Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-210
222 210. országos ülés márczius 17. 1883. naphosszat azt, hogy itt a confessiók szenvedélyei egymásra törnek és nem adni semmiféle felvilágosítást, azt parlamentarisnak el nem fogadom. Hiszen itt feltámad a gyanú, hogy ez a törvényjavaslat maga semmi egyéb, mint egy titkos pactum eredménye, egy titkos pactum eredménye azért, mert a t. minister ur ma érzi ugy, mint érzi mindenki, a ki némileg be van avatva, hogy vannak ügyek, melyek a kath. papság szájából kihangzottak, melyek már itt kopogtatnak az ajtón, sőt némelyike már itt volt az előadói székben és már egyszer kiszólították a felekezeti szenvedélyességét, hogy a t. minister ur azt hiszi, hogy ily compromissum segítségével el fogja venni azon vita élét és tombolását, mely ép e tárgyak alkalmából itt e házban fel fog támadni: én azt mondom a t. minister urnak, hogy ebben nagyon csalódik és csalódik annyival inkább, mert ha e törvényjavaslat ki fog menni a társadalomba, kimegy a confessiók közé, akkor, ha nem is általánosan, de sok helyen passiv resistentiát fog szülni, mert mást nem is szülhet. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) t Es a t. minister ur, ha már belefújt a felekezeti trombitába, el fogja venni következményeit és kénytelen lesz elviselni a felelősséget. Én t. ház, lemondok arról, hogy egyátalán a jelenlegi kormánynak bármely tagját felelősség tekintetében valami nagyon érzékenynek tekintsem, mert hisz megértük már, hogy itt súlyos dolgoknál, hol valósággal a ministeri felelősség nagyon engagirozva volt, felkelt az illető minister és azt mondta: t. ház, én elvállalom a felelősséget — s azzal elvégezte. De én nem ezt a felelősséget értem, hanem a felelősséget a történelem előtt és a felelősséget a nemzet előtt. (Helyeslés a szélső balon.) A t. minister ur összes intézkedéseiben, valamint e törvényjavaslattal szemben is, akként látszik felfogni a maga helyzetét, hogy egyáltalán a t. minister ur uralkodásának tartamára van mindez megcsinálva. De nekünk nem ily dolgok kellenek, nem ilyeneknek kell egy nemzet törvényhozásából kifolyni; hanem haladni kell előrelátással, ott igazítva a bajokon, a hol vannak, oly törvényeket kell hozni, kiváltkép culturális tekintetben, melyek nem mára, nem holnapra, nem holnaputánra, hanem hosszú évekre irányadók lesznek és melyek meghányva-vetve, meglatolva mmdazt, a mi a szenvedélyeket előszólíthatja, meglatolva mindazon következményt, mely ebből kifejlődhetik, akként vannak hozva, hogy a nemzet legjobb, legnemesebb erői egyesülhessenek és egyöntetűen törekedhessenek egy kitűzött czél felé. Minthogy a törvényjavaslat nem ilyen, minthogy az csak arra való, hogy a sérelmeket fölkeltse; minthogy ennek didacticai része absolute meg nem áll, minthogy, mondom, ez a törvényjavaslat seinmi| neműképen a kitűzött czélnak, hivatásának meg nem felel: ajánlom a t. képviselőháznak a kisebbségi különvéleményt. (Élénk helyeslés a szélső balfelől.) Gull József: T.ház! Mikor szerencsém volt határozati javaslatunkat itt a ház előtt indokolni, tettem azt kizárólag országos képviselői álláspontból ; hogy ez alkalommal ettől részben el kell térnem, ez azért történik, mert a vita közben mondottak, de sőt az ezen ülésben mondottak kényszerítenek rá. Megvallom, ezen vita kezdetéig reméltem, hogy az erdélyi szászokat, miután a múlt évi költségvetés tárgyalásánál elegendően megleczkéztették, már egyszer békében hagyják. (Egy hang jobbfelöl: Hiszen a szászokat nem bántja senki!) Ezen reményemet megingatta legelőször Hermán Ottó t. képviselő ur, de merőben semmivé tette azt a ministerelnök ur első beszéde. Bármily rövid volt is e beszédnek a szászokra vonatkozó része, már tudtam, hogy ki lévén vágva a gát, nagy hullámokkal ki fog törni a zavart viz. Igenis a zavart viz, a melyet úgy látszik, nem annyira a vallás- és közoktatási minister ur, mint inkább a ministerelnök ur tartott szükségesnek ezen törvényiavaslat minden áron való keresztülhajtására. Ki is áradt ezen zavart viz és a hol egy kis száraz helyecske maradt, mindjárt sietett a t. ministerelnök ur azt beáztatni. Nem lehet tagadni, hogy a ministerelnök ur ezen eljárása igen okos volt, de hogy helyén való is és egy államféríiuhoz, ki egy kormány élén áll, illő is, azt bírálják meg mások. Az én feladatom csak az, megezáfolni és illetőleg visszautasítani mindazon vádakat, a melyek a ministerelnök ur vezetése alatt több képviselő által ellenünk emeltettek. Csak illendő lesz, ha ezt megkezdem a t. ministerelnök úrral szemben, megteszem azon tisztelettel, melyet minden honpolgár a kormánya élén álló bármily férfiú iránt viseltetni tartozik, de tenni fogom egyszersmind azon őszinteséggel és határozottsággal is, a mely viszont a képviselő elodázhatatlan kötelessége. (Halljuk!) A ministerelnök ur, ugy látszik, nem gondolván sokat azzal, hogy ily állításai mily hatásúak lehetnek e termen kivül, vádol bennünket az állam elleni ellenszenvvel, de sőt egyenesen fenyegeti az egész szász népet azzal, hogy ha ő is meg fogja tagadni „azt, a mire az államnak szüksége van", az az frei übersetzt, ha ezentúl nem csak oly képviselőket küld a házba, kik vakon elfogadnak mindent, a miről a ministerelnök ur azt mondja, hogy erre már okvetlenül szüksége van az államnak, mint olyannak, — eljöhet egy idő, a melyben már ezen szegény szász népet, illetőleg a mint ő fejezte ki magát, annak jólétét és nemzetiségét emberi hatalom nem fogja többé megmenteni. És ezen fenyegetést elhallgatta némán a t. ház. Nem bajlódott sokat a t. ministerelnök ur ezen Schlagert indokolni is. Hiszen tudja,
