Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-286
186. orsíA;?** áléi jannär 14. 1884. 23 újabban a t. pénzügyi bizottság, mely a szurony okra és uniformisra oly könnyedén kidobja a milliókat, felemeli óva intő szavát, s azt mondja: „félre a fizetésfelemelésekkel!" S miként indokolta ezt a t. bizottság ? mert úgymond, ezen nagy kiterjedésű társadalmi osztály óhajtásának legkisebb mérvben való teljesítése roppant terheket róna az államra. Az államra gondolom fél millió terhet róna és én hivatkozom azon projektumra, mely szerint ez fél millióba kerülne, hivatkozom a folyó évi költségvetésre, mely szerint a bélyeg- és jogilletékekről szóló czímen 635,000 frt többletet várunk. Nincs infentiómban, s nem is lehet különösen az alsóbb rendű hivatalnokok nyomorával foglalkozni, csakis egy körülményre hivatkozom, arra, hogy a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéknél 1500 kereset esett a múltévben az államhivatalnokokra. Legyen szabad még megemlítenem, hogy a megyék háztartásáról szóló törvény értelmében a megyéknek adott állami dotátión akként osztozkodtak meg a t. intéző körök, hogy a nyomorult segédhivatalnokok közül egyetlen egy sem részesült fizetésemelésben, a többiek pedig mindnyájan, szóval nincs a társadalomnak egyetlen osztálya abban a helyzetben, melyet azon rendkívüli megterheltetés után várhatna, a melyet tőle az állam követel. Tudom azt, hogy Magyarország népe nagy eszmékért, nagy nemzeti czélokért rendkívüli áldozatokra is kész, de mikor e nép azt látja, hogy minél többet ad, annál többet kérnek, hogy a mit családjától elvon, azt egy feneketlen örvénybe kénytelen dobni, akkor nem csodálkozhatni, hogy Magyarország népe állami kötelezettségeit csakis végrehajtások utján róyja le; hogy ha mi itt végre felvetjük azon kérdést, hogy mit ad az állam azon sokért, a mit elvesz. Nem ad semmit, mert nem képes adni, nem adja meg a legszükségesebbet, a belnyugalmat sem. [Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Egy kérdés áll előttünk t. ház, a melyet a kormány ugy látszik teljesen ignorál, mert azt megoldani vagy nem képes, vagy nem tudja. Ez azon kérdés, a mely Magyarország társadalmát már másfél év óta foglalkoztatja, a mely Magyarország társadalmi rendjét legközelebb is vészé lyeztette és a melylyel le kell számolnunk. E kérdés a zsidókérdés. (Halljuk! Halljuk!) Előre is tiltakozom az ellen, mintha én ezzel zsidó vitát kívánnék provokálni, mert az alábbiakat nemzetem nyugalmáért, hazám és pártom érdekében teszem és hogy bővelib argumentumot nyújtsak arra nézve, hogy a kormány költségvetését miért nem fogadhatom el. Hát t. képviselőház, nem azon jelenségek, nem azon elemek teszik e kérdési veszélyessé, a melyek a társadalom fóruma előtt nyíltan folynak le, hanem veszélyessé teszi azon némaság, csend és azon rokonszenv, a melylyel e kérdést Magyarország intelligentiájának 90 százaléka fogadja, E kérdést azon ifjn szellemóriások sem teszik veszélyessé, a kik holmi csábszavak árán ide fel. jutni akarnak, hogy azután, midőn azt elértekválasztóikat cserbenhagyva, a kormányt támogassák, hanem veszélyessé teszi az, hogy a túloldal, a melynek soraiban bizonyára ül annyi antisemita ha nem is nyíltan, de titkon, mint itt, e kérdéssel szemben ugy gerälja magát, mintha ez nem is léteznék. Simonyi Iván: Igaz! (Derü'tség.) Gruber János: Mit tett a kormány és pártja ezen kérdésben? Ezredeket dislocált, száguldó harczosokat küldött a félrevezetett nép fejére, statárium elé állított néhány ügyefogyottat, hatalma érzetében a legalkalmatlanabb időben odadobta a keresztények és izraeliták közti házasságról szóló törvényjavaslatot. Simonyi Iván: Jól dolgoztak, köszönjük. (Zaj. Mozgás jobbfelöl.) Gruber János: Mikor pedig e kérdés felett a törvényhozás másik házában történt szavazás intentióinak meg nem felelt, akkor a főrendiház reformjával, a papi javak elkobzásával, vagy nem tudom, mivel meny dörög. (Iyaz! TJ y y van! a szélső balon. Ellenmondás, zaj jobbfelől.) Hát t, ház, talán azt gondolja a kormány, hogy e kérdés, mint minden más társadalmi kérdés, csakhamar a feledékenység örvényébe jut. Ez nem történik meg, mert e kérdés olyan mély gyökeret vert a magyar társadalom minden rétegében, hogyannak hajtásait egy kertészollóval elnyirni nem lehet. Ezen kérdés oly dimensiókat vett már, hogy azt agyonhallgatni honfiúi bűn. Hát t. ház, engedjék meg nekem, hogy néhány egyszerű, de őszinte szóval ezen kérdés tisztázásához hozzájárulhassak. Tény az, hogy a zsidóság társadalmi elszigeteltsége, felekezetiességéhez való hajlama, összetartozósága oly vasgyürüt alkotott maga körül, mely a zsidóság minden tényében, minden fellépésében elannyira nyilvánul, hogy a legjelentéktelenebb individiumok sebe sajgott az összességnek. Napról napra érezhetővé vált azon nagy befolyás, melyet a zsidóság epén ezen összetartozóságából kifolyólag, de legkevésbé számarányának megfelelőleg a hazai közgazdasági és pénzügyekre gyakorolt. Tény az, nyíltan kimondom, hogy a zsidókapzsiság sok üdvös társadalmi és hazai intézményt falsifikált; tény, hogy sok hazai tulajdont és erkölcsöt, sok foglalkozást és hivatkozást megrontott, elkezdve a nép erkölcsi és anyagi jólétét megsemmisítő falusi pálinkabódéktól fel az ügyvédi karig, a hol igen sok tisztelt doctor urnak ügyvédi működése az uzsoratőke közvetítéséből állott. Ta-
