Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-228

238. országos ülés április 18. 1883. 139 megtámadja azt. Ez az volna, hogy a részletügylettel foglalkozó kereskedők a velük szerződő felek érdekeinek megóvása szempontjából bizonyos óvadékösszeget, például 20—25 ezer forintot tartozzanak letenni. (Helyeslés balfelöl.) Ha ezen intézkedés talán nem vétetnék fel, akkor még inkább óhajtanám, hogy a másik kifejezés nyerne a torvényben, t. i. hogy a részletügylettel magánosok ne foglalkozhassanak, hanem csak pénzintézetek. Elismerem, hogy ezek a részletekre tartoznak, s ezek után egyszerűen kijelenthetném — a mint meg is fogom tenni—-hogy elfogadom a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad t. ház, néhány megjegyzést tennem azon eljárásra, melyet a kormány ez ügyben évek hosszú során át követett. (Halljuk!) Előre is megjegyzem, ne hogy félreértessem, hogy azokban, a mit mondandó vagyok, a jelenlegi szakministert semmi vád nem illeti, azon egyszerű okból, mert csak rövid ideje, hogy ezen állását elfoglalta. T. ház! Az a veszély, mely miatt az egész közvélemény felzúdult, feljajdult, nem mai keletű. Hisz a kormány jól tudta, mint a hogy tudta minden más ember, hogy már 1876-ban, tehát 6—7 évvel ezelőtt általános volt ez a veszély, általános volt a szédelgés miatti panasz. A t. kormánj' igen jól tudhatta, mint a hogy tudta ezt mindenki más, hogy már 1877-ben mint egy megérett kérdést tárgyalták ezt az osztrák parlamentben és hogy már az 1878. év június havában Ausztriában egy többé kevésbé helyeselhető törvény is lett hozva ez iránt. De tudta a t. kormány, vagy legalább tudnia kellett volna, hogy mikor 1878-ban meghozták ezen törvényt, hogy mindazon szédelgők, a kiknek igen jó helyük volt Ausztriában, befognak jönni oda, a hol e téren lopni, csalni szabad és lehet is, be fognak jönni, a mint hogy be is jöttek Magyarországba és itt évek hosszú során át folyton űzték a magánspeculátió azon mesterségét, mely legalább ebben a formában kizárólag osztrákmagyar speciális találmány, mint a hogy ebben a formában sehol a világon fel nem található s mint a hogy annak ellenében sehol a világon, Ausztriát kivéve, törvényhozási intézkedés szükségessé nem vált. És kérdem a t. kormányt, tett-e legkisebb lépést is évek hosszú során át ezen veszélylyel szemben ? Sajnálattal kell mondanom, de a t. kormány éveken keresztül ez irányban absolute semminemű intézkedést nem tett, mert hiszen az a két szerencsétlen ministeri rendelet, a melyet e tárgyban a t. kormány jónak látott kiadni és a melyeknek egyike 1878. deczember 2-án kelt és amelyet az akkori kereskedelmi minister adott ki, s a másik ministeri rendelet, melyet akkor az igazságügyminister ugyanazon év deczember 28-án adott ki, azon két ministeri rendeletet, ha azt valaki csak j egyszer átolvassa, bizonyára bevallja, hogy azokat komolyan venni nem lehet. Mert hogyan keletkeztek ezek t. ház? Mikor a kormány látta, hogy szemben az ausztriai törvénynyel, szemben azon hatással, melyet a törvény Ausztriában csinált, jó volna valami intézkedést tenni, nem tett ugy, mint az ausztriai kormány, hogy előállott a parlamentben és kért a parlamenttől intézkedést, ugy a hogy ezt ma teszi évek után a kormány, hanem megelégedett két szerencsétlen ministeri rendelettel, a melyek mindegyike, iparkodni fogok bebizonyítani, nevetséges is, törvénytelen is. (Halljuk!) Törvénytelen volt, nem alapjában, nem annak hozatali módjára nézve, hanem igenis tartalmára nézve. Mert mit mond a ministeri rendelet? Hivatkozik az 1878 : XX. t.-czikkre, mely tudvalevőleg az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetségről szól és erre hivatkozva azt mondja, hogy a nálunk érvényben levő osztrák házalási pátens értelmében felhívja a hatóságokat, hogy a hitelpapírokkal kereskedő házalókat tiltsa el. Ez oly világos törvénytelenség, hogy maga az a törvény, melyet a ministeri rendelet czitál, bizonyítja szavaim igazságát. Azt mondj a az idézett törvény XV. czikke: „az egyik állam területén, annak lakói számára szabályszerűen kiadott házalási engedélyek, a másik állam területén az ennek lakóira nézve fennálló korlátozások mellett a házalási engedélynek az illetékes hatóság által történt láttamozása után jogot adnak a házalás gyakorlására", továbbá, és ez a fő és ezt kivánom hangsúlyozni: „A házalási engedélyek kiadására nézve mindkét területen lehetőleg összhangző elveknek kell alkalmaztatniuk". Tehát t. ház „lehetőleg összhangzó" elveknek kell alkalmaztatniok, vagyis a törvény világosan kifejezi, hogy az osztrák házalási pátens nincs érvényben, mert ha érvényben lett volna 1878-ban, akkor azt mondta volna, hogy az osztrák házalási pátens értelmében kellett volna ezen ügyben eljárni, de ezen szó „lehetőleg összhangzó" azt jelenti, hogy mindkét állam fentartotta magának a jogot, hogy a házalás kérdését külön önállóan rendezze. (Helyflslés.)De feltéve t. ház és igazán meg nem engedve, hogy az osztrák házalási pátens érvényben volna, mit határozottan tagadok, lássuk, mi volt az a borzasztó fenyegetés, az az iszonyú fenyítés, melylyel a kormány hitte, hogy a részletivekkel szédelgők műveleteit meg tudja akadályozni? Azt mondja a rendelet: Felhívom a hatóságokat, miszerint ezen tilalom áthágói irányában és ellenében az osztrák házassági pátens 19. §. c) pontja értelmében járjon el; — és ez a szigorú intézkedés abban állt. ház, hogy azt a házalót, a ki ezer és ezer forintokig menő összegekkel megkárosítja az egyeseket, azt a házalót, a ki, mint tudomásom van róla, egész vidékeket nyomorított meg és tett koldussá, a hatóságok részéről, ha 18*