Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-206

5 04 2ü6> országos ülés i a ministerelnök szavaival éljek — elháríthatlan világeseményekkel állunk szemben. Akkor ismét az a fátum következhetnék be, hogy vagy meghunyászkodnék a magyar parlament és tegyen ismét olyat, a mi benső meggyőződésébe ütközik, vagy pedig kitegye az országot azon manővereknek és tacticának, a mely a Lajthán tul egy-két évvel ezelőtt inscenirozva lett. Vizsgáljuk csak a mi viszonyainkat. Valóban oly mélyen meggyökereztek nálunk az alkotmányos fogalmak és szokások, hogy nem lehet attól tartani, hogy tacticával s bizonyos hatalmi eszközökkel itt Magyarországon oly mesterséges többséget lehessen gyártani a mely nem képviseli az ország közvéleményét? Tettünk arra nézve már a két utolsó választásnál igen érdekes tapasztalatokat; ha igy tovább haladnánk fokról-fokra az alkotmányos szabadságban lefelé, elérhetjük azt a fokot, a hol hasonló tényezők hasonló eredményeket hozhatnának létre, mint Lajthán túl a németekkel szemben tették és inscenirozva lettek. Tehát nem oly hihetetlen és hallatlan, hogy itt is bekövetkezik az idő, a melyben ugy a közművelődés, mint a szabadságra nézve nagyon óhajtandó volna, hogy az állami rendszerrel ne döntessék egyúttal halomra a közművelődés és a szabadság is, hanem lenne ennek, ha már a megyékben nem, de legalább a felekezetekben egy utolsó menedék. Emlékezzenek csak arra, hogy a hatvanas években a patentális mozgalomban honnan indult ki a szabadság és alkotmányos életnek első csirája? A hitfelekezetek sánczaiból! (Felkiáltások: A. szászoktól! Derültség.) T. ház! Legyen szabad végezetül a nemzetiségi szempontról szólanom a törvényjavaslattal szemben. Én is óhajtottam volna, ha e szempontból ne lenne kifogásom a törvényjavaslat ellen és óhajtottam volna, hogy a kormány az ide vágó törvényes szempontokat ugy vette volna figyelembe, hogy itten legyünk kénytelenek a nem magyar ajkú honpolgárok szempontjábólóvást tenni. Fájdalom, a kormány arra kényszerít, hogy erről is kénytelen vagyok szólani. Hogy félreértés tárgya ne legyen felszólalásom, meggyőződésemet mindjárt kijelentem, hogy én igen szivesen hajlandó és kész vagyok az államnak megadni e téren a mi az államé és a magyar nemzet iránt tényleg viseltetem azon deferentiával, a melylyel tartozom. E szempontból nekem semmi kifogásom nincs, sőt helyeslem és szükségesnek tartom, hogy a középiskolában a magyar nyelv adassék elő mint rendes köteles tantárgy, sőt az ellen sincs kifogásom, hogy a törvényjavaslat egy különben felesleges intézkedést tartalmaz arra nézve, hogy a gymnasium két felsőbb osztályában a magyar „nyelv és irodalom adassék elő magyar nyelven. Őszintén megvallom, ebben sem az autonómia, sem a nemzetiség szempontjából sérelmet nem látok. Nem tartom sérelmesnek a törvény .reziiB 13. 1883. szempontjából, mert a nemzetiségi törvény 14.§-a mely a felekezeteknek megadja a jogot, hogy maguk állapítsák meg intézeteikben a tannyelvet, hozzáteszi, hogy „az országos közoktatási törvények keretén belől". És ha ezen megszorítás olyan loyalisan eszközöltetnék, mint a törvényjavaslat ez iránti rendelkezése, az ellen semmi ellenvetésem nem volna. (Egy hang jobhfelől: Megalkudna vele!) Nincs nekem okom megalkudni egy állásponttal, a melyet magam is pártoltam és a mely iránt hitfelekezetem körében már megtettem a magamét. T. ház! Arra itt mégis utalnom kell, hogy bármennyire is kifogástalannak és helyesnek tartom, hogy a magyar nyelv és irodalom a nem magyar nyelvű tanintézetekben, a felsőbb osztályokban magyar nyelven adassék elő és bármennyire ki kell jelentenem, hogy ez a methodus szempontjából olyannyira természetes dolog, hogy máskép nem is képzelhetek jó tanügyi eljárást: még sem mellőzhetem ezen rendelkezésnek a tanügyi bizottságban lejátszott genezisét. A tanügyi bizottság nem akart ezen méltányos és mérsékelt keretben mozogni, hanem a t. előadó ur, a ki ott is az első lökést adta, kijelentette, hogy nézete szerint az Összes intézetekben a magyar nyelvnek kellene az egyedüli oktatási nyelvnek lenni, de mig ezt el lehetne érni: ő egyelőre kegyeskedik beérni azzal, hogy három tantárgy tanittassék a magyar nyelv és irodalmon kivül magyarul. Hoszszú vita folyt e felett és a vitát az jellemzi, hogy a közoktatásügyi minister ur azt mondta, hogy hát érjük be egyelőre ezzel, majd később a maga idejében tovább megyünk. Hát, hogy beérjük azzal, a mit a javaslat ez iránt követel, azt helyesnek tartom, az ellen semmi észrevételem nincs. De kijelentem, hogy ha majd annak idején tovább akarnának menni, az ilyen velleitásokkal szemben a törvény védpaizsát tartanám. Tehát t. ház, ha igy tisztába jövünk a magyar nyelvnek a nem magyar ajkú középiskolában való oktatására nézve: akkor tovább menve, legalább nemzetiségi szempontból semmi ellenvetést nem teszek ellene, hogy ezen két tantárgyból az érettségi vizsga is magyar nyelven tétessék le a nem magyar ajkú középiskolában is. És hogy e téren nem kellett alkudozni sem nekem, sem hitfelekezetemnek, arra nézve legyen szabad felemlítenem, hogy nálunk, az annyira félreértett, sőt alaptalanul vádolt szászoknál már rég, e törvényjavaslat alkotása előtt előadatik a magyar nyeh

x a középiskola minden osztályában, mint rendes, Köteles tantárgy; sőt a felsőbb osztályokban magyar nyelven adatik elő s az érettségi vizsga is magyar nyelven tétetett le ugy az idén, mint tavaly és a legutolsó években. Mit ér evvel a ténynyel szemben az igen t. minister urnak szenvedélyes vádja, hogy mi irtózunk mindentől, a mi magyar? Saját érdekünk szem-