Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-259

• 259 országos ülé Ma egy képviselő ur felhozta azt, hogy igen is hiába beszélt a miniszterelnök, mégis csak a •nemzeti] becsület megsértéséről volt ótt szó, mert azt mondja: a horvát nemzet politikai nemzet, ha -pedig egy politikai nemzet más politikai nemzetnek czímerét letépi, ez megsértése a nemzeti becsületnek. T. képviselőház! Ebben két tévedés van. Az egyik az, hogy igenis a horvát nemzet politikai nemzet az 1868-iki törvény szerint, de .még eddig ezt senki sem magyarázta úgy — legfeljebb egyes elszakadni vágyó horvátot veszek ki, hogy egyúttal Horvátország külföld Magyarország és a szent István birodalmára nézve. Már pedig az az okoskodás is csak ezen alapon birna jogosultsággal. De van még egy másik tévedés t.képviselő MV.(Halljuk!) Nem Magyarország czímerét szakgatták azok le, hanem a felirat miatt azon .ezímert, a melyen az ő saját czímerök is rajta van. (Ugyvan! jobhfélöl.) Hát ez már mégis csak bizonyltja, hogy itt kihágásról, büntetendő cselekményről, de nem a nemzeti becsület megsértéséről lehet .szó. (Helyeslés a jobdolbalon.) Mert hiszen, ha az a nemzeti becsület megsértése volna, akkor első sorban saját nemzeti becsületüket sértették volna meg. (Helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő ur a hírlapokra is hivatkozva, azt mondta, hogy nem elég, hogy elkövettem azon bűnt, hogy a közös ministerekkel együtt tanácskoztam, de tanácskoztam még osztrák miniszterekkel is. A közös ministerekre nézve elmondtam nézetemet és azt az ellene felhozottak daczára fentartom. De a másikra nézve a t. képviselő urat, a hirlaptudósitók félrevezették; úgy hiszem, hogy az rectificálva is volt, de megvallom, nem tudom bizonyosan, mert a mai időben egy ministernek egész nagy bureaut kellene szervezni, ha minden róla szóló hamis hirt rectificálni akarna. (Derültség jobbfelől.) Nem merek tehát róla jótállani, hogy csakugyan rectificáltatott: de arról biztosíthatom, hogy ezen esetben az osztrák ministerek közül egyetlen egy tanácskozmányban is senki sem vett részt, sőt tovább megyek: ez alkalommal történetesen ezen egész ügyről még magánbeszélgetésben sem szólottam egyikkel sem; nem azért, mintha nem lehetne oly idő, hogy — nem tanácskozás végett ugyan — kellene velők beszélni, mert hiszen nem fogják talán elfelejteni, hogy elég kárhoztatatást kapok az ellenzéki lapoktól még azért is, hogy tartózkodom beleavatkozni a monarchia másik felének ügyeibe. (Mozgás balfelöl.) Eléggé lármáznak, hogy miért engedjük ott történni, ami ott történik és hogy annak köszönhetjük a Horvátországban történteket. Ha tehát a lapok útján indultaim volna, indíttatva, keiket volna magamat érezni, hogy igenis ez esetben a dolognak ezen részéről velők tanácskozzam; de hát ezt nem tettem, mert nekem erős meggyőződésem, hogy a legoktóber 9. 1883 37 nagyobb és az államra valóban veszélyt hozható eset kivételével, a monarchia két államának egymás belügyeibe még csak tanácskozólag is avatkozni nem szabad. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő urak egyike azt is mondotta, hogy hiszen én megígértem magam is a revisiót, a melyet ő oly szükségesnek tart s hogy ebben utoljára nincs eltérés, a revisiót mindenki akarja s felolvasott azon négy pontból, melyekben horvát képviselőtársaink egymással megállapodtak. Ez alkalmat nyújt nekem, hogy a dologról egy pár szót szóljak. (Halljuk!) Mindenekelőtt azon pont, melyet felolvasott, nem úgy értelmezte ezt a revíziót, mint ő, hanem az óhajtás az volt, hogy a kormány most mindjárt, esetleg egyes képviselők bevonásával is, nézze át, mik azok az administrativ utón orvosolható sérelmek és azután tegyen az iránt javaslatot, mi az, a mit igy orvosolni lehet és mi az, a miben regnicolaris deputátíók lennének szükségesek. Nem kívánták tehát még maguk sem a revisiót decretálni, csakis egy előmunkálatot akartak megtétetni. Az én válaszom pedig úgy ezen, mint a többi pontokra nézve az volt, (Halljuk!) hogy én azt, hogy most valami eommíssiő foglalkozzék e kérdéssel, mindaddig, míg az alkotmányos viszonyok teljesen helyre nem állottak, lehetetlennek tartom. Megmondottam: „Én tudattam önökkel,mit fogok indítványozni; mig ezen a kérdésen keresztül nem estünk, én semmi néven nevezendő feltételt el nem fogadok. Ha keresztül estünk és a horvátok maguk lehetővé teszik az alkotmányos élet teljes helyreállítását minél előbb: akkor a kinevezett bánnak lesz módja a ministeriummai értekezni az iránt, ha vannak oly orvoslandó sérelmek és lesz módja, ha azt czélszerűnek tartja, a tartománygyülésnek javaslatba hozni a regnicoláris deputatiót. (Helyeslés jobbfelöl.) Így áll a dolog és bocsásson meg nekem a képviselő ur, revisiót javasolni olyan kimondásával aczélzatnak, mint a t. képviselő ur tette, az annyi, mint azt mondani: proponálja azért, hogy el ne fogadják, mert abban csak nem csinál talán magának illusiót, hogy az 1868-ki törvényben biztosított autonómiájuknak oly nagymérvű megcsonkításába bizony HorvátSzlavonországok gyűlése beleegyezni nem fog, Polónyi Géza: Különösen, ha biztatják! (Zaj.) Tisza Kálmán ministerelnök: No hát t. képviselő ur, én nem tudom kit, mikor biztattam; hanemha nem azon horvátokat és horvát pártot, a mely Magyarországgal jó békében akar élni: de épen azokat, a kik most is az izgalmat csinálták, kitartásra és folytatásra biztatják az oly nyilatkozatok, mint a t. képviselő uré volt, az bizonyos. (ügy van! jobbfelől.) Már pedig én, ha biztatni akarnék, inkább biztatni óhajtanám azokat, a kik *