Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-257

257 országa* ttléi által mintegy provocálta a demonstratiót és bátorította a csőcseléket. (ügy van! a szélső baloldalon.) Provocálta azért, mert az a nép, az a csőcselék ngy okoskodott, hogy miután éjjel tűzték ki és nem merték azt fényes nappal tenni, mint a becsületes dolgot szokták, ez azt jelenti, hogy ebben valami helytelen, valami tiltott dolog van. Ez volt az első, a mi gyanút keltett bennök, mert máskülönben nem is mertek volna rá gondolni. Másodszor bátorította, mert határozott félénkségét árult el s a következése az lett, hogy alig pár órával a czímerek kifüggesztése után, megindultak Zágrábban a csőcselék orgiái, letépték, sárba tiporták a magyar állam jelvényeit, szitkokkal halmoztak el mindent, a mi magyar és ez igy ment fokozódva fokról-fokra, mig végre bántalmazták a magyar kormánynak ott lévő hivatalos közegét, bántalmaztak mindent, a mi csak magyar és a vad és elvadult szenvedélyek odáig mentek, hogy nem átallották behatolni a templom szentélyébe, nem átallották meggyalázni az egyház azon szentjét, a magyar királyok elsejét, ki e birodalmat alapította, melynek Horvátország is kiegészítő részét képezi. (Ugy van! a baloldalon.) Thaly Kálmán: Árpád alapította, nem Szt.-István! (Derültség.) Helfy Ignácz : A kormány pedig a helyett, hogy rögtön megtette volna azt, a mit a t. ministerelnök ur szavakkal mindig oly szépen, erélyesen tud hangoztatni, mit különösen utolsó felszólalásában is hangoztatott, t. i. azon maximát, hogy midőn utczai zavargások utján történik valami, első teendő a rendet és az állam tekintélyét helyreállítani, a helyett, r hogy ezt tette volna, elment Bécsbe tanakodni. És ennek első következménye az volt,hogy mig addig tisztán csak a zágrábi csőcselékkel állottunk szemben: a kormány habozása vérszemet adott a horvát nemzet komoly rétegeinek is és a jelszót, melyet először a csőcselék mondott ki, magukévá tették országgyűlési pártok, magukévá tették törvényhatósági testületek is és a lázongás, az utczai zavargás nyilt lázadássá fejlődött. (Ugy van! balfelöl.) Nap nap után telt el és a kormány még mindig ott ült Bécsben, tanácskozott és alkudozott. Tanácskozott; kivel? Talán a magyar királylyal? a mi ellen bizonyára senkinek -sem lehet kifogása. Nem. Tanácskozott a közös ministerékkel; a közös hadügy- és külügyministerrel. Mondják, hogy ezt azért kellett tenni, mert hiszen fegyveres erő alkalmazásáról levén szó, velők kellett megállapodásra jutni a teendő intézkedések részletei iránt. Es kellett tanácskozni a külügyministerrel, mert fontolóra kellett venni, vájjon a megindítandó actio minő visszahatással lehet majdan a külügyek vezetésére. Ha meggondoljuk t. ház, hogy még a fennálló törvény is, melyet én és elvtársaim ellenzünk és ellenezni fogunk, mig csak fennáll, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 27. §-a világosan tiltja azt, hogy azon közös ministerek bármelyike, egyik vagy'másik állam bármilyen ügyére a legkisebb befolyással is lehessen, ha ezt tekintetbe veszem, nem tagadhatom, hogy a kormány, mely egyenesen a törvény ellenére járt el, a vád alá helyezést érdemelné meg. (Ugy van ! a szélső balon.) De midőn ezt nem indítványozom, teszem azért, mert szeretek igazságos lenni. Igaz, hogy az nemcsak hiba, hanem nagy bűn is, a mit a kormány ez által elkövetett, de mégis belátom, hogy ennek oka nem ő benne, nem a személyekben, hanem a rendszerben rejlik, a melyet épen azért támadunk meg minden alkalommal. A mióta az 1867-iki egyezmény létrejött, egészen a mai napig nem volt még esemény, a bosnyák occupatiót sem véve ki, a mely oly kézzelfoghatókig bizonyította volna be, hogy mennyire megsemmisítették a közösügyek Magyarországnak önrendelkezési jogát, mint ez. Mikor egy államnak kormánya arra van kárhoztatva, hogy tehetetlenül álljon, a mikor az állam területén rendzavarások törnek ki; hogy lázadás esetében tűrnie, néznie kell napokon-heteken át azt, hogy nincs meg hatalma; hogy oda egyetlen egy katonát is meneszszen, hanem fel kell mennie koldulni, kunyorálni, hogy adjanak neki egy-két katonát, hogy a rendet helyreállítsa (Hosszasan tartó éljenzés. Élénk felkiáltások a szélső balon: Igaz! Ugy van!) — ha ezt nem mondhatni tartománynyá sülyesztésnek, akkor nincs tartományi állapot széles e világon. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Azt mondják, hogy azért kellett a külügy érrel tanácskozni, mert fontolóra kellett venni, hogy milyen visszahatással lenne ezen fegyveres erő alkalmazása a külügyekre. Ezen utón tehát semmit sem tehet Magyarország, bármi történjék belügyeink terén. Hiszen ha Biharmegyében, Hunyadmegyében, vagy Budapesten zavargások törnél: ki, a minek utóvégre koronkint minden ország ki van téve, akkor is előállhatnának a közös ministerek: a közös hadügyminister azért, mert fegyveres erőre van szükség; a külügyminister azért, mert azt mondhatja, hogy uraim vigyázzatok, én ezt meg nem engedhetem, mert ez visszahatással lehet a külügyek vezetésére. Idáig vezet ez és ezzel be van bizonyítva, hogy a közösügyek átka nemcsak azon pontokban nyilvánul, a melyeket a törvény közösügyeknek deciarái, hanem a közélet, az államélet minden terén. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Végre közel két heti tanácskozás és alkudó zás után, sikerült a kormánynak kinyernie azt, hogy a kellő eszközöket megkapja arra, hogy a horvátországi zavarokat elnyomja. De milyen áron kapta meg az eszközöket? Azon az áron, hogy a kormányelnök, mielőtt az eszközöket kezébe kapta Aolna, arra engagirozta magát, hogy mihelyt a október 6. 1883.