Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-276

338 276 orsíáges ülés deczember 1 1893. megengedett módokon, addig legalább, mig Moldvában lévő testvéreink visszatelepedhetnének Ős hazájukba, gondoskodni iparkodunk, hogy az ottani magyar nemzetiségű alattvalók jövőre is megtarthassák nemzetiségüket, mint a hogy századok óta megtartották ; az újabb időben azonban sokkal nagyobb nyomásnak vannak e tekintetben kitéve, mint voltak ;> múlt századokon át. A ki olvasta Jerney Jánosnak keleti utazását, a ki végig járta az egykori kun, besenyő, jász és csángó telepeket, a hajdani Bessarabia és a régi Cumánia és Moldva területén; a ki sorra vette a negyvenes évek elején, melyik községben voltak magyar telepek, melyikben mennyi magyar létezett és hogy azok az olasz papok által, a kik különösen mint hittérítők ott működtek, fokozatosan, rendszeresen hogyan vetkőztettek ki ma gyár nemzetiségükből: az láthatja, hogy az ottani hatalom egész rendszeresen működött azon, hogy a magyar faj minél rohamosabban kevesbittessék és átolvasztassékBessarabiáhan a szláv, Romániában a román fajba. A ki Jerney könyvét nem olvasta volna, annak ajánlom, hogy olvassa el, nagyon tanulságos az sok tekintetben, de különösen tanulságos minden magyarra nézve, mert abból megtanulhatjuk azt, hogy hogyan kellene itthon is viszont nekünk más nemzetiségek iránt eljárni, hogy magyarrá tegyük azokat, ha már véreinkkel igy bánnak el ott kint. De nem akarok részletekbe bocsátkozni, csak azt hangsúlyozom, hogy negyven év óta, mióta Jerney munkáját irta, épen Moldvában szászszor rosszabbak a viszonyok és azóta a létezett 150- 200,000-re menő csángók, kunok, székelyek ivadéka leolvadt majdnem 70,000-re e mondott eljárás következtében. Nem számítom ide a Bukarestben, Galaezon és leginkább a havasalföldi városokban élő magyarokat, a kik iparosok és a kik egészen más kathegoria alá esnek. Én tehát tüzetesen a követendő eljárási módba bocsátkozni nem tartom helyén levőnek, csak melegen ajánlom a t. kormány figyelmébe, hogy igyekezzék megmenteni azt, a mi még a jövőre nézve megmenthető. Igyekezzék a maga útja és módja szerint a most irányunkban barátságos román kormánynál kivinni, hogy magyar papok küldethessenek ki az ottani magyarok lelki gondozására és nehézség ne tétessék, ha magyar iskolák állíttatnak fel, mert ez sem volt eddig megengedve. Ez volna mindedekelőtt a teendő. Egyébiránt ámbár 21 törvényhatóság kérvényezi s erre súlyt helyezek, még sem ringatom magamat illusióban, ismervén a kormány lanyhaságát, hogy valami lényeges fog ezen ügyben történni. Mutatja ezt a kérvényi bizottság javaslata is, melyből látható, hogy a municipiumok felterjesztésének ezen része nagyon hidegen és lanyhán fogadtatott, nem is ! érintették meg. Mindazonáltal én legalább, hogy | képviselői kötelességemnek eleget tegyek és lelI kémet ne nyomja azon teher, hogy a magamét meg | nem tettem, kötelességemnek tartottam Romániában és Moldvában lakó véreink érdekében ezen j felszólalásomat, noha nem gondolom, hogy 21 törvényhatóság felszólalásának — adja isten, hogy rósz próféta legyek — több sikere legyen, mint volt az 52 municipium azon feliratainak, melyekben egyhangúlag kérve kérték a képviselőházat, hogy a történelem egyik büszkeségének, Rákóczy Ferencz fejedelem hamvai hazaszállittassanak. 52 municipium kérvényezte ezt a kormánytól és nem történt semmi. Itt 21 municipium kérvényez, itt sem fog történni semmi. Adja Isten, hogy rósz próféta legyek. Ha meg fog czáfolni a t. ministerelnök és belügyminister ur, nsgyon fogok örvendeni rajta, hogy csalódtam. Én részemről kívánom, hogy a 21 törvényhatóság kérvényeinek ne legyen ugyanazon sorsa, a mily sorsa volt az 52 törvényhatóság kérvényeinek. (Helyeslés a ssélsö bah oldalon.) Somssich Pál: (Halljuk!) Én az 52 törvényhatóság feliratára nem terjeszkedem ki, az nem fekszik előttünk. Kérem t. barátomat és a t. házat, méltóztassanak megnyugodni a kérvényi bizottság javaslatában. Tapasztalásból biztosíthatom, hogy e kérdésben a kormány minden alkalommal a legnagyobb buzgósággal és készséggel járt el. Van ez országban két társulat, mely ezen ügygyei, t. i. künn levő véreink ügyével foglalkolalkozik. Egyik a Szent-László társulat, másik az úgynevezett csángó-egyesület. Van még azonkívül tudtommal a dunán-inneni református egyháznak missiója. A csángó-egyesület, valahányszor akármi tekintetben hivatalos közbenjárásért a kormányelnök urlioz fordult, mindig a legnagyobb készséggel találkozott és valamint a telepítésnél bebizonyította, hogy miután a nem legjobb Íriszemmel történt izgatás folytán háromszáz család helyett nyolczszáz családról kell gondoskodni, szivén hordja az ügyet, ugy támogatja abbeli cselekvésünket is, hogy künnlevő testvérjeink legalább némi gondozásban részesittessenek addig, mig őket adandó alkalommal betelepíteni lehet. Gondoskodik erről ugy a Szent-László társulat, mint a. csángó-egyesület. Az utóbbi egyesület legújabban albizottságot küldött ki, mely három czélt tűzött maga elé. Először, hogy a mig azon véreink künn maradnak, magyarok maradjanak és ellátja őket papokkal és iskolákkal; a hol szükséges, anyagilag is segít. Ha megszaporodnak annyira, hogy földjük nem lévén, bérmunkával kell keresni kenyeröket, e munkaerőt a hazába visszahozzuk és itt használjuk. A harmadik lenne pedig, hogy annak idejében a telepítés megtörténjék. Erről tehát gondoskodva van -, az egyesület zajtalanul mtíkö-