Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-275
275. w-üágoí ülés no tehát mértéken tál terheljük ezeket, tulajdonképen sújtjuk az ipart, siíjtjuk a productiót, melynek kedveért csak nem rég új törvényt hoztunk, (Helyeslés lalfelől.) De igazságtalan magában véve is, mert alig van néhány hónapja, hogy ezen osztályra új adót vetettünk. Hiszen ott van az áj adótörvény, melylyel azon kamatokat sújtjuk, melyek ez intézeteknél elhelyezett tőkék után befolynak. Hogy néhány hónap alatt egy objeetumot kétszer sújtsunk adóval, az talán szintén unicum a parlamentek történetében. (Ugy van! lalfelől) Az előadó ngy az imént elmondott beszédében, mint jelentésében egy új argumentumot talált fel, ezen általa is elismert nagy nehézségnek kiegyenlítésére. Azt mondja, nagy előnye ezen törvényjavaslatnak az, hogy arányosítja a terheket. Hát kérem, ez oly arányosítás, mintha valaki, a ki két terhes szekeret visz, a melyek közül az egyik csak annyira meg van r;íkva, hogy az igavonó marhák még elbírják, a másik pedig annyira túl van terhelve, hogy az igavonók nem birnak tovább haladni s előáll a gazda s azt mondja, arányosítani kell és mert szüksége van még egy harmadik szekér szénára is, akként osztja be a két szekéren levő terhet, hogy mind a kettőn egyenlő magasságban legyen a széna, minek természetes következménye az, hogy az egyik sem bir tovább haladni. Elismerem, hogy az arányosítás nagyon fontos az adópolitikában, de van ennél egy fontosabb arányosítás is, t. i. az, a melyre törekedni kell minden kormányférfiúnak, hogy meglegyen az állam és a magánpolgárok szükséglete közt az arány, (ügy van! a szélső ba> felől.) Kétséget sem szenved, hogy egy fejlődő állam szükségletei a jelen korszakban folytonfolyvást növekednek. Maga a eivilistio, a népek agglomeratiója, a kisebb államoknak nagy államtestekké való összeolvadása, hódítási vágy az egyiknél vagy a másiknál, kényszeríti az államot nagy erőfeszítésre és nevelik a szükségleteket. De ne méltóztassanak elfeledni, hogy ezzel arányban növekednek az adózó polgárok szükségletei is, pedig az igazán bölcs és helyes adópolitikának az a feladata, hogy találja meg az arányosító mértéket az állam és az adózó polgárok szükségletei közt; mert elvenni az egyiktől az egész terhet, hogy a másikra rójuk, ez nem arányosítás. Ez nem pénzügyi politika. Ezt magyarázza meg a hires franczia pénzügyministernek azon mondása : n faits moi unebonnepolitique, etje vous ferai des bonnes fmances". Nem kétkedem benne, hogy kormányunk is szeretné ezen mondást realizálni, de ugy látszik, hogy felfogása szerint fődolog még is az, hogy meglegyen a teljes harmónia a kabinetben és a pártban, hogy a hatalom fentartassék. Már pedig Vrmber 30. 188S. gj j a harmóniára kétféle ut van. Az egyik az, a mit a franczia minister kijelölt, a másik melyet a mi ministeriumunk realizál. Az egyik csinál rósz politikát, a másik pedig rósz financziát s a harmónia teljes. (Derültség szélső balfelöl.) Előre tudom, hogy mint a múltban hasonló esetekben, ugy ez esetben is a minister és a kormánypárt többi felszólalói azt fogják mondani: hiszen ezek régi dolgok, ezeket hallottuk, valahányszor adóemelésről van szó. Természetes ez, mert az ellenzék mindig és minden országban bebizonyítja, hogy a terhek már is elviselhetlenek. Erre természetesen csak egy választ lehet adni, hogy bizonyítsák be, hogy csakugyan Magyarországon a teher már elviselhettem De miként lehessen azt bebizonyítani, haa minister ur és a párt ezt sehogy sem akarja látni. Ha rámutatunk a tömeges elszegényedésre, akkor azt mondja: annak az oka nem az adó, hanem ti nem tudtok gazdálkodni, pazarlók voltatok. Arról nem tehet a kormány, tanuljatok takarékoskodni. Jön egy másik eset, a hol be van bizonyítva, hogy takarékos szorgalmas ember volt. Adikor azt mondják, elemi csapások, szerencsétlenségek, a melyekről nem tehetünk. Ha rámutatunk arra, hogy Magyarországon, ezen Kanaan-nak czímzett országban, kivándorolnak a földmivesek, mert kenyeret nem tudnak keresni, azt mondják, hogy ez csábítóknak, idegen csalóknak műve, kik mindem czímen kicsábítják ezen jóhiszemű embereket, de nem kényszerből teszik. De hát én azt hiszem, hogy ily kérdés megítélésénél kormányféríim'.k nem szabad csak az ily szemmel látható, kézzel fogható tünetek szerint ítélni: hanem körül kell nézni az országban általában ; szemügyre kell venni azt, a mi a társadalomban történik s ezekről levonni magának a következtetéseket. Igaz, hogy a t. minister ur részére még ennél kevesebb is elegendő volna. Elegendő volna, ha megnézné a hátralékok rovatát a zárszámadásokban. Hiszen abból megfogna győződni, hogy 40 millión felül vannak ez idő szerint az adóhátralékok, daczára annak, hogy alig néhány évvel ezelőtt leszámoló bizottságot küldött ki, a mely öt év alatt rendezte ezen kérdést. Hát ha a t. minister ur nincs meggyőződve arról, hogy ezen ország teherviselési képessége ki van merítve, ha azt hiszi, hogy oly könnyen lehet még három millió forintot kivenni zsebéből, méltóztassék oda fordulni, tessék abból a 42 millióból hármat behajtani és megkímélhet minket ezen új adóktól. De mondom, meggyőződésem szerint kormányférfiúnak valamely magasabb színvonalból kell megítélni a dolgát. Ha figyelembe venné a t. kormány azon mozgalmakat, melyek egy idő óta a magyar társadalomban mutatkoztak, belátná, hogy csakugyan igy kell, hogy legyen, hogy ezen
