Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-206

206. országos üíés márezius Ili. 1833. |Qg A protestáns vallás elvei szerint nincs fix megállapodott dogma, hanem az emberi műveltség és felvilágosodottsággal együtt fejlődnek a hitelvek és egyházi nézetek s igy hitelveink integráns részei a közművelődésünknek. E kapocs nem válik hátrányára sem az egyháznak, sem az iskolának. T. képviselőtársamnak (Grünwald felé fordul) szokása bizonyos eathegoriák, bizonyos formák szerint szólani mindenről, igy például a közigazgatásról, az önkormányzatról is. Applicáljuk ez elveket az előttünk fekvő kérdésre. Ugy hiszem, nem akarja kizárni a közigazgatásból az önkormányzati testületek bizonyos közreműködését. Miért akarja tehát kizárni az önigazgatásnak ezen nemét? Grünwald Béla: Soha sem akartam! Zay Adolf: A felekezet nem ugyan, mint ő jellemezte, egy vallásos közönség, de legalább nálunk az egész eszményi életnek önkormányzati testülete. És ha a politikai közigazgatás feladatát rá lehet bizni az önkormányzati testületekre, miért ne lehetne ezen, az eszményi élet önkormányzati testületeire rábizni az iskoláztatás feladatainak azon részét, mely nem mozog az állam által vont keretben s mért ne lehetne megengedni, hogy a szellemi élet azon nagy keretébe, melyet az állam maga ellenőriz, miért ne lehetne megengedni, hogy ezen keretben szabadon mozogva, az egyéni fejlődés szem előtt tartásával teljesítse feladatát ezen önkormányzati testület a maga szervezése által. Es itten vissza kell térnem Pulszky Ágost t. képviselőtársam beszédére, a ki az önrendelkezést, a függetlenséget a közéletnek egy másik terén igen szépen emelte ki. Mikor az uzsoratörvényt tárgyalták, ő volt az, ki figyelmeztette a házat, hogy nem jó egy kártyára tenni az egész hitelügyet, hogy nem jó oly szoros kapcsolatba hozni a hitelszervezetet az állam sorsával és intézményeivel, mert minden lökés, a mely éri az államot, érhetné a hitelszervezetet is. Ha tehát a materialisticus gazdasági életre és a hitelre nézve szükségesnek tartja t. képviselőtársam az önálló külön szervezetet, miért akarja megtagadni ezt a sokkal fontosabb és becsesebb kincsek megőrzésénél. Nem kellene-e sokkal inkább mondani, hogy nem szabad az ország közművelődését egy kártyára, az állam sorsának kártyájára bizni, mert azt függetleníteni és önállólag kell szervezni, mivel bekövetkezhetnek perczek, a mikor azok, a kik az államban látják az egyedüli üdvezítőt, igen örülnének, ha volna az államon belől egy szervezet, egy testület, mely menedékhelyül szolgálhatna a szabad egyéni fejlődésnek, ha az állam maga ingadozásbaj ött. Erre nézve máskép gondolkozik Berzeviczy képviselő ur, ki teljes önérzettel állította, hogy nem félti a közművelődést az államtól, mert az állam nálunk valami megszilárdult. Erre nézve | figyelmeztetem, hogy egyenes ellentétben áll különbeni nézettársával Grünwald Bélával, ki határozottan hirdette azt, hogy nincs még meg a magyar állam és hogy a magyar állam még nem kész. Ha igy nem vagyunk biztosítva az iránt, hogy rázkódtatásoknak nem lesz kitéve az állam, épen azért óvjuk meg a közművelődés ügyét az által, hogy ne hozzuk túlszoros összeköttetésbe az állammal és ne tegyük azt teljesen függővé tőle. Azt állítja Berzeviczy képviselő ur, hogy lehetetlen, hogy ezen államnak alkotmánya még valaha kérdésbe jöjjön. Én azonban bátor vagyok őt és nézettársait arra figyelmeztetni, hogy a legutóbbi időben nem igen voltunk távol azon válóponttól, a melynél kérdésbe volt téve a magyar alkotmány. Méltóztassanak csak visszaemlékezni azon kellemetlenségre, a melyekben a szabadelvű párt tagjai szenvedtek, mikor a bosnyák kérdés volt napirenden. Méltóztassék emlékezni arra, hogy előbb a feliratukban visszairtóztak minden occupatiótól s azt mondták, hogy mi pénzt ugyan engedtünk a külügyministernek, hogy a monarchia hatalmát, erejét mutassa, de óvást teszünk az ellen, hogy ezen pénz bármiféle occupationális czélokra fordíttassák s körülbelől kijelentették, hogy akkor már nem fogják támogatni a kormányt. De aztán bekövetkezett a t. kormánypártnak egy nagyon aggodalmas ideje, a mennyiben bensőbb körökben, sőt odakinn a folyosókon nyíltan bevallották, hogy meg kell adnunk magunkat, el kell fogadnunk az egész bosnyák politikát; máskülönben veszélyeztetjük az alkotmányosságot. Én igen furcsának tartom az ily felfogást, sőt bizonyos tekintetben sértőnek, de tegyék kezüket szivükre, méltóztassék visszaemlékezni; nem ez volt-e az önök túlnyomó nagy többségére nézve az indító ok arra, hogy elfogadják az összes bosnyák politikát? Kénytelen, kelletlen, de mégis megtörtént, mégis elfogadták, mert tudták, hogy különben esetleg rendszerváltozás állhat be. És kérdem oly hallatlan dolog lenne ez a mi korszakunkban és a mi monarchiánkban? Méltóztassék csak egy kis pillantást vetni azon viszonyokra, melyek a Lajthán túl vannak. Méltóztassék csak visszaemlékezni azon elvekre, a melyeken alapult az 1876-iki és 1878-iki kiegyezés. Annak alapelve az volt, hogy a Lajthán innen a magyar, Lajthán túl a német. És hogy áll jelenlegezen ügy? Látjuk, mi történik a német elemmel a Lajthán tul. Azt nem ugyan államcsinynyal, mert arra nem szorul a jelenlegi parlamentaris tactica, hanem más tacticus eszközökkel, falhoz szorítják a választásoknál bizonyos hivatalos befolyásolások által mindazon eszközökkel, melyekről önöknek is tudomásuk van és melyekkel itt ez országban is élnek. Hát t. ház, méltóztassék képzelni egy külügyi helyzetet, oly helyzetet, a hol ismét — hogy