Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-295

295. országos ülés január 24. 1884. J9Q büntető törvénykönyv helyébe, a mely sem az emberiesség sem a kor követelményeinek meg nem felel. E tekintetben azonban minden igéret és minden kívánalom meghiúsult és látjuk, hogy folyton az eddigi rendszer követtetik, sőt a mi azon részét illeti, hogy már a magyar törvényhozás kimondta a testi fenyítés és bilincs eltörlését, a katonai büntető szabályok és eljárásban ez nem vétetik tekintetbe és habár az ütlegeket nem osztogatják is, és nem alkalmaznak olyan súlyos bilincseket, mint azelőtt, hanem a fegyelmi kihágások megfékezésének ürügye alatt igenis a kurta vas, a gúzsbakötés, kikötés, a legnagyobb mértékben gyakoroltatik. E tekintetben évek előtt bátor voltam az akkori honvédelmi minister, boldogult Szende Bélát interpellálni, a mire ő félév múlva azt válaszolta, hogy nem tehet róla, a katonai büntető törvénykönyv nincs megalkotva, ő a császári hadsereg exerczir-reglement-ját volt kénytelen átvenni. S midőn én erre azt feleltem, hogy ez az alkotmányos érzülettel meg nem egyezik, azt zokon vette és azt mondta, hogy ezen dolog az igazságügyminister tárczájához tartozik. A naponként felmerülő esetek mutatják, hogy az efféle kikötések, még pedig igen csekély dolgokért, ugy 4—6 óra kurta vas, az egészség, a becsület és a humanitás ilyen lábbal tapodása okai gyakran, hogy az illetők e szégyenletes büntetést kikerülendők, az öngyilkosságba mennek, a mint azt alapokból olvassuk. Ez oly sürgős reform, a melyre épen a katonai és a polgári elem közt szükséges összhangnak, legalább a büntető törvénykönyv terén létesítése szempontjából törekedni kell. A császári nyiltparancs és exerczir-reglement az alkotmányos minister önérzetével össze nem egyeztethető, hanem kötelességévé teszi, a modern előhaladott kor kívánalmai szerint mielőbb új katonai büntető törvénykönyvet előterjeszteni és ez által azon elem érdekében, a mely akarata ellenére kénytelen a hadsereg kötelekébe lépni akár a közös hadseregnél, akár a honvédségnél, egy ilyen embertelen és lealázó büntetést, mint a gúzsba kötés és kurta vasazás valahára megszünteni. (Helyeslés a szélső haloldalon.) mint a jobbításra nem czélzót, ez alkalommal figyelembe nem vehetem. Mindezekben t. ház, azt hiszem, lehető tárgyi lagossággal hú" képét ecseteltem annak, hogy igazságügyi politikánk és kormányzatunk általában gyökeres, gyógyíthatatlan bajokban szenved. E bajokon segíteni, addig is, mig az ország állami függetlensége visszavivathatnék, van ok és mód különösen az által, ha a t. minister ur minden irányban megteszi és pedig gyorsan azokat a teen • dőket, melyek a törvénykezés egyszerűsítése, gyorsítása és olesóbbítása érdekében megkivántatnak. így remélheti, hogy újabb s valódi független kormányzathoz illő igazságügyi politikát inaugurálhat, mely hogy mindnyájunk érdekében áll s közmegelégedéssel fog találkozni, azt a tt minister ur bizonyára be fogja látni, valamint az. is, hogy nem oknélküliek azon sürgetések, panaszok, melyek a magyar igazságszolgáltatás körül és ellen szüntelenül fölmerülnek. Részemről aj án lom is a t. minister urnak, hogy méltóztassék, a mig nem késő, az igazságügyi politikának ilyen gyökeres átalakításáról és rendezéséről gondolkozni s ezen irányban valódi szakértőket, nem afféle kontár, a külföldieket utánzó embereket meghallgatni. Hallgassa meg a gyakorlat férfiait, kik ez irányban jó tanácscsal, hazafias jóakarattal szogálni tudnak és akarnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Grecsák Károly: T. képviselőházig Igazságügyi politikánk discussiója e házban mindinkább háttérbe szorittatik. A hol még ezelőtt egy évtizeddel, messzeható igazságügyi reform-törekvések hirdették a parlamentnek igazságügyi politikai tevékenységét, ott ma oly nemével találkozunk a lemondásnak, a melyet a mi justiz-zavarainkban érteni csak annak lehet, a ki a mi pénzügyi helyzetünk súlyos voltára való örökös utalással akarja megmenteni azon úgynevezett „megtakarítási hajlamot", melynek oly keservesen fizettük és fizetjük is meg az árát a justicia terén. Pedig hát t- ház, javultak-e egy év tized óta igazságügyi állapotaink oly mértékben, hogy az igazságügyi politika kérdéseit a napirendről levehetnők ? Oly rendszeres szervezetével birunk-e már az igazságszolgáltatásnak, hogy a mindennapi szükségletek fedezésével mindenben eleget tettünk az annak irányában fenálló kötelességeinknek ? A ki ezen kérdésekre őszinte feleletet kivan t. ház, az a legtanulságosabb alakban ott olvashatja meg a múlt évi költségvetési vita naplójában, a hol az igazságügyministerium költségvetésének előadója, dicséretes őszinteséggel azon sokat jelentő kijelentést tette, hogy ne zavarjuk össsze az igazságügyi politikának motiválását, mely az igazságügyminister ur feladata, azon motivatióval, melyet az előadó köteles tenni, a kinek hivatása a költségelőirányzatot úgy a mint azt a pénzügyi bizottság Nem akarok pro domo beszélni az ügyvédi rendtartásról, csak röviden annyit akarok jelezni, hogy az ügyvédi rendtartás reformja iránt már ezelőtt több évvel a t. minister ur egy törvényjavaslatot terjesztett be, mely mindeddig törvényerőre nem emelkedett. Hogy mennyiben felel ez meg az igényeknek, az más kérdés; részemről csak annyit akarok eonstatálni, hogy minden művelet, mely a magyar igazságügyminister részéről az ügyvédi kart illetőleg történt, nem annak tekintélyes állása, az igazságszolgáltatás keretébe vágó működése emelésére, sőt inkább annak szellemi proletariátussá tételére irányult. Azt tehát,