Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-286

286 orsüAgos ülés január 14. 1884. 21 számai, melyekből maga a pénzügyi bizottság is csak 176,768 frtot mert törülni. Pedig meri-e a bizottság apodiktice kimondani, hogy ezen kiadások közt nincs felesleges? nincsen teljesen tévesztett? Hát ily bizonytalanság az állambevételek örvendetes emelkedésével való kecsegtetés mellett nehezen fogja elnyerni az adóközönség azon olaj ágat, melyet a pénzügyminister az adók özöne ellen helyezett kilátásba, ki, ugy látszik, maga is megijedi Ígéretének vakmerőségétol, mert volt kegyes azt rögtön oda módosítani, hogy a jelen körülmények közt nem tartja kívánatosnak az adók emelését. T. ház! Mi sem, a kik még mást is tartunk kívánatosnak, kívánatosnak tartjuk azt, hogy az államkormány háztartását nem a nálunk sokkal előhaladottabb hatalmas, erős államok mintájára rendezze be, s kérjük a kormányt, hogy hagyjon fel végre valahára a fényűzés politikájával. Itt első sorban megemlékezhetném azon luxuriosus vasúti költekezésről, melynek következtében milliók és milliók néhány évtizeddel kelleténél korábban befektettetvén és felhasználtatván, kétessé teszik az eredményt, a mely az időközi hasznok, a szükséges beruházás kezelési és fentartási költségekért az államot kárpótolja, De, mert ezen eredménynek megbirálása a messze jövőbe nyúl; mert az eddigi tapasztalatok ez állítást meg nem czáfolták, erről hallgatok, hanem nem hagyhatom figyelmen kivül az állam által űzött ipari tevékenységet. Az államkormány pl. a diósgyőri vas- és aczélgyárban és barna kőszénbányára évenként kiad 4.313,343 frtot, ha hozzá vesszük ehhez a folyó évre irányzott 470 ezer frtnyi befektetést, kitűnik, hogy az állam ezen gyárakra évente ad 4.783,343 frtot. Köztudomású t. haz, hogy az állam fényűzést űz a hivatalnokok számában. A mi hivatalnokaink száma sokkal jelentékenyebb, mint Ausztriában, holott Ausztria 307,-kal népesebb. És ott nem létesítenek naponta új hivatalokat. A központban, mert elmondhatom, hogy a különböző ministeriumok számtiszti karában, ezek egy harmada felesleges, feltűnő számban jelentkezik ezen szaporítás Avagy mit szóljak a káros állami szerződések folytán ránk nehezedő * összegekről? Mit szóljak arról, hogy HorvátSlavonország 8 vármegyéjének és 12 városának beligazgatási többlete évente 6 millióba kerül, a mikor Magyarország 88 törvényhatóságának beligazgatási árva- és gyámhatósági összes költségei csak 4Vs millió forintot tesznek. Szóval, milliók dobatnak ki t. ház, akkor, midőn a nemzet legfontosabb érdekei maradnak kielégítetlenül. A nagyhatalmi állás, a nagyszabású berendezés, az Ausztriával való közös államháztartás oda terelték Magyarország költségvetését, hogy az állambevételeknek alig egy harmada fordítható a beligazgatás szükségeire. Ez a helyzet képe és az, hogy a közös kiadásokra, a várépítkezések, a közös hadügyminister örökös új kísérleteire elpocsékolt milliókkal szemben ily kiadásokkal találkozunk. Ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi czélokra egy évben 131,630, a gazdaság összes ágai emelésére 441,280, az összes közművelődési czélokra 305,000 frt, a melyből a t. bizottság volt szíves 14 ezerét törölni. Ez a helyzet képe, a melyet a t. ház becses türelmének kikérése mellett néhány statistikai adat felemlitésével bátor leszek szomorú világításban feltüntetni. (Halljuk! a szäsö baloldalon.) A közművelődési, de még a politikai viszonyok hanyatlása sem nyújtja oly kiáltó bizonyítékát egy állam nyomorúságának, mint a lakosság létszámának hanyatlása. Az 1870-től 80-ig lefolyt évtized összes eredménye népesség tekintetében másfél százalék szaporulatot tüntet fel évente, holott az 1850-től 60-ig lefolyt időszak alatt minden ér egy százalék eredményt mutat. Mi okozza ezt? Először is a halálozási arány rendkívül magas volta, okozzák másod sorban a kivándorlások. Az 1850-től 60-ig tartó évtizedben kivándorló alig volt 6 — 700, ma az akadémiai statistikai évkönyv szerint csupán a Hamburgon át kivándorlók száma 6 — 7000 bői áll. Ha már figyelem]; e vesszük a többi adatokat is, ha elmondom azt, hogy Magyarország, melynek lakosságából 457

u nőtlen állapotban van, ha elmondom azt, hogy Magyarországon a btínfeljelentések és vizsgálatok száma, a vagyon és élet elleni bűntettek száma 50 — 60 ezren felül van, ha elmondom azt, hogy Magyarországon a szerződések által történt birtokváltozás megüti évenként a £00 ezret, a végrehajtások által történt birtokátruházások száma pedig a 20 ezret, ha elmondom azt, hogy a budapesti váltó és kereskedelmi törvényszéknél évenkint 15 ezer kereset fordul meg; ha elmondom azt, hogy Magyarországon az állam terheiből átlag egy főre 20 frt jut, akkor tökéletesen alapos azon következtetésem, hogy Magyarország oly zilált anyagi viszonyok közt él, mikép maholnap legprimitívebb feladatait megoldani képes nem lesz. Hazánk viszonyainak általam imént nyújtott képe még sötétebb alakot ölt, hogy ha az egyes társadalmi osztályok helyzetét vesszük figyelembe. Az eminenter agriculturálisMagyarországban, melyben a lakosság 30/.-a földmíveléssel foglalkozik, első sorban a földmívelő osztály helyzetével kell, hogy foglalkozzunk, mert tény az, hogy a nemzeti közvagyon túlnyomó része földbirtokból áll és hogy a nemzet költségvetését utolsó hatásában a földbirtokból befolyó jövedelem alterálja. Kell tehát, hogy szenteljünk néhány perczet e földmívelő osztály helyzetének. A földmívelő osztálynak a természet szeszélveire utalt jövedelme elsősorban fedezi az államadót, a mely adóból összevéve a közvetett és egyenes adót, egy állampolgárra 12 frt esik, nem sza-