Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-280

280 országos ttJc* deezember 8. 1883 4-19 Berzeviczy Albert jegyző (olvassa Orsságh | Sándor móäosüványát). Ferenczy Miklós .* T. ház! Az egész tör­vényjavaslat tárgyalása érezteti azon hiányt, hogy semmi nevén nevezendő oly kimutatás be nem lett terjesztve, a melyből határozottan meg lehetne tudni, hogy voltaképen mennyi azon összeg, amely ezen törvény alapján az adózók nyakára hárul. De még inkább kitűnik az ezen 5-ik szakaszból. Itt oly alapon akarják átalakítani a törvényt az eddig érvényben levő határozatokkal szemben, a melyen a kezünkben levő adatok szerint ki nem számítható, hogy minő teher háramlik abból reánk. Eddig három megkülönböztetés volt aházbéradóra nézve, a mely a pótadó alapját képezte. Felszámittatott azon adó, mely a fővárosi adót képezte, felszámit­tatott azon adóalap, a ntelylyel szemben 20 perezent van és végül egy 30 perczent összeg. De ezenkívül van egy harmadik megkülönböztetés, melyet most itt az ötödik szakasz eltörölni ezéloz. Azignz, hogy az 1868 : XXII. t.-cz. csak kétnemű' házbéradó meg­különböztetést tett a fővároson kivül, először azon községekre nézve, a melyek általában házbéradó alá esnek és megtette azon házbéradóra nézve, a mely oly községekben fizettetik, a melyekben csak a bérbevett lak után fizettetik adó. Ámde az 1875 : XXIII. t.-cz. második szakasza, a mely itt ezen törvényjavaslat második szakaszával eltöröltetni czéloztatik, állít fel egy másik megkülönböztetést is, t. i. azon városok és községek házhérjövedeJme után, a melyek 10,000 lakosnál többet számiálnak és e mellett rendes vágányú vasúttal vagy gőz­hajó-állomással bírnak. Ezeknél a házbéradóból 20 százalék vonatik le, más házbéradónál azonban fentartatik a 30 százalék levonás. Ez pedig nagy különbséget tesz, mert a mint a múlt napokban is bátor voltam elősorolni, statistikai kimutatások szerint oly város, a melynek rendes vágányú vasútállomása, vagy gőzhajóállomása nincs, de 10,000 lakosnál többet számlál, 11 van az ország­ban, 5000 lakosnál többel biró város, mely igenis ki van téve azon eshetőségnek, hogy kiterjesz­tetik reá a házbéradó, van 210. Végre 44 olyan város van, mely 5000-nél kevesebb lakossal bir ugyan, de ebből nem következik, hogy az álta­lános házbéradó rájuk ki ne terjedjen. Már pedig ezen törvényjavaslat belevonja mindazokat azon kathegoriába. a hol 25 forint lem a levonás. Tehát ezek mindenesetre 5 perczentet vesztenek az előbb élvezett jogaikból, ez pedig rájuk nézve adóeme­lést képez. Annálfogva én mindenesetre fenn kívá­nom tartani azon jogot, a melyet eddig élveztek, t. i. a 30 százalék levonást. Es ezt annál inkább, mert a ministerium nem tartotta méltónak az or­országgyülést arra, hogy felvilágosítást terjesz­tett volna elő, hogy mely községek és mennyi házbérjövedelem után megrótt községek részesül- | nek ez újabb niegterheltetésben. S annál inkább fenn kívánom ezt a jogot tartani, mert épen kisebb városok nem tudják a házak jövedelmeztetését oly fokban eszközölni, mint azon városok, melyek fej­lettebb iparral és kereskedelemmel bírnak. Nincs értelme tehát annak, hogy ép ezek lakosait sújtja jobban a törvény, mint azokét, a melyek talán fej­lettebb iparuk s kereskedelmük útján kárpótoln tudják magukat a nagyobb teher miatt. Az 5. § hoz annálfogva a következő módosí­tást vagyok bátor ajánlani. Az 5. §. b) ponttal jelzett tétele következőkép alakítandó át: Az általános házbéradó alá eső azon városokban és községekben, a melyek rendes vágányú vasúti vagy gőzhajózási állomással bír­nak és legalább 10 ezer lakost számlálnak, 25 frt, a többi marad. (Helyeslés a szélső "baloldalon.) Elnök : Fel fog olvastatni a módosítvány. Fenyvessy Ferencz jegyző (olvassa). Hegedüs Sándor előadó.* T. ház! Azon megkülönböztetés, melyet a t. képviselő ur a városokra nézve az 1873-ik törvényből idézett a nélkül, hogy érdemleges előnyöket biztosítana az illető városoknak, igen sok nehézséget és compli­catiot okozott az administratióban. Azért e tör­vényjavaslat ezt megszünteti. Azonban ne gon­dolja a t. ház, hogy ebből valami nagy megterhel­tetés háramlik az illeti! városokra. Én birom az adatokat és méltóztatik mindjárt meghallani,hogy miről van itt tulaj donkép szó. Házbéradó alá esik összesen 80 vidéki város. Ebből azt a 11-et képviselőtársam felemlítette, A 80 városból obyan, a mely ezen törvényjavas­lat értelmében a 20 százalékos levonás alatt volt és van, fizet összesen 1.682,531 frt házbéradót, illetőleg 1883-ra ennyi volt rájuk kiróva. Ezek­nek az állapotja tehát nem változott. A melyeknek állapotja változik, azokra 1883-ra összesen 268,564 frt van kiróva. Méltóztatnak tehát látni, hogy milyen cse­kélységre redukálódik az, a mit a t. képviselő ur oly nagy megterheltetésnek mond. Ezen 268,564 frt adónak az alapjából nem fog levonatni az 5 szá­zalék. Méltóztassék ebből kiszámítani, milyen minimalis megterhéltetés mely itt kívántatik csupán az egyszerűsítés és könnyítés szempont­jából. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék az ere­deti szöveget fentartani s a t. képviselő ur módo­sitványát mellőzni. Győry Elek: T. ház! Csak igen röviden akarok néhány szót a módosításhoz szólani és erre kényszerít az indokolás, melyet a t. előadó úrtól hallottunk. 0 t. i. azt mondta, hogy ime, itt van­nak kezében a statistikai kimutatások, melyek alapján ő oly csekélységnek veszi azt a külömb. séget, mely előidéztetnék, hogy ezért azon ké­nyelmetlenségeknek, a melyek előállanak, ha eze~ 53*

Next

/
Oldalképek
Tartalom