Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-257

. 257, országos ülep október 6. 1883. Ez a két tényező az, a melyből Horvátország reményeket merít, mely a horvátokban a nagyh orvátországi álmokat táplálj a. Ezeket pedig ilyen aprólékos eoncessiókkal elenyésztetni nem fogjuk. Volt idő t, képviselőház, (Ralijuk!) a midőn helyzetünk Horvátországgal szemben sokkal könynyebb volt; a midőn azt is mondhattuk: ámha bele fáradtál a százados kötelékbe, menj, váljunk el, de váljunk el barátságosan. Tehettük volna akkor, mert a helyzet olyan volt,* hogy még akkor is számíthatunk rá, hogy Horvátország tőlünk elválva bár, mégis csak Magyarországra támaszkodva remélhetett volna önálló, független jövőt. Most már nem igy áll a dolog. Most már mi Horvátországot semmi áron, semmi körülmények között el nem veszthetjük, mert ma bizonyos, hogy ha Horvátország tőlünk elválik, nem válik el azért, hogy barátunk maradjon, hanem hogy azonnal a muszka karjaiba vetné magát és az képezné a foeust, melyből aztán a muszka ezen egész monarchiát felrobbantani igyekeznék. Maradna tehát a második ut, a kiengesztelés útja. De hiszen uraim, megkísértettük azt egészen a túlzásig. Elkezdtük a kibékülést azzal, hogy szép három magyar megyét adtunk nekik és aztán folytonosan csak adtunk, tőlük pedig soha semmit sem vettünk. Tizenöt esztendő alatt közel száz milliót költöttünk reá; szaporítottuk, megkettőztettük területüket a határőrvidék bekeblezése által. És vájjon mindez csillapította-e az ő telhetetlen étvágyukat? látjuk, hogy nem, legkevésbbé sem. Miután tehát sem eleresztem, sem kiengesztelni nem lehet, nem marad más, mint egy harmadik út: éreztetni vele a magyar állam hatalmát, (Ugy van! a szélsőbalon) nem azért, hogy sújtsa, ezt nem akarom, nem kívánom, hanem hogy tudja meg, hogy érezze, hogy a kötelék, mely őt a magyar koronához köti, nem pókhálőszál, hanem olyan kötelék, a melyet csak karddal lehet ketté metszeni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) En nekem távolról sincs szándékomban, vagy csak óhajomban is, azon ezéibói venni revisio alá az 1868: XXX. t.-czikket, hogy Horvátországnak százados autonóm jogait megszorítsuk. Nem, ismerem nemzetemnek alkotmányos érzületét; habár tul is mentünk a kellő mértéken, a mit megadtunk, tiszteletben akarom tartani. De másfelől biztosítani akarom azt, hogy a mi a magyar állam számára fenn van tartva, az ne legyen irott malaszt, hanem bírjunk kellő eszközökkel és biztosítékokkal, hogy ez a hatalom ott érvényesülhessen is és ne legyünk kitéve annak a hátrányos állapotnak, hogy a magyar kormány rendeleteit, ha nekik nem tetszik, számba sem veszik, a mint voltak reá példák az utóbbi időben. Milyen e tekintetben a helyzet jelenlegi ház? A helyzet szárazon és igazán elmondva ez. (Halljuk!) A magyar kormánynak egész Horvátországban politikai közege nincs, egész tehetetlenül áll ezen tartománynyal szemben, kiszolgáltatva a horvát hatóságok jóakaratának. Láttuk ezen esemény alkalmából, hogy a magyar kormánynak, elkezdve az ottani hatóságok főnökétől, le az utolsó kancellistáig nem volt egyetlen embere, mert hisz az az egyetlen közege, a ki volt, Dávid igazgató ur, a ki igazán érdemeket szerzett buzgalma által a magyar nemzet iránt, (Éljenzés a szélsőbalon) kénytelen volt onnan távozni. De arra sincs a kormánynak módja, hogy kellően tájékozva legyen a népesség hangulata iránt. A magyar kormánynak nincs módjában ismerni a horvát népnek érzelmeit, hangulatát. Onnan nem ismerheti, mert hisz nem rendelkezik senkivel. Volna egy módja, a képviselők által, kik ezen közös országgyűlésen Horvátországot képviselik. Igen ám, de erre nézve ott van megint az az absurdum, a mit szerintem okvetlenül meg kell változtatni, hogy ezen tisztelt képviselők, most 43-an, nem képviselik a horvát nemzetet, a horvát nemzet különböző osztályainak, pártjainak nézeteit, érzelmeit: ők tisztán csak az idő szerint uralkodó pártnak a nézeteit képviselik. Ez igazságtalanság maga a horvát nép iránt és nagy alkalmatlanság mi reánk, kik tájékozást leginkább ezen képviselők utján szerezhetnénk. Ismétlem t. ház, a politika, melyet én és tisztelt elvbarátaim Horvátországgal a t. képviselőháznak és a t. kormánynak ajánlunk, távolról sem a boszú politikája; tudjuk, hogy az soha sem vezet jóra, nincs is a magyar ember természetében, nem fogadnók el, ha más indítványozná is. De az őrült nagylelkűség politikáját sem akarjuk tovább folytatni. Elég volt már ebből; eleget neveltünk saját áldozataink árán magunknak ellenségeket, gyarapítottuk, erősbitettük őket saját költségünkön és a saját államunk rovására. Ezt a politikát folytatni nem akarjuk. De van a kettő közt egy harmadik politika, mely szerintem, nemcsak, hanem a történelem tanúsága szerint a leghelyesebb s ez az igazság politikája. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mi igazságosak akarunk lenni Horvátország irányában, de igazságosak akarunk lenni ép ugy és első sorban a magyar állam irányában. Ajánlom határozati javaslatomat. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Elnök: Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Duka Ferencz jegyző (otvassa) l Ellenindítvány. Beadják: Heify Ignácz, Lükő Géza, Halász Géza stb. „A kormány által benyújtott határozati javaslattal szemben mondja ki a képviselőház : i.Hogy akormánynak a horvátországi zavargások következtében szükségessé vált actió körül követett eljárását nemcsak nem helyesli, hanem