Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-295

2Q0 295. országos ülés január 24. 18S4beterjesztette, szükség esetében motiválni. De megfelel ezen kérdésekre az előadó urnak azon mai kijelentése is, hogy bizony igazságügyi szervezetünkön sok változtatni, javítani és pótolni való van. Ha tehát előbbi kérdéseinkre oly sokat mondó alakban nyertük a leghatározottabb „Kern" felétet, talán következetes és jogosult, most azon kérdést tennem: hogy vájjon oly csekély jelentőséggel bir-e igazságszolgáltatásunk menete az államéletre, hogy „politikai eszélyesség" annak kérdéseit egyelőre háttérbe szorítani. Sok fogalmat adtak már mindenfelé a politikai eszélyességről t. ház, de sehol, ezen házban sem és maga a t. igazságügyminister ur sem adott kifejezést oly fogalomnak, a mely igennel felelne meg a fent feltett kérdésre. Jogász-életünknek minden tényezője, de maga a sokszor igazságtalan nagy közönség is megegyeznek azon panasz hangoztatásában „hogy a mai igazságügyi állapotok tarthatatlanok" és hogy „politikai szükség" e bajon mielőbb és gyökeresen segíteni. Nincs és nem lehet politikai eszélyesség, a mely e téren az eddigi mulasztásokat igazolhatná, mert hiszen még ezen jogi élet szükségei iránt eddig oly kevés fogékonyságot tanúsított ház minden tagja tudja érteni, egy igazságügyi politika irányzatának politikai horderejét. Nézzünk csak széjjel a társadalomban, tekintsük a meg-megíVj uló cselekvények lelki rugóját. Vájjon megleljük-e benne azon erkölcsi szükségalapot, melynek hiányában a cselekvény megszűnik emberi lenni? Avagy nem-e inkább egy nagy erkölcsi sülyedésnek vagyunk tanúi, a melyben az önérdek talán még a kevésbbé veszedelmes tényező a cselekvések megteremtésében ? Soha, t. ház, nem nyilvánult még oly mértékben a jogérzület kihatása az államéletre, a társadalmi életre, mint a jelenben. Az állandó, a nép szokásaival összefont törvények teljes hiánya karöltve rendszertelenségével igazságszolgáltatásunk szervezetének, megteremtették azon borzasztó állapotot, a melyben egy általánosan kifejlett jogérzetről többé már beszélni sem lehet. És hogy mily arányban növelik az erkölcstelenségek, a bűntények számát a jogérzet hiányának esetei, arról tanúságot tehetnének a bíróságok halmaz iratcsomói. Mert bármily nagy része van is a vallásosságnak az erkölcsi alap fentartásában, a kifejlődött jogérzet, az enyém és tiednekhelyes fogalma, mindig majdnem egyedüli őre volt és marad a bukásban sínlődő erkölcsi érzéknek. A politikai eszélyesség tehát, az óriási bűnhalmazok államot, társadalmat, családot egyaránt fenyegető végveszélyén át, nem csak hogy nem igazolja az igazságügyi kérdések háttérbe szorítását, hanem igen hangosan követeli az igazságügyi politika kérdéseinek épen napirendre tűzését. És miben felelt meg e követelménynek igazságügyi kormányzatunk? Olyannak találjuk-e működését, a mely teljesen megfelelne azon axiómának: hogy a sülyedt jogérzet, az elmosódott törvénytisztelet felemeléséhez világos, állandó és nem experimentális törvény szükségesek és hogy még ezen állandó törvényeknek is egy kitűnő igazságügyi administratio kell hogy segítségére legyen a nagy czél utáni küzdelemben? Nem és ezerszer nem! T. képviselőház! Az előadó ur ma azt hangoztatta, hogy költségvetésünk rendes keretben mozog és míg a viszonyok nem változnak, el kell azt fogadnunk normal-budgetnek. T. ház! Igaza van az előadó urnak ezen elnevezéssel, mert csakugyan normális ezen budget, a benne rejlő abnonnis helyzet fentartásában. Találunk e budget keretében mindent, csak egy rendszeres politikának számokban kifejezett képét nem. Tudjuk ugyan, hogy mik az igazságszolgáltatás terén az általános kívánalmak, tudjuk, hogy különösen mindkétnemű eljárásunk gyökeres reformálását kívánjuk mindannyian. De az igazságügyi kormányzatüak ez irányban végczéljait avagy azoknak csak nyomait is hiába keresnők ezen normál - budget akár egyes, akár összetételeiben. Hiába keressük azonban másutt is, mert az igazságügyminister urnak azon stereotyp kijelentéseinél, hogy „foglalkoznak vele", valamint némely enquetteddsérleteknél egyébre nem bukkanunk sehol. Egy alkalommal csak és ez is e házon kivül történt, volt szerencsém a t. minister urnak motivatióját igazságügyi politikájáról hallani.Azt hangoztatta akkor a t. minister ur, hogy az ő programmja a rendszeres fejlődés. Előhozta mindama nagy alkotásokat, melyeket az igazságszolgáltatás terén birunk; és a toldozás-folíozás vádjának visszautasítására azon ellenvetéssel élt, hogy ő feladatának tartja addig is, míg egyik másik terén az anyagi és alaki jognak a szerves reformok létesíthetők — kisegítő, alkalmi expediensekhez nyúlni, nehogy az igazságügyi gépezetben fennakadás történjék. Hát t. képviselőház, én elismerem, hogy nagy alkotásaink vannak már az igazságügy terén, szívesen elismerem a t. minister urnak e részbeni érdemét is, bár nem hallgathatom el, hogy mindez alkotásoknak első impressiója még azon időben fogamzott meg, mikor még ezen ház vitái igenis tüzetesen foglalkoztak igazságügyi politikával, elismerem továbbá azt is, hogy nemcsak helyes, de szükséges is a nagy czélok utáni törekvésekben a mindennapi élet bajait el nem hanyagolni és kisegítő expediensekkel azoknak orvoslását előmozdítani; de aztán kérdem t. ház, hogy igazságügyi kormányzatunk eddigi ténykedése olyan-e, a mely az idézett kijelentést mindenben igazolja? De hát szóljanak maguk a tények! Igazságügyi bajainknak egyik legfőbb indoka, egy, a kor követelményeinek megfelelő polgári és büntető perrendtartás teljes hiánya. A jogászvilág összes