Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-258

358. orwágos 1il< bizonyulni, mint a mennyire államférfiúi dolog nem volna erőszakosnak lenni akarni. (Tetszés bal­felöl) Ezek azon szempontok t. ház, melyeknél fogva én a minísteremök ur határozati javaslatának sem első, sem második részéhez hozzá nem járulhatok, hanem a Szilágyi Dezső t, képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot pártolom. (Hosszan tartó zajos helyeslés és éljenzés balfelöl.) Fenyvessy Ferencz jegyző: Polit Mihály! (Halljuk !) Polit Mihály: T. ház! Igen fontos tárgyról lévén szó, arra kérem a t. házat, kegyeskedjék megengedni, hogy holnap szólhassak. (Felkiáltások: Ma! Halljuk!) Elnök í Tudomásom szerint még félkettőre sincs, a házszabályok pedig ugy rendelkeznek, hogy háromnegyed után van joga a képviselőnek kérni beszédének más napra halasztását, mert fél érákat még sem lehet a háztól elvonni. (Helyeslés.) Méltóztassék tehát szórni! Polit Mihály: T ház! Azon véres esemé­nyek, melyeknek nem rég Horvátország színhelye volt és a melyek nemcsak a monarchiában, hanem az egész külföldön is a legnagyobb figyelmei kel­tették, ezen események oly fontosak, oly rend­kívüliek, oly jellemzők, hogy Magyarország par­lamentjének nemcsak joga, hanem kötelessége is magát minden irányban tájékozni a horvátországi állapotok iránt. Kötelessége megtalálni azon oko­kat, a melyek képesek voltak e szomorú esemé­nyeket felidézni. Ha az államok életére nézve le­hetne phisiologiáról szólni, ugy ezen phisiologiá­ban van egy csalhatatlan jel. mely az egyes ál­lamnak gyengeségére, vagy erejére mutat s ezen csalhatatlan jel az a vonzóerő, a mely minden ál­lamnak, a mely egészséges állapotokkal bir a tu­lajdonsága, mig azon államnak, mely bizonyos kachexiában szenved, vonzó ereje nincs. Fájda­lom, hogy Magyarországnak sincs meg az a vonzó ereje s ezt legszomorúbban bizonyítják a horvát események. Én meg vagyok győződve t. ház, hogy ha volna Magyarországnak az a vonzó ereje, ha Magyarország és Horvátország közt benső barát­ság állana fenn, ugy a ezímerek kérdése oly nagy mérveket soha sem ölthetett volna. A horvát ese­mények csakis lappangó állapotokat hoztak fel­színre, annak bizonyítékát, hogy a monarchia ezen felében az állapotok nemcsak hogy nem consoli­dáltabbak, hanem ellenkezőleg sokkal rosszabbak, mint a monarchia másik felében. És e tekintetben a horvát események nagy meglepetést okoztak nemcsak a bécsi mérvadó körökben, hanem messze külföldön is. Ez jellemző Magyarország állapotaira nézve. Volt egy lizonyos idő, mikor Európában Magyarországnak és a magyar fajnak bizonyos missiót, feladatot tulajdonítottak. Azon súlyos csapások után, melyek Ausztriát az olasz október 8. 1883, 53 és porosz háborúk után érték, Európának aggo­dalmai lehettek, hogy a népek és tartományok azon agglomeratiója, a melyet a Habsburgház szá­zadokon át össze tudott tartani és mondhatni bi­zonyos szempontból a civilisatió érdekében, hogy ez az agglomeratio szét fog bomlani s akkor tájban Európában általános elterjedt vélemény volt, hogy az államrendszer megváltoztatásával, a magyar alkotmány helyreállításával, ezen agglo­meratiónak Magyarország, a magyar faj élesztő erőt fog kölcsönözni. És ez a vélemény nemcsak a külföldön volt elterjedve, hanem itt benn is Ma­gyarországban és Horvátországban reményeket tápláltak a különféle fajok, hogy egy új boldogító aera fog mindnyájunkra bekövetkezni. És ime 16 év múlva azt látjuk, hogy ezen boldogító aera lázadással végződik. Ugy látszik t. ház, hogy a magyar faj feladatát nem töltötte be. Kérdem, hol van az a sok jó barát, kik az absolutismus után Horvátországban voltak, de itt Magyarországon is hol vannak a nemzetiségek közt? Nincsenek. Feltettem magam elé azt a kérdést, vájjon mi oka lehet annak, hogy a magyar magának barátokot nem szerez'? (Halljuk! Halljuk!) Egy franczia iró Montaigu Emil igen érdekes tanulmányokat tett a különböző fajok tulajdonságairól, államalkotási és fentartási képességéről és azt mondja, hogy van­nak fajok, melyek tudnak vagy uralkodni, vagy elveszteni. Attilának azon kardja, melyet népe imádott, az volt a czímer az állam alkotására. Távol legyen tőlem t. ház, hogy consequen­tiát vonjak, mert elismerem, hogy a magyar faj­nak érdemei vannak a civilisatió körül, (Felkiáltás a jobboldalon: Ki hitte volna, hogy elismeri!) de egy jellemvonása mégis van, az, hogy gyenge posi­tiójánál fogva nyugat és kelet Európában magát más fajok irányában mérsékelni nem tudja és ezen tulajdonságának tulajdonítom azt, hogy az állapo­tok a monarchia ezen felében egészen mások, mint a másik felében. Hiszen a dualizmus inaugurálása után, mint valami alapeszme állíttatott fel, hogy a monarchia egyik felében a német, a másikban a magyar ural­kodjék. A monarchia másik felében éveken át ezen rendszer szerint kormányoztak, de végre azon be­látásra jöttek, hogy az nem természetes állapot, hogy jóra nem vezet, végre találkozott egy állam­férfi, ki magasabb inspiratio folytán zászlójára ttízte ki a különféle fajok és népek kibékülését. Igaz, ezen államférfinak kezdetben sikere nem volt, de lassanként tért nyer e rendszer, mert az igaz­ságon az egyenjogúságon áll alapja. Nem akarok beszélni Csehországról, Galicziáról, hol oly kifej­lődött nemzetiségek vannak, melyek az illető tar­tományoknak typusát adják meg. De Stájer­országban, Karinthiában, Krajnában az egyen­jogúság mindenütt keresztül vitetett, ott az igaz­ságügyminister kötelességévé tette az állam-ügyé'

Next

/
Oldalképek
Tartalom