister ur tárczäja körében az anyakönyvek vezetése is. Az anyakönyvek vezetésénél sok a visszaélés Magyarországon. Ott, hol műveletlenek az emberek, hol az ország némely részében kevésbé műveltek, mint másutt, igy a királyhágó körüli részekben, ott a zsidók, ott a keresztények s kivált az óhitű román keresztények a műveltségben egyaránt nagyon hátra vannak, ott az anyakönyvek rosszul vezettetnek, ugy a pópák, mint a rabbik által, a miből aztán sok baj keletkezik ugy a magánjog, mint a közélet terén, öröklési kérdések, katonai kötelezettség s más ily kérdésekben sok zavar támad. És azt mindenki tudj'a, hogy ott a zsidó rab,bik alig képesek sok községben jó anyakönyvet vezetni s épen ugy nem képesek a román pópák sem, kik alig tudnak irni, olvasni. Régi a panasz, hogy Erdély némely részeiben még ha jól tudnák, sem akarják jól vezetni az anyakönyveket, nehogy Magyarország érdekében és a magyar nemzet melletti küzdelemben minden ifjú, a ki ott születik, katonai kötelezettség alá vonassék. Mi lett volna ily esetben első kötelessége a kormánynak egyéb,