Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

216 210. országes ülés reúrczitis 17. 1S83. veszik, akkor bekövetkezik az, a mire az újabbkori szabadelvű nemzedék oly nagy súlyt fektet, t. i. a centralisatió rendszere, az egy mintába szorítás rendszere. Én erre még reflectálni fogok, egyelőre azonban csak azt kérdem : mi tehát a vita summariuma? (Halljuk!) A t. túloldal részéről kiváltképen a szónokok ifjabb része érvelését arra helyezte, abban találta erősségét, hogy az állam befolyását és igy az államot magát erősbíteni kell. E szónokok és egy más generatióhoz tartozók is, belekeverék a felekezeti szempontot s az autonómiának az értékét nem beesülve meg, csupán csak arra használták fel a felekezeti szempontot és a mi nemzeti álláspontunkat, s az állam iránt táplált véleményünket, hogy minket a nemzetiségek bizonyos részével egy kalap alá hozva, compromittáljanak. A nemzeti szempont ezeket kétfelé osztja. Láttunk olyanokat, a kik a hypocrisis magaslatán két szájjal hirdetik ezt a véleményt; az egyikkel vallják magukat magyaroknak, a másikkal vallják magukat németeknek és közbe esik az ő kifogástalan hazafiságuk. (Derültség a szélső baloldalon.) Végül volt a tanügyi szempont, a melyről t. képviselőház csakugyan áll az, hogy a mi a túloldalról e tekintetből felhangzott, az minden egyéb volt, csak eszme nem. A t. túloldal a kérdés tanügyi oldalában egyetlen egy eszmét sem tudott felhozni, csupán csak az állam omnipotentiájának eszméjét dobta a mérlegbe. Azok az eszmék, a melyek az ország, sőt világszerte hangoztatott tanügyi reform mellett emeltetnek mindinkább érvényre, azok nem onnan, hanem innen hangzottak fel. (Ugy van! a szélső balon.) Ez a vita jellege t. képviselőház. Legyen nekem már mostan megengedve, hogy legelőször az állami szempontot tegyem bírálatom tárgyává. Az állami szempontnak egyik legtyjdcusabb felállítója és védelmezője minden esetre Grünwald Béla t. képviselőtársam. A t. háznak nemcsak e kérdés alkalmából, hanem már többször volt alkalma Grünwald Béla urnak rendszerével, administrationális és államrendezési fogalmaival közelebbről megismerkedni. De ha mi ezeket az eszméket bírálatunk tárgyává teszszük, azt fogjuk találni, akár administratióban akár tanügyben, akár igazságszolgáltatásban Grünwald Béla urat illetőleg, hogy az ő rendszere mint rendszer hiányos, mert nem indul ki onnan, a honnan kiindulnia kell. Ha a t. képviselő ur a kinevezési rendszert, az állami befolyást hivatalnokok segélyével, szóval az államélet minden nyilatkozványaiban a centralis hatalmat akarja behozni, akkor az ő kiindulási pontja mindenesetre a korona maga, és ha a koronából magából ki akarja fejteni logice és következetesen e rendszert, akkor követelje, hogy a koronás király nevezze ki a ministereket, a ministerek nevezzék ki a parlamentet, a parlament nevezze ki az alsóbb tisztviselőket qualificatióhoz kötve s azután elérheti azt, a mit a világon minden despota elért és a mire törekedett is, t. i. hogy a központban kiadott egy parancs a gépezet segélyével minden ponton érezhető: de hogy egyszersmind az individuum, az intézmény, a társadalom szabad mozgása, az erők szabad kifejlődése meg volt akasztva, és e megakasztás következménye minden társadalomban elébb-utóbb nem lehetetett más, mint hogy a centralisticus és kinevezési rendszert szerte robbantotta, s a társadalom ismét saját erői, tehetségei,hajlamai szerint fejlődött. Berzeviczy t, képviselőtársam szintén határozottan e felé az irány felé gravitál. Én szeretem, ha e háznak fiatalabb tagjai, a kik először vesznek részt a nemzet törvényhozásában, oly ékesen, annyi önérzettel hirdetik eszméiket és ha ők bennünk az ósdi riberalisinust látják. De hát bocsásson meg nekem az én t. képviselőtársam, mit nevez ő tehát liberalismusnak ? Az állam befolyását? Mondja meg nekem, hol van az az állam? Én az államot itt jelenleg nem látom. Én látom itt a bécsi központnak néhány végrehajtóját, (Ugy van! Tetszés a szélső baloldalon) a kik felfelé alázatosak, lefelé követelők és zsarnokok; (Ugyvan! a szélsőbalon) kik minket közoktatásról kényszerítenek szólani, mikor budget-tárgyaláskor mindig azt mondják, hogy erre nincs pénz, (Ugy van! Ugy van! a szélső balon) a kik reformokra vállalkoznak oly intézményekben melyeknek legnagyobb részéhez nem ők adják a pénzt, mert hiszen nem tagadhatja a t. minister ur sem, hogy a felekezeti iskolákra nem az állam adja a pénzt; a kik azt akarják, hogy csupáncsak hatalmuknak kifejezésére, hatalmuknak éreztetésére, a siker minden kilátása nélkül avatkozzanak be oda és avatkozzanak be — majd később rátérek, miféle feltételek alatt és miféle czélzatokkal — oly intézményekbe, melyek eddig kifogástalanul működtek a cultura érdekében, sőt a melyeknek történelmi kifejlődése oly alapon nyugszik, mely alapban benfoglaltatik az is, hogy azok, mint culturintézmények csatlakozzanak mindazokhoz a rendszerekhez, melyek adott időpontokban be vannak hozva, átvévén azt, a mit jónak és üdvösnek találnak, kivévén azokat a rendszereket, melyek octroyáltatnak. Az a rendszer pedig, melyet a t. minister ur contemplál és mely mellett ezen ifjú harezosok oly lelkesen, oly buzgón szólalnak fel, bármint nevezi is,az azoctroy-rendszer. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) De hát az államhatalomnak efféle beavatkozása megtörténik, még mielőtt megkísértették volna az említett intézményekkel transactiót, még