Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

210. országos ülés mircxins 17. 1883. 221 den helyes tanrendszerrel szemben, a mely Ma­gyarországon egyátalában inanguraltatik. T. ház! Én magam úgyszólván egész életem­ben semmi iránt sem viseltettem nagyobb érdek­lődéssel, semminek előmozdítása iránt sem visel­tettem nagyobb érdeklődéssel, semminek előmoz­dítása iránt nem viseltettem annyi érzékkel, mint a kultúra előmozdítása iránt: de az igaz, hogy a mi az újabb kulturális haladásunkban történt, ab­ban a hatalomnak mentől kevesebb része van, a hatalom mindig csak a magánosok, a buzgó haza­fiak által megérlelt gyümölcsben akar részesülni, bevárja a gyümölcsöt és annak némely részét a maga számára le akarja foglalni. Nem ott kell reformálni a tanügyet, a hol a t. minister ur con­templálja. Már például Mészáros Nándor képviselő ur felállította a nagy tételt, hogy tessék elfogadni a középiskolai törvényjavaslatot, mert hiszen a középtanodától függ az egyetem kitűnősége. És merőben megfeledkezett arról, hogy itt a hatás­nak kölcsönösnek kell lenni, hogy a jó középiskola a kitűnő egyetemtől függ és viceversa, hogy ott foly­tonos kölcsönös hatás és visszahatásnak kell lenni, mert máskép az organismus nem egészséges. Én en­nélfogva a t. minister urnak ajánlanám azt, hogy vegye egyszer elő az egyetemi oktatást, nézzen k rül az egyetemen, a hol mai napság a tansza­badságot valóságos tan-anarchiává teszik, a hol semmi rendszer, semmi methodus, semmi vezetés, a hol a tanárok hatása az ifjúságra a minimumra reducalódik, a hol a nepotismus üti fel tanyáját, a hol mindenféle visszavonult statusférfiak talál­nak menedéket, a hol a családok betelepedtek, a hol oly ifjak, a kik szépek és követelők, azonban proteetió folytán jutnak oda s aztán ott állnak üres padok előtt, mert a gymnasiumban kifáradt ifjakat megragadni nem birják, egyáltalában nem oda valók, éretlenek, proteetió útján kathedrát foglalnak el. (ügy van! a baloldalon.) Én közép­iskolai rendszerünket és kiváltképen egyetemi rendszerünket vádolom azzal, a miért némely ipar­ágak a t. minister urnak nagy hálával tartoznak, vádolom, hogy Budapesten a kávéházi nevelés oly virágzó lett, oly szerfelett nagy szerepet játszik. (Igaz ! ügy van! a szélső balon.) A tanszabadságot nem szabad ugy|értelmezni, a mint nálunk értelmezik, a hol a tanszabad­ságot már most összekötik azzal is, hogy bizonyos befolyásos családok fiainak szüksége van kathedrára, tehát szétbontják a discipli­nákat, a melyekre egy ember elég és jó is, ha csak egy ember van; de ime kineveznek ily tanszékekre egyeseket jutalmul másokkal szem­ben, a kik már régen ezen pályán vannak, azok a régiek meghagyatnak, hogy legalább tanítson va­laki e szakban. A tanszabadság az sem, a mely abban találja legfőbb virtusát, hogy az ifjúságot hagyva kénye-kedvére, vele összeköttetésbe nem lépve, nem téve meg vele szemközt a tanári köte­lességeket, aztán viszi az éretlenséget egy oly vizsgarendszerbe, a mely a maga nemében párat­lan és a mely már tűrhetetlen s hol aztán ugyan­azon tanárok, a kik elhanyagolták az ifjúságot, vagy előadásukkal nem tudtak odaemelkedni, a hova emelkedniök kellene, passiójukat találják abban, hogy azokat az ő általuk rosszul nevelt ifja­kat megbuktassák. (Tetszés a szélső balon.) Nem azt kívánom én t. képviselőház, sem az egyetemi, sem a középtanodai oktatástól, a mit egy jeles geológus, az öreg Haidinger tapasztalt és a mi voltaképen a boldogult Ferencz császárnak a nézete volt a tanításról. Egyátalában nem azt kö­vetelem én. Ha nem méltóztatik talán tudni kívánni, hogy mi volt ez, (Halljuk!) hát én szívesen meg­mondom. Midőn a híres svéd Buch megkezdte a földtani kutatásait és elküldte első művét az akkor még ifjú és a tudományokért rajongó Haidinger­nek, ez elolvasta a művet és bejáratos lévén az udvarhoz, fogta és elvitte azt ő felségéhez, figyel­mébe ajánlván, hogy ez egy egészen új tudomány­szak és ez egy nagyszerű vívmánya az emberi szellemnek. És midőn 14 nap múlva a császár őt maga elé parancsolta, azt mondta neki: „Jó, jó, kedves Haidinger, ez csakugyan egy új tudomány­szak és kitűnő tudományszak, de ezt nálunk taní­tani nem szabad, mert ez összeütközik a genesissel, a bibliával." Én nem a tanításnak azt a megszorítását ér­tem, hogy e tekintetben a szakok elüttessenek annak tanításától, a mit a tudomány kifejlesztett; hanem azt akarom, hogy az egyetem se kövessen tanításaiban anarchiát, hanem az egész testület, az egész tudományos intézmény, a mint van, egy vi­lágos terv szerint, számítva az anyaggal, a melyet neki a nemzet nyújt, tanítsa és vezesse az ifjúsá­got ugy, hogy az megfeleljen életpályáján a maga hivatásának. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Én t. képviselőház azzal rekesztem be sza­vaimat, (Halljuk!) hogy kimondom, hogy én nem fogom azt megérteni a t. minister úrtól sohasem, hogy ha ő ilyen hosszas, ilyen beható vita után, a melyben nemzetiségi és confessionális velleitások, mindenféle sérelmek előhozattak épen e törvény­javaslattal szemben, hogy ő nem fogja indíttatva érezni magát, hogy ezt a törvényjavaslatot vissza­vonja s az itt hallott hangokhoz módosítsa és tegye meg azt, a mire okvetetlenül szükség van, t. i. a tanügy rendezésében odáig elmenni, a hova a jelen­legi viszonyok közt, érdekek sértése nélkül és szen­vedélyek felidézése nélkül egyátalában elmenni lehet. (Helyeslés a szélső balfelöl,) Ezt én elfogadom államférfiúi eljárásnak. De azt, hogy cynicus módon kihallgatni egy vitát; egyetlen egyszer sem emelkedni fel, hogy a t. mi­nister ur a vitának irányt adjon, hogy a feltámadt kételyeknek megnyugtatást adjon; nézni itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom