Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-267

267. országos ülés november 21. 1882. 173 hazafiságukat sz egyház iránti kötelmeikkel nyilvános ellentétbe hozza. Mert ki kötelességérzettel bir a haza iránt, kötelességérzettel bir egyháza és annak tanai iránt is. A kötelességérzettel áthatott ember, kötelességérzettel van egyik és másik kötelessége iránt; igy tehát kötelességeinek oly coliisióját idézni elő, mint itt javasoltatott, sokkal nagyobb bajjal járt volna, mint az általam benyújtott törvényjavaslat. Miután tehát t. ház, jelenleg az általános kötelezőleg honosítandó polgári házasságnak intézményét időszerűnek még nem tartom, miután a szomszéd Ausztriában lehetségesítetí oly házasságok, melyek vallástalanságra és hitfelekezetnélküliségre vezetnek és a melyek honfiainkat gyermekeik és egyéb viszonyaikra nézve bizonytalan állapotba helyezik, törvényes intézkedés szükségét kétségenkivülivé teszik; benyújtotta a kormány ezt a javaslatot, amely míg egyrészről semminek sem praejudieál, másrészről oly házasságot tesz lehetővé, a mely az imént általam jelzett körülmények rendezése szempontjából szükséges. Kérem ennélfogva a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Duka Ferencz jegyző: Győry Elek! (Halljuk! Halljuk!) Győry Elek: T. ház! Az igen t. igazsägügyminister ur most elmondott beszédében körülbelől paraphrázisát adta azon indokoknak, a melyek az igazságügyi bizottság jelentésében is, mint általános indokolás szerepelnek és azért ezzel tüzetesebben szándékozván foglalkozni, most mindjárt beszédem kezdetén nem akarok beszédének minden részletére észrevételt tenni. De egyet nem Mulaszthatok el. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbalon.) Hivatkozott a t. igazságügyminister ur egy igen t. képviselőtársunkra, Horváth Boldizsár képviselő úrra és annak beszédére, hivatkozott pedig az óvatosság, a körülményekkel való megalkuvás tekintetében, hivatkozott az egyházak, a lelkiismeret védelme és kímélésének szempontjából. _ En azt gondolom t. ház, hogy ez a mostani nyilatkozata is a t. igazságügyminister urnak, épen szomorúan illustrálja azoknak igazságát, a miket Horváth Boldizsár t. képviselőtársunk a következőkben jelzett (olvassa): ,Könnyelműen szemet hunytunk azon igazság előtt, hogy compromissum az ellentétes elvek között nem egyéb, mint eompromittálása azon elvnek, a melyet diadalra kellene juttatnunk és megörökítése a küzdelemnek, a melytől menekülni akartunk. Ugy tettünk, mint a hadvezér, a ki a helyett, hogy egy döntő csatában tönkre tette volna az ellenséget, apró csatározásokra forgáesolá erejét s megelégedett mindannyiszor a fegyvernyugvással, a melyet azután az éber ellenség felmond, vagy megtör, a mint erre neki kedvező alkalom kínálkozik. S ime uraim, nem okulva a multakon, nem saját hibáinkon és ezek végzetes következményein, ma ismét egy ily félrendszabályíyal állunk szemközt. A helyett, hogy ugyanannyi erővel és idővel, a melyet e törvényjavaslat előkészítése felemésztett, bátorságunk volna a kérdést gyökeresen megoldani, újra egy compromissummal akarunk kísérletet tenni, a mely nem elégíti ki a haladás és az állameszme híveit, sőt ezeket elkedvetleníti a nélkül, hogy ellenfeleinket kibékítené." Első sorban tehát mindazokra nézve, melyeket a t. igazságügyminister ur a kötelező polgári házasság ellen felhozott és arra, hogy ezen egykor oly magasztos elvek nevében proclamált követelésektől hova jutottunk, a t. minister urat utalom arra, a ki ott ül háta megett saját pártjában és támogatja nézeteit. Egy másik, a mi kimagaslik a t. igazságügyminister ur beszédjéből, az, hogy rendkívül figyelembe kell venni azt, hogy ezt nem az állam alkotta, nem az állam csinálta, hanem már mint kész intézményt találta és hogy azon intézménynek, mely benső lényegénél fogva erkölcsi czélok megvalósítására szolgál, minden tekintetben erkölcsi eszközök figyelembe vételével kell szabályoztatnia. Elismerem, hogy az egyháznak joga volt a kérdéssel foglalkoznia és joga lesz mindaddig, míg ä lelkiismeret kérdéséről, a vallásos meggyőződésről van szó; elismerem azt is, hogy volt idő, midőn ezen túl kellett terjeszkednie, midőn az egyháznak épen az állam tehetetlensége miatt e kérdést is kezébe kellé vennie. De hát kérdem a minister úrtól, mindig azon kiskorúságban maradjunk-e, most a 19-ik században is? a középkor sötétségébe akar minket tartani a minister ur ? s ezt csupán azon óvatosság szempontjából, mit a minister ur annyira hangsúlyozott. (Ugy van l a szélső baloldalon.) Itt sem tehetek egyebet, mint utalom a minister urat egy másik pártfelére, Miehl Jakab képviselő úrra, ki azt hangoztatta, hogy nézzük meg a czéget, a honnan a polgári házasság intézménye származik. No hát egyben elhibázta a dolgot a képviselő ur, mert ha a czéget nézi vala, azon politikai magatartása után, melyet követ, el kellett volna fogadnia a javaslatot; azonban azt hitte tévesen, hogy az 1790-ki rémuralom idejében létesült ez intézmény, akkor, mikor királyokat nyakaztak le, papokat ítéltek halálra. Nem hiszem, hogy lenne valaki köztünk, t. ház, a ki ezen időkre dicséneket zengene; senki sem mondja azt, hogy helyes volt, a mi azonidőkben történt, sőt elitéljük; de abban igen téved a t. képviselő ur, ha azt hiszi, hogy akkor keletkezett a polgári házasság intézménye, mert Hollán-