Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-260

104 SfiO. országos Ülés október 10. 1883. A t. pénzügyminister ur ugyanis első sorban azon leleplezést tette a ház előtt, — a mit csak­ugyan ezen nyilatkozat előtt egyikünk sem tudott, és hogy ha előbb mondja, sok szemrehányástól megkímélte volna magát, hogy t. i. az az elhatáro­zás, hogy a kettős nyelvű czímerek Horvátország­ban kifüggesztessenek, nem történt oly egyszerre, mint hittük, hogy az csaknem három évi forma­szerinti tárgyalásoknak volt eredménye. Elmondta előttünk azt, hogy ezen három évi tárgyalás alatt egyetlen egyszer sem történt az, hogy a horvát hatóságok bármelyike kétségbe vonta volna ezen intézkedés törvényességét, sőt egy kezei közt lévő okmányra hivatkozott, melyből kiderül, hogy maga a bán az utolsó időben ezen intézkedés törvényes­sége ellen kifogást nem tett. No hát kérem, t. pénzügyminister ur, ebből nem az következik, a mire a t. pénzügyminister ur concludált, hogy ergo csatlakozzék a ministerelnök ur által benyújtott határozati javaslathoz. Mert, ha csakugyan be van bizonyítva —- a mint be van bizonyítva - hogy nem csak a minister, nem csak a képviselőház, hanem magában Horvátországban is a legilletékesebb körök is törvényesnek tartják ezt az eljárást, akkor tehát, hatörvényes, fenn kell tartani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez a logi­eai következmény s ezzel a t. pénzügyminister ur a legfényesebben indokolta határozati javaslatom­nak második pontját, hogy azon czímerek, a me­lyek Horvátország beismerése szerint is törvénye­sen tétettek oda, ott is maradjanak. Egy második érdekes adatot is hozott fel a t. pénzügyminister ur, a mely szerintem nem az ő conclusiója mellett, hanem az én határozati javas­latom mellett bizonyít. Előadta annak a horvát adóadministratiónak iszonyatos voltát; elmondotta, hogy ötszáz és néhány horvát községben 128-ban sikkasztották el a szegény adózók pénzét és hogy ezen 128 esetből Í2l-ben a politikai hatóságok, melyek a törvény szerint ellenőrzésre vannak hi­vatva, ezen sikkasztások előtt szemet hunytak. Ilyen szomorú tényekből nem az a következés, hogy tehát mivel ezek olyan jeles, derék, jóravaló, becsületes emberek, engedjünk nekik még tága­sabb tért; hanem következik az, hogy revideálni kell a törvényt oly irányban, mely által a kormány garantiát nyerjen arra nézve, hogy kényszerít­hesse, rászoríthassa a horvát politikai hatóságokat, hogy a törvény által reájuk rótt kötelességeknek meg is feleljenek. (Élénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) De határozati javaslatomnak harmadik pont­ját is a t. pénzügyminister ur és részben a minis­terelnök ur nem csak hogy támogatták, hanem egyenesen kimutatták, hogy ha én nem indítvá­nyoztam volna is a revisiót, az önkényt a napi­rendre kell, hogy kerüljön. Ugyanis a pénzügyminister ur jelezte —és ez I az egyetlen érv, amelylyel igazolja mostani eljárá­sát — hogy vannak a szőnyegen lévőnél még sokkal fontosabb ügyek függőben Magyar- és Hor­vátország között, melyeknek elintézése annyira sürgős, hogy ennek kedvéért lemond azon cselek menyről, a melyet néhány héttel ezelőtt még he lyesnek talált. Tehát ő maga jelezte, hogy a re visio csaknem kikerülhetetlen. Pedig ennél többe én sem akarok most. Nem azt mondja az én hatá rozati javaslatom, hogy most rendeljük el a re visiót, hanem hogy annak szükségességét mond­juk ki, a többit természetesen akkorra hagyván mikor az lehetséges lesz a törvény által előirt alapon. Azt igen természetesen nem kívánhatom az igen t. minister uraktól, hogy határozati javasla­tom azon hontját is támogassák, a mely szerint rosszalást kívánok kifejeztetni a kormány eljárása felett. Ezt nem tették, nem is vártam tőlük. De megtette helyettük az az egyetlen szál kormány­párti ember, a ki bátorságot érzett magában, nem­csak szavazatával, hanem szavával is támogatni a kormányt, hódolva egyúttal —- a miért hálával tar­tozom neki — legalább egymagában a parla­menti illemnek, a parlamenti szokásnak, hogy ne csak egy oldalról történjenek a felszólalások, ha­nem hogy ilyen fontos dologban magántik a kor­mánypártnak is legalább egy embere jelezze, miért járul hozzá a kormány határozati javaslatához. Horváth Gyula t. képviselőtársam egyben iga­zat adott nekem s én ezzel az egy gyei teljesen be­érem az ő részéről. Kimondta ugyanis, hogy ő is határozottan helyteleníti azt, hogy a mint értesül­tünk, azok a kétnyelvű czímerek éjnek idején lettek kifüggesztve, és csak arra kér engem, ne iegjem fel a magyar kormánynak bármely tagjá­ról, hogy az az ő tudtával vagy beleegyezésével, vagy épen utasítására történt volna. Én ugyan idő­közben akként lettem informálva, hogy nem épen éjjel, hanem csak kora hajnalban történt a dolog, a mi a dolog lényegén nem változtat. Bizonyos vagyok benne, hogy ha a kormányelnök ur hatá­tározati javaslata clfogadtatik, a czímerek levétele nem fog éjjel történni; bizonyosan kikötötték a horvátok, hogy fényes nappal ünnepélyesen men­jen ez végbe. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Zeneszóval! Németh Albert: A „Gott erhalte"-t fogják játszani! Helfy Ignácz: De bármiképen legyen is, arra figyelmeztetem t. barátomat, hogy ezzel a kéréssel, melyet hozzám intézett, nem tett jó szol­gálatot a kormánynak, nevezetesen a pénzügy­minister urnak. Mert ha igaz az, hogy nem tudta, mikor, mily időben teszik ki e czímereket, ez újabb vád ellene; mert bocsánatot kérek, egy oly dologban, melynek fontosságát mégis annyira el­ismerte, hogy 3 esztendőn át folytatta a tárgy alá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom