Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.
Ülésnapok - 1881-241
241. országos ülés május 5. 1883. 367 valahol, ott, a hol a legfőbb bíróság véglegesen Ítélni lesz hivatva és a hol nem szabatos eljárásáról lesz szó, nem lehet egész szigorúan a perrendtartásnak bizonyítási eljárását kötelező szabályul és irányul tenni és annál inkább megengedhetőnek tartom a bizonyítékok szabaddá tételét, mert már több törvényünkben, névszerint az uzsoratörvényben is benne van az, hogy a biró a bizonyítékok szabad mérlegelésével határoz. Ennél fogva ajánlom módosítványomat, mely szerint ezen szakasz helyett, az igazságügyi bizottság által beadott szakaszba illesztendő be és ahhoz egy új bekezdés következő szövegben fogadtassék el: „c) a pénzügyi közigazgatási biróság ezen ügyben a bizonyítékok szabad mérlegelésével határoz". Ajánlom módosítványomat. Éles Henrik: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő ur előadására egy rövid megjegyzésem van és ez az, hogy egész határozottsággal vissza kell utasítanom azon szemrehányást, mintha a t. ház ezen oldalán ülők mindig csak a kincstár érdekeit tartanák szem előtt és nem egyszersmind a közönség érdekeit is. Ez oly szemrehányás, mely czáfolatot nem is igényel; mert hisz, a mit ezen ház alkot, az ezen többség hozzájárulásával történik és ez szól az ellen, a mit a t. képviselő ur mond. Másik megjegyzésem pedig az, hogy a ház ezen oldalán egyébiránt mi nem is tartjuk bűnnek a kincstár érdekét védeni és megóvni, mert abban a nézetben vagyunk, hogy a magyar kincstár a magyar népé s a magyar kincstár nem idegen moloch, mely bennünket esz, hanem a mienk és semmiképen nem tudunk azon felfogás niveanjára emelkedni, hogy az bűn volna, ha valamit teszünk, a mi a kincstár érdekében fekszik. (Helyeslés jobbfelöl) A mi a szőnyegen levő tárgyat közelebbről illeti, kijelentem, hogy a két rendbeli bizottsági javaslat közül a pénzügyi bizottság javaslatát fogadom el. Ha ez a vita academicus discussio volna és academice kellene azon kérdést eldönteni, vájjon a szóbeliség több garantiát nyujt-e, mint azon eljárás, melyet a pénzügyi bizottság javasol, vagy kellene dönteni a felett, vájjon az előadói rendszer csakugyan devalválja-e a collegialis elintézést vagy sem: akkor nem habozom kijelenteni, hogy igazat adnék az igazságügyi bizottságnak. Azonban még ha azt mégis engedem, hogy az előadói rendszer oly mértékben devalválná a collegialis elintézést, mint azt Szilágyi és Teleszky t. képviselőtársaim mondják, azt még azon esetben sem tudnám megengedni. És én azt hiszem, hogy ők mindketten bizonyos fokig túlzásba estek, mikor e rendszer mellett feltétlenül pálczát törtek. A mit pl. Szilágyi t. képviselőtársam mondott, hogy az előadói rendszerben nagyon sok az egyoldalúság, a mit aztán ő ugy magyarázott meg, hogy az egyoldalúság annyiban van meg, a mennyiben a kik ítélni hivatva vannak, csak az előadó útján jutnak annak tudomására, a mi felett itélniök kell: én azt hiszem, hogy ezt egyoldalúságnak nevezni alig lehet, sőt inkább azt hiszem, hogy épen az a biró nem egyoldalulag adja elő a tényállást, mert hisz nem az egyik fél érdekében — legalább ezt a priori nem szabad róla feltenni — teszi az előterjesztést, (Ugy van! jobbfelöl) az egyoldalúság pedig ezt involválná. A mit pedig Teleszky t. képviselőtársam mondott, azt még ellene is lehet fordítani. Ugyanis ő nagyon kevésre becsüli az individuális nézetet s azt mondja, hogy az előadó individuális nézet alapján terjeszti elő azt, a minek előterjesztését szükségesnek tartja. Én azt hiszem, hogy általában másról, mint egyéni nézetről szólani birói ítéletnél nem is lehet. Hiszen az egyéni nézet, mely ! a hallottak, tapasztaltak és olvasottak alapján a bíróban kifejlődik, tűnik fel előttünk mint itélet^és ez csakugyan nem egyéb, mint egyéni nézet. És ha a t. barátom oly kevésre becsüli az egyéni nézetet, nem tudom, miként kivánhatja tőlünk, hogy mi sokra becsüljük az ő egyéni nézetét, midőn ezen rendszer mellett pálczát tör. Ily módon nem respectáljuk az egyéni nézetet még a bíróban is. Ne vádoljuk tehát egyoldalúsággal, ne vádoljuk semmi mással, mert hiszen a priori felteendő, hogy a biró ugy teljesíti kötelességét, mint bírónak teljesíteni kell. Egyébiránt megengedem, hogy a contradic-' torius eljárásnak megvannak előnyei és a mit felhoztam, nem azért hoztam fel, hogy ezzel ellenkekezésbe akarnék jönni, hanem mert olyan argumentumokat hoztak fel a contradictorius eljárás mellett, melyeket én helyeseknek el nem fogadok, Különben midőn azt elméletileg megengedném, másfelől abban a nézetben vagyok, hogy ha elméleti igazságoknak a gyakorlati életbe való átültetéséről van szó, akkor nemcsak azt kell vizsgálnunk, hogy elméletileg helyesek-e azon igazságok és intézkedések, hanem meg kell bírálnunk azokat a gyakorlatiasság szempontjából is. És ha a gyakorlatiasság szempontjából bíráljuk azt, mit mi most teendők vagyunk, szükségkép felmerül előttem az a kérdés, hogy a contradictorius eljárás csakugyan szükséges-e, vagy ha nem: czélszerííés hasznos-e ? Én, t. ház, ezt sem szükségesnek, sem kívánatosnak nem tartom. Nem tartom szükségesnek azon okból, mert nézetem szerint azon esetek, a melyek a törvény által a pénzügyi bíróságokhoz utasíttatnak, természetüknél fogva tüzetesebb és behatóbb, tehát complicáltabb tárgyalást nem igényelnek, mint a minőt a pénzügyi bizottság javasol. És én ezt egy oldalról sem hallottam megezáfolni. Csak egyetlen argumentumot hallottam s ezt Szilágyi Dezső képviselő ur hozta fel. Es miből
