Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-222

44 222. országos ülés ápriiis 11. 1883. rendes tímároknak helyettes tanári minőségben töltött éveik nyugdíjaztatásuknál beszámíttatnak". Elnök: Kérdem a t. házai, elfogadja-e a bizottság szövegezését változatlanul, igen vagy nem? (Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez nem fogadtatik el és egyszersmind kijelenthetem, hogy a Halasy képviselő ur módosítása elfogadtatott. Rakovszky István jegyző (olvassa a 35. §-t). Csiky Kálmán: T. ház! Nem szándékozom ezen szakasz kapcsán akár indítványt, akár pedig valami határozati javaslatot nyújtani be, csupán a t. vallás- és közoktatási minister urnak és a t. háznak figyelmét óhajtom felhívni a felekezeti tanárok anyagi helyzetére, hogy igy az az eszme, mely a közoktatási bizottságban felvettetett s a melynek méltányos voltát nekem is volt már alkalmam évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt hangoztatni, a törvényhozás termében is kimondva, egy jövőbeli hasznos és szükséges intézkedés termékeny magvául szolgáljon. Tudvalevő dolog t. ház, hogy a felekezeti, különösen pedig a protestáns tanintézetek tanárai — mert hiszen a felekezeti gymnasiumok tanító-személyzete egészen külön szempont alá esik — egy-két vagyonosabb iskola kivételével, nem részesülnek olyan jó anyagi javadalmazásban, mint az államiak. Különösen pedig felette szomorú sors vár a felekezeti tanintézetekben alkalmazott tanárokra, vagy pedig hátrahagyott családjuk tagjaira azon esetben, ha vagy idejekorán képtelenné válnak a tanári teendők folytatására, vagy pedig idejekorán elhalnak és családot hagytak maguk után, vagy elöregedvén, kénytelenek megválni tanári hivataluktól. Ily esetekben maguk azon tanárok, vagy pedig hátrahagyott családjuk tagjai legtöbb esetben csakugyan az isten könyöriiletességére vannak utalva, mert a szükség napjaira csekély fizetésükből valamit félretenniük lehetetlen volt, kegydíjra pedig nem tarthatnak számot. Méltóztassék már most megítélni, hogy micsoda lelkierő és mily csüggedetlen buzgóság kell ahhoz, hogy valaki egyikén a legnehezebb életpályáknak, jól, lelkiismeretesen működjék, annak tudatában, hogy ha akár betegség, akár pedig elöregedés következtében hivatalától megválik, vagy pedig ha meghal: úgy ő maga vagy hátrahagyott családjának tagjai a nyomornak és a megélhetés nehéz gondjainak lesznek kiszolgáltatva. Én azt hiszem t. ház, hogy a törvény intézkedhetnék a képen, hogy magukat az iskola fentartó testületeket és igy a felekezeteket is kötelezhetné arra, hogy a tanárok sorsának biztosításáról nyugdíj ázás által is gondoskodjanak. Azonban ezt legalább a protestáns felekezetektől, mint a melyek az iskolák és egyházak fentartásával ugy is igen súlyosan vannak megterhelve, megkövetelni a lehetetlenséggel volna határos. Ennélfogva maguk az egyes vidékek és egyházkerületek iskoláinak tanári karai itt-ott azt tették, hogy az önsegély elvéhez folyamodván, állítottak gyám- és segélyegyleteket a tanárok számára, azonban ezeknek — a mennyiben megvannak — mert sok helyütt még az sincs — forrásai rendkívül szegényesek, rendesen az egyes tanárok évenkénti befizetéséből, részben pedig azon krajczáros összegekből erednek, melyeket a tanulók beiratásuk alkalmával kötelesek befizetni a tanári gyám- és nyugdíj-intézet számára. E nyugdíj-intézetek már a segélyezetteknek évenként 2—-300 írtnál nagyobb összegű segélyt nem adhatnak, a mi talán elég a szoros értelemben vett kenyér beszerzésére, de egyébre bizony nem elég. Ezen körülmény megfontolása következtében vettetett fel már a közoktatásügyi bizottságban az az eszme, hogy nem lehetne-e a középiskolai tanárok számára, ugy mint a népiskola részére történt, egy általános országos nyugdíj-alapot létesíteni. A t. minister ur átértve azon eszmének horderejéí s ügy- és emberszeretete által indíttatva, ugy nyilatkozott, hogy azon eszmét nem ejti el, hanem annak megvalósítására az előmunkálatokat és tanulmányozásokat megfogja tétetni. Ez az, a mire én a t. ház jóakaró figyelmét fel akartam hívni. Oly körülmények közt élünk, a mikor csakugyan az ember jövőjének az eshetőségek elleni biztosítása minden pályán sürgettetik. Biztosítva vannak rendesen nyugdíj tekintetében a magán társulatok hivatalnokai, sőt még a földesurak gazdatisztjei és cselédei is. Az újabb irányú állambölcsészet még azt is követeli, hogy a gyári munkások jövőjének biztosításáról gondoskodjék maga az állam. Azt hiszem annál fogva t. ház, hogy a kormány és a törvényhozás egy országos középiskolai alap létesítésével igen hasznos szolgálatot fog tenni a közoktatás ügyének. Emelni fogja ez által a tanárok bizalmát, önbecsérzetét, buzgóságát, el fogja hárítani a felekezeti tanintézeteket fenyegető azon veszélyt, a mely áll abban, hogy tehetséges fiatal emberek ma már, mikor száz-féle pálya nyílik előttük, kerülni fogják, hogy felekezeti tanintézetnek tanszékeire lépjenek, a hol jövőjük az eshetőségek ellenében egyáltalán nincs biztosítva. Egy ily intézkedés által t. ház, a felekezetek bizalma növekedni fog az állam iránt és a felekezeti tanárok érdekei e pontban is solidarításba lépnek az állam érdekeivel. Végre a méltányosság dictálja, hogy ha az államhatalom ugyanazon képzettséget s ugyanazon munkát követeli meg a felekezeti tanároktól, mint a többiektől: akkor tegyen érettök valamit, még anyagi áldozatok árán is. Arra kérem annálfogva az igen t. közoktatásügyi minister urat, méltóztassék azon időhatáron belül, a mely egy ily — általam épen nem kicsinyelt — nehézségekkel járó munkálat és tanulmányozás befejezésére szükséges, ezt a tervet minél előbb megvalósítani. A magyar kormány és a ma-