Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-259
sG 259. országos ülés október 9. 1883. benne, a mi hogy nem volt üres szó, arról fájdalom ! felizgatott ártatlan emberek kiontott vére tanúskodik; — ha azután e mellett megvan benne az az intés is, mely lehetővé tegye magának az erőszaknak elkerülését és kimondja, hogy minden ember akarja a rendes, alkotmányos viszonyokat: hogy ebben mi volna kárhoztatandó, azt én nem értem. Legfelebb is csak azt jelenti, hogy azok, a tik ma a kormányon állanak, még mikor kénykelenek is ideiglenesen az erő fegyveréhez nyúlni, nem akarnak sem absolutismusra utat egyengetni, sem annak egyes eszközét bár, a legnagyobb szükségen túl 24 órával is fentartani. (Élénkhelyesés a jobboldalon.) Sokan megtámadtak azért is, hogy miért nem történt meg rögtön a királyi biztos kinevezése, miért volt az az ingadozás ] Ezt, gondolom, Heify képviselő ur mondotta. Mocsáry képviselő ur pedig, a ki, ismétlem, igen jól van értesülve a nem történtekről, még azt is szóba hozza, hogy jaj, el lett határozva Bécsben, hogy a császár — mert mindig császárról beszélnek — a császár születése napját meg kell várni, hogy akkor valami zavar ne legyen. Nóta bene, mint épen egyik elvtársa ma felolvasta, a Bécsbe menetel és az ottani értekezés néhány nappal a születésnap után volt. (Élénk derültség.) De ezt csak adatai hitelességének bizonyítására hoztam fel. (Élénk derültség a jobboldalon.) A mi magát a dolgot illeti, t. képviselőházi amidőn augusztus 15-én értesültem a Zágrábban történtekről, megvallom, első kötelességemnek tarottam a bánnak táviratilag megmondani, hogy az utczai zavargás által eltávolított czímerek eltávolítva nem maradhatnak, mert utczai zavargások folytán ilyet eltűrni nem szabad. (Helyeslés a jobboldalon.) Gondolom, alkotmányos szempontból ez sem rosszalható, hogy mindenek előtt az alkotmányos eszközöket kíséreltem meg. Utóbb a bán azt találta, hogy ő ezt nem teljesítheti, de még akkor is — mert ismertem a részben alapos susceptibilitásokat Magyarországban a rendes kereten kivüli eljárások ellen — még akkor is, mikor a bán, nem mint ilyen ugyan, de speciális megbízás folytán vállalkozott reá, kötelességemnek tartottam ezt elfogadni; mert talán mindenki be fogja látni, hogy ha ezen az utón sikerült volna a dolgot elintézni, az sok tekintetben helyesebb és czélszerübb lett volna. (Ugy van ! JJgy van ! a jobboldalon.) De miután ő lemenvén Zágrábba, nem látta lehetőségét, hogy ő végrehajtsa: igenis azután nem maradt más eszköz, mint nyúlni a királyi biztos kiküldéséhez s a királyi biztosságot tenni olyan ember kezébe, a ki akarattal is, hatalommal is birjon a legrövidebb idő alatt azt, a mi szükséges, végrehajtani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez tehát az én ingadozásom — nem ingadozásomnak, hanem lassúbb menetélnek az indoka, a miért Helfy képviselő ur szemrehányást tett. De itt ismétlem, — bár tudom, hogy felelősségemet és a kormány felelősségét ezzel csak növelem — mikor először Bécsbe mentem, ugyanakkor én proponáltam azt az eljárást, melyet most végrehajtok; proponáltam a czímerek visszaállítását, proponáltam, hogy azoknak ott kell maradniok addig, mig a magyar törvényhozás felhatalmazást nem ad a kormánynak máskép eljárni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Felelős tehát érte, ha rósz, csakis a kormány és senki más, mert sem parancsalatot, sem rábeszélést ez irányban senki mástól nem tapasztaltam. (Helyeslés és zetszés a jobboldalon.) Mielőtt t. képviselőház, a többiekre térnék, miután szóbahozatott, tartozom még nyilatkozni az iránt is, hogy Bedekovics Kálmán igen t. barátom miért tette le tárczáját? (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, csak egyet jegyzek meg, mert óvakodnom kell az ellen, hogy abból, mert ő leköszönt, vagy abból, hogy Horvátország képvilői nincsenek itt j elén, bármikor következtetést lehessen vonni arra, hogy az itteni megállapodások esetleg megtámadhatók lennének horvát szempontból. Á képviselő uraknak teljes joguk van itt lenni és soha még a legszigorúbb alkotmányos fogalmak szerint is valamely határozat törvényességét és alkotmányosságát meg nem rontotta az, ha azon jogosultak, kik részt vehettek volna, a maguk szántából nem vettek részt: csakis azon esetben volna az megtámadható, ha meghívást nem kaptak volna, vagy ha erővel visszatartották volna őket. (Élénk helyeslés.) Utoljára a mint méltóztatnak tudni, hogy említett t. barátom, ha lemondása elfogadtatott is, a teendők további végzésével megbízatott, még az sem tartoznék a lehetetlenségek közé, hogy Ő köztünk a ministeri padokon addig, míg megbízatása van, jelen legyen ép ugy, mint azóta is a ministeri tanácsokban jelen van. Elmondom tehát lemondásának indokát. (Halljuk!) O, látva egyfelől azon irányzatokat, melyek Horvátországban felszínre kerültek; látva másfelől némely egész ellentétes túlzott iránylatokat itt: azon meggyőződésre jutott, hogy azon czélt, melynek egész életével hogy szolgált, talán senki nem fogja tagadni, (Ugy van! jobbfelöl) a Magyarország és a HorvátSzlavonországok közti alkotmányos jó együttélést inkább fogja előmozdíthatni hivatalon kívül, mint hivatalban. Ez a lemondásnak tiszta, határozott indoka. (Élénk éljenzés a jobboldalon.) Hogy nem volt egyéb, leginkább elhihetik azok, a kik, ha egy minister akkor, mikor ők jónak látnák, le nem köszön, azt mondják: igen, mert többre becsüli tárczáját, mint meggyőződését; ö ezen vádnak magát kitenni nem akarta és ekként több befolyást gyakorolhat igy, mint amúgy. (Elénk éljenzés a jobboldalon.)
