Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-200

322 200. országos ülés uiárczius B. 1S8S. t. ház, nem lehet állítani, hogy az egyházak önkormányzati joga nincs megsemmisítve. Hanem egyet t. ház, meghagyott a törvényjavaslat az egyházaknak és még bővíti is, t. i. a terheket. Azokat hordozhatják ezentúl is és tehetnek hozzá még jó csomót. Persze azért, hogy annál jobban virágozzanak tanintézeteik. De meglehet, hogy ha kifáradnak a fizetők, hamarább megszűnjenek. Ezen eljárást azzal akarják védeni, hogy megkívánj a az állam érdeke, megkívánja a mívelődés érdeke. Nem tagadom t. ház, hogy érdekében, tehát jogában is áll az államnak megtudni azt, hogy honpolgárai miként neveltetnek és azt kieszközölni és ellenőrizni is, hogy polgárai a fejlődő művelődés időszerinti eredményéhez képest taníttassanak. Hiszem és egyről bizonyosan tudom is, hogy az egyházak mindenkor készséggel beszolgáltatták az illető adatokat és mégis szívlelték a minister ur észrevételeit. De az, amit a törvényjavaslat e tekintetben ajánl, nemcsak az eddigin messze túlmegy, ele egész újat akar teremteni; még pedig az első irányban oly kutatási rendszert, mely detectivekkel dolgozó rendőrségnek elég, a másik irányban pedig oly vezetési szerepet, mely tökéletesen megsemmisíti a tanítás szabadságát. Már pedig a dolog sem egyiket, sem másikat nem követeli. Az első irányban vannak az országnak törvényei, melyek eléggé biztosítják az állam érdebét. Tessék ezen törvényeket s csakis ezeket alkalmazni; tessék, ha szükségesnek látják, a közvádló és a büntető bíróságot útnak indítani, de ne méltóztassanak politiai önkényuralmat teremteni változó közegek számára. A másik irányban is van módja az államnak czélját más úton is elérni. Intézkedjenek, hogy az állam mindenütt, a hol szükséges, maga állítson fel és tartson fenn oly intézeteket, a melyek példa gyanánt szolgáljanak, de ne szorítsák meg másoknak már létező és törvény által biztosított szabadságait és ne teremtsenek a közoktatás terén mindenhatóságot. Ez szerezhet ugyan fényes és ez idő szerint nagyon kedvelt eredményeket, de létesíthet egy chablonszerű művelődést és ha sokáig tart, nevelhet oly nemzedéket is, a mely nemcsak az egyházi, hanem más téren is koczkáz tathatja a nyert vívmányokat és azok folytán a nyert eredményeket is, Még van t. ház egy anyagi aggály, a melyet őszintén, a minő vagyok, nem hallgathatok el. (Halljuk!) Ez a nern magyarajkú honpolgárok nemzetiségi fejlődése iránti érdek. Nem kívánom annak jogosultságát bőven fejtegetni, nem is akarom az egyenjogúság örökre el nem odázható következményeit kiemelni, csak egy meglevő törvényből s annak idevonatkozó intézkedéseiből akarok kiindulni. Nem lehet tagadni és nem is hiszem, hogy valaki tagadni fogná azt, hogy az 1868. évi nemzetiségi törvény kettőt állapított meg: egy jogot és egy szabadságot. Ezen törvénynél fogva nem lehet kétség az iránt, hogy a nem magyarajkú honpolgárok követelhetik azt, hogy az állam ott, a hol ők tömegesen laknak és más mód nincsen, alkalmat nyújtson nekik anyanyelvükön fejlődni és művelődni, egészen a főtanodai oktatásig. Nem lehet vitatni, hogy ezen törvény szerint szabadságukban áll a nem magyarajkú honpolgároknak egyénenként, társulatok, községek és törvényhatóságok által is gondoskodni. Nézetem szerint ezen törvényjavaslat által ugy a jog, mint a szabadság veszélyeztetve van nemcsak közvetve az által, hogy az egész törvényjavaslatban, mely a középtanodai szervezésről szól, még nyoma sincs ezen jognak, hanem közvetlenül az által is, hogy valamennyi, az államtól függő tanintézetekre nézve kizárólagos tannyelvül csak a magyar állapittatik meg; a szabadság pedig elvétetik az által, hogy valamennyi ugy törvényhatóságok, mint községek, társulatok és egyének által felállítandó tanintézetek minden irányban, tehát nyelvi tekintetben is azon rendszer szerint szervezendők, a mely az államtól függő tanintézetekre nézve van megállapítva. Hogy milyen gyökeresen terveztetett ezen jognak és szabadságnak megszüntetése, azt mutatja két intézkedés. Az egyik intézkedés az, hogy még az egyházak által fentartott iskolákban is a magyar nyelv és irodalom a 7. és 8-ik osztályban csak magyar nyelven tanítható. Még inkább mutatja ezt a másik intézkedés is, a mely megállapítja azt, hogy 10 év múlva, a mely idő alatt a minister csak megengedheti, de nem köteles megengedni más nyelven is, tíz év múlva még a tanári vizsga is csak magyar nyelven teendő le. Már kérem t. ház, állíthatja-e valaki, hogy valamennyi tanuló képes lesz két nyelven tanulva, ugy elsajátíthatni egy-két tanszakot, hogy a tanári vizsgát mindkét nyelven letehesse ? Én nem hiszem, hogy ezt valaki állítani fogja. A következménye, ennek tehát csak az lesz, hogy a szegény tanuló, hogy a tanári vizsgát annál biztosabban letehesse, csak az egyik nyelven fogja tanulni, de ha azután haza jön és tanítania kell oly intézetben, a melyben a tannyelv nem magyar, kérdem, hogy tanítson az ilyen az intézet tannyelvén ? A minister tagadja, hogy ennek hátránya lenne az anyanyelvre és a jó tanulásra. De ezt nézetem szerint hiába állítja, mert következménye csak ez lehet. Ellenzik azok, a kik anyanyelvüket sem akarják elhanyagolni, — ellenzik azok, nem azok, a kik nem akarnak magyarul tanítani — magyarul tanítanak és tanulnak jó eredménynyel és a ki az ellenkezőjét állítja, az ismét téved; — de csak annyiban nem akarják tanulni, hogy a mellett az anyanyelv hátramaradjon. Nem zárhatom be beszédemet t. ház, anélkül, hogy egy kis megjegyzést ne tegyek arra, a mi