Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-286

gg 286 orsaágos Még január 14 1884. mítva hozzá a községi pót- és a hitközségi adókat. Ezen terhek levonása után következik a magán tartozások rendbe hozása, a melynek óriási összegére szomorú világot vet annak felemlítése, hogy Magyarország 37 millió hold földbirtokát 150 millió jelzálogi teher nyomja. Ehhez jönnek még a beruházási, kezelési és fentartási költségek hányadjai. Hol van a család fentartására szükséges költség? Es ez csak a normális állapot. De mi történik akkor, ha betegség, elemi csapások következnek be, a melyek statistikusaink szerint a földbirtok jövedelmének 10°/

0-át emésztik fel évenként. Mi áll be akkor? Az, hogy le lesz kötve a jövő év termése, lelesz kötve a napszámos-munka, le lesz kötve az igavonó barom és mikor bekövetkezik a munkaidő, a nagy munka, melyet Európa népei egy részének izmai el nem bírnának, mikor a földmívelőnek legnagyobb szüksége volna arra, hogy magát meleg étellel ellássa, ezt hiréből sem ismeri, vagy ha teljesen nem hitelvesztett, megszerzi a zsidó boltjából hitelre. A mit itt mezetlenül elmondottam a mezőgazdasággal foglalkozó osztály alsóbb rétegéről, a földmívelő osztályról.az kevés módosítással alkalmazható a középbirtokosságra, melynek állapota a munkaerő drága volta, az adók nagysága, a tőke- és hitelviszonyok rendezetlensége, az adókban a progressivitás hiánya miatt szintén kétségbeejtő. Mi következik ebből? Az,hogy legfontosabbnakjegbiztosabhnak és jövedelmezőnek ismert foglalkozás, a mezőgazdaság, ezenkarekteréből kivetkőztettetik. Figyelmeztetjük tehát a t. kormányt arra, hogy azon Magyarországban, melyet geográfiai, climaticus és speciális termelési viszonyai az agricultura különös fejlesztésére utalnak, igyekezzék a földmívelés fejlesztésére hatni. A nemzeti vagyon másik jelentékeny részét az ipar szolgáltatja. Az ipar, mely különben a mezőgazdasággal kapcsolatos volta által nyer fő fontosságot, mert ki tagadhatná, hogy az ipar emelése a földmívelés emelkedésével lépést tart, ki vonná kétségbe, hogy egy hatalmas iparos osztály van hivatva arra, hogy amannak produetuma értékesítését könnyítse. De különben is, ha egyszerűen csak mint adózókat tekintjük is, nem lehet közömbösen venni 800,000 iparos érdekét. Es kérdem, van-e intézkedése a kormánynak, mely az ipar védelmének jellegével birna? Tán a közös vámterület. Ki képzel virágzó ipart akkor, ha annak termékei behozatali vámok által védve nincsenek? Mi vet gátot az olcsó tőkével, olcsó munkaerővel rendelkező osztrák iparczikkek beözönlésének a vámterületi közösség mellett, mely a mig fennáll az osztrák ipar túlsúlya a magyar ipar fölött permanens lesz. Vagy talán a külföld mintájára inaugurált és korlátlan iparszabadságot engedő ipartörvény oltalmazza meg a magyar iparosok érdekeit? Olvastam azon javaslatot, mely az ipartörvény revisiój*ára vonatkozik, de ha nem csalódom, a korlátlan iparszabadság ott is fennáll. Ezen korlátlan iparszabadságra vonatkozólag van szerencsém felemlíteni, hogy az ipar oly foglalkozás, melynél a fődolog nem annyira az üzleti, mint a személyi tőke. És ha körültekintünk, azt látjuk, hogy iparosaink épen ezen személyi tőkével nem rendelkeznek és ebből az következik, hogy az ipar a tőke és pedig szédelgő tőke monopóliumában áll. (Ugyvan! Ugy van! a szélső baloldalon.) En t. ház, a korlátlan iparszabadság hive nem lehetek, mert a fogyasztó közönség érdeke megkívánja azt, hitem szerint,hogy egyes ipari foglalkozások tekintetében bizonyos képzettséget kívánjon a törvény.Mert én a szabad versenynek csak akkor örülnék, ha abban a szakavatottság, a solid munku és szorgalom nyerne és érvényesülne, nem pedig a szédelgés, (Helyeslés a szélső balon) mert a korlátlan iparszabadságnak helye volna talán Amerikában, hol magasabb társadalmi állások elnyerése tekintetében sincsenek szigorítások, de nem hazánkban. En nem lehetek hive semmiféle szabadságnak, mely a solid iparral versenyre kel, a melyben rendesen a szakavatottság és szorgalom lesz a vesztes. Az ipar tisztességes védelme a szédelgés ellen, legyen jelszava a kormánynak, a pártoknak és legyen jelszava mindazoknak, kik az ipar érdekeiért hevülnek, nem pedig az, hogy a kormány maga versenyre kel az ipari tevékenységgel az ipar ellen, miről voltam bátor előbb szólni; a helyett, hogy összes szükségletét a hazai ipartól szerezné be, Hogy képem teljes legyen, szólni fogok még röviden a szorosan vett intelligentia egy pár osztályáról, (Halljuk!) A néptanítókról régen megénekelték, „quem dii odere paeda<rogem fecere." Erre nézve elég utalnom az 1868: XXXVIII. t.-cz.-re, mely akkor, mikor a néptanítók fizetésének minimumát 300 forintban állapította meg, nagy költséggel létesítette a tanfelügyelői intézményt a centralisatió tévesztett irányában, melylyel a t. közoktatási kormány legfeljebb azt érte el, hogy a taneszközök állapotairól nyert légből kapott statístikai adatokat. A középtanodai tanári kar már valamivel jobb állapotban, de mit szóljak azon tanárjelöltek nagy számáról, kik közül sokan örülnek, ha díjnoki állásra kaphatnak. A technikai pálya igen meg van rohanva, s a külföldi politechnikumokat végzettek sok évi nyomorgás után, nagy protectió után érnek el valami csekély állást. Az ügyvédi kar, a parlament ezen mostoha gyermekének sorsa végzetessé vált néhány újabbi törvény által, a kegyelemdöfést most szándékozik neki megadni a t. minister ur a közjegyzői intézmény reformjával. Mit szóljak a hivatalnoki seregről? A múlt évben oly tartalmú kérvényekkel ostromolta ez osztály e házat, melynek hangja a világ bármely parlamentjét könnyekre fakasztotta volna. S mi történt? Leg-