Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-257

n 257. országos ülés október 6. 18SS, értelmében való tárgyalását legközelebb napirendre tűzni méltóztassék. (Elénk helyeslés.) Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: T. ház! (Halljuk!) Azt hiszem, hogy a t. ház, a bevett szokás szerint megengedi nekem, hogy e kérdésben nyilatkozzam és kijelentsem, hogy nekem, ha a házszabályok megengednék, az ellen sem volna észrevételem, hogy az indítvány azonnal tárgyaltassék; még kevésbé van tehát észrevételem az ellen, hogy ez indítvány a most napirenden lévő ügy tárgyalása után napirendre tűzessék. (Élénk helyeslés.) Egyszersmind kijelentem t. ház, hogy már eddig is megtettem az intézkedéseket arra nézve, hogy az e tárgyra vonatkozó jelentést minél előbb a t. háznak benyújthassam. (Általános helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék az indítványt napirendre tűzni. (Helyeslés.) Elnök: A házszabályok értelmében azon kérdést intézem & t. házhoz, méltóztatik-e az indítványt napirendre tűzni? (Igen!) E szerint a napirendre tűzés elhatároztatván, bátor vagyok azt indítványozni, hogy a most napirendre kitűzött horvát ügynek befejezése után, tűzessék ki ez indítvány. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatilag kijelentve, következik a napirend további tárgya: a ministerelnök ur határozati javaslatának tárgyalása. Helfy Ignácz: T. ház! Érzem feladatom súlyát, midőn tisztelt elvbarátaim megtisztelő bizalmából első vagyok hivatva hangot adni azon érzelmeknek, a melyekkel a nemzet a horvátországi eseményeknek kezdettől fogva minden phasisát kisérte és azon aggodalmaknak, a melyeket a nemzet ezen események végfejlődése és lehető következményei iránt táplál. Nem kis részben nehezíti feladatomat azon körülmény, hogy az igen t. ministerelnök ur minden parlamentaris szokástól eltérőleg, oly feladatot is hárít én reám, a mely első sorban és szorosan őt illette volna, (ügy van! Igaz! a szélső haloldalon.) Ugyanis t. ház, abban a rendkívüli, talán példátlan helyzetben találjuk magunkat, hogy tanácskozás alá veszünk egy nagyfontosságú tárgyat, a melynek eredetét, történetét, egész fejlődését csupán csak a különböző hírlapok különböző színezetű előadásaiból tudjuk; hivatalosan ma az országgyűlés előtt arról, a miről most tanakodni fogunk, egy árva szó sincs. (Igaz !ügy van! a szélső baloldalon.) Én és azt hiszem, hogy velem együtt az egész ország elvárta volna, hogy akkor, mikor a t. ministerelnök ur határozati javaslatát benyuj totta, azon kezdte volna, hogy mindenekelőtt előadta volna a most úgynevezett horvát ügynek történetét; előadta volna, hogy mi az a conflictus, a mi minket ma ezen tanácskozásra vezetett? honnan származott, mi a keletkezése, melyek annak ismert vagy nem ismert, vagy sejthető indító okai? A t. ministerelnök ur azonban magára nézve sokkal kényelmesebbnek találta mindezt elhallgatni és ennek daczára előállani egy határozati javaslattal, a melynek első pontja arra kéri a házat, hogy méltóztassék tehát azt, a mit nem tudunk, helyesli! tudomásul venni. (Derültség. Igaz! TJgy van! a szélső haloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Én, mondom, hasonló eljárásra a parlamentarismus történetében példát nem tudok. így lévén a helyzet, nekem nem marad egyéb teendőm, mint alapul elfogadni azt a néhány sovány közleményt, a mit azon idő folyama alatt a hivatalos lapban olvastunk és azokat az adatokat, a melyeket a különböző lapok egybevágókig közöltek s melyek meg nem czáfoltatván, azokat alaposaknak, hiteleseknek kell elfogadnom. Ezeknek nyomán leszek bátor a történet fonalát szőni és a t. kormány eljárását bírálat alá venni. (Halljuk! a szélső baloldalon.) 1868 óta egészen a most lefolyt nyár derekáig alig hiszem, hogy volt légyen e hazában ember, a ki tudta, vagy csak sejtette volna azt, hogy az egymást felváltott magyar kormányok, a melyeknek mindegyike oly buzgón teljesítette mindazt, a mi az 1868-iki XXX. t.-cz.-ben a horvátok előnyére van kimondva, elmulasztotta teljesíteni azon keveset, a mi minimumát képezi annak, a mi a törvényben a magyar állam számára van fentartva; elmulasztotta teljesíteni még azon legkevesebbet is, a mit minden államkormány első teendőjének tart, hogy t. i. az állam területén az állam jelvényeit kitűzze. Ezt senki sem tudta, senki sem sejtette. Hogy pedig ezen vétkes mulasztást a ministerelnök ur igyekezett minapi felszólalásában kizárólag elődeire hárítani, ez igazságtalanság; mert ne méltóztassék elfeledni, hogy ezen tizenöt évnek legnagyobb részét a ministerelnök ur kabinetje foglalta el. (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Mindenesetre megbocsáthatatlan vétkes mulasztást követtek el a kormányok és legnagyobb részb jelen kabinet. Hogy most 15 év után a jelen pénzügyminister ur igyekezett pótolni a mulasztást és kiadta a rendeletet, hogy az állam j elvényei az állam hivatalos nyelvén való felirattal kitűzessenek, önmagában mindenesetre elismerést érdemlő tény. (ügy van! a szélső baloldalon.) Hogy helyesen választotta-e meg erre a perczet, opportunus volt-e ezt most tenni, ez kérdés tárgyát képezheti, de hogy a mód helytelenül volt megválasztva, nemcsak helytelenül, hanem a nemzet méltóságát sértöleg volt megválasztva, az kétséget nem szenved, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Olvastuk ugyanis valamenyi hírlapban és eddig legalább tudtommal sehol sem czáfoltatott meg, hogy a magyar és horvát feliratú czímerek kitűzése éjnek idején titokban történt, a mint a tiltott és szégyenletes dolgokat szokták cselekedni, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ez volt az első nagy hiba azért, mert ez