Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-188

118 188. országos ülés február IS. ISIS. ' lembe veendő — a kedvezőtlenebb gazdasági és forgalmi viszonyokkal biró megyékben, azon es­hetőség hatása alatt vétetett eszközlésbe, hogy a törvényhatósági közigazgatás költségei, az állam­nakbizonyos %-okban megállapítandó hozzájáru­lása mellett, a megyei házi pénztárakból önmegadóz­tatás utján fognak fedeztetni. Ha már most t. ház, ezen tényekkel kapcsolat­ban rámutatunk a törvényhozásnak ez ideig köve­tett azon eljárására, melynél fogva a megyék közigazgatási-, árva- és gyámhatósági kiadásaira évről évre ugyanazon hitelt szokta megszavazni, tehát hogy a megyék az időközben beállott roha­mos fejlemények daczára némi csekély eltéréssel ma is az 1872-ben meghatározott javadalmazási összegek korlátai között kényszerülnek végezni a közigazgatás megszaporodott és sok részben határozott formákhoz kötött teendőit: aligha szo­rul bővebb igazolásra „a megyék háztartásáról" szóló törvényczikk megalkotásának elodázhatlan szüksége. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ezzel kapcsolatban felemlítendőnek tartom még t. ház, hogy — a mit már volt szerencsém érinteni — a megyék háztartásának az 1870: XLIL törvényczikk alapján eszközölt első beren­dezése különböző viszonyok és igények hatása alatt történvén, az állami pénztárból az egyes me­gyék részére évenként kiszolgáltatni szokott java­dalmazási összegek között a legmesszemenőbb kü­lönbségek, aránytalanságok fordulnak elő, me­lyeknek enyhítése meggyőződésem szerint az osztó igazság és méltányosság tekinteteinek lábbal tiprása és a közigazgatás nagyfontosságú érde­keinek koczkáztatása nélkül nem igen lenne to­vább halasztható. Azokban, a miket itt elmondani szerencsém volt, a törvényjavaslat kettős czélja is kifejezésre levén juttatva, az irányt illetőleg egész egyszerűen csak annyit kell megjegyeznem, hogy a törvény­javaslat teljesen a létező közigazgatási rendszer keretében mozog, annak korlátai és határai közt igyekszik s a közigazgatási bizottság meggyőződése szerint fog is segíteni a bajokon, a melyeknek or­voslására hivatva van, a nélkül, hogy az 1870. évi XLIL törvényczikknek egyetlen lényegesebb sark tételét is módosítaná, megváltoztatná. A lényegesebb alapelveket illetőleg, kieme­lendőnek tartom mindenekelőtt, hogy „a megyék háztartásáról" szóló tőrvényjavaslat határozottan szakítva az 1870. évi LXII. törvényczikkben in­augurált, de a gyakorlati életben — a meghiúsult kísérletek tanúsítása szerint — a megyék külön­böző területi, népességi- és kivált adófizetési, gazdasági és forgalmi viszonyai miatt kivihetetlen­nek bizonyult azon irány nyal, melynél fogva a törvényhatósági közigazgatás költségei az állam hozzájárulása mellett, a megyék által önmegadóz­tatás utján lettek volna hordozandók: azon másik — nézetem szerint egyedül helyes — elvet emeli érvényre, hogy miután a közigazgatás részint köz­vetlenül, részint közvetve állami functiót képez, annak költségei az állami pénztárból fedeztesse­nek, vagyis, hogy — mint a múlt ülésszakban benyújtott törvényjavaslathoz csatolt ministeri indokolásban kifejezve van —a megyék akként legyenek javadalmazva, hogy javadalmazásuk ke­retében azon eszközök, melyek teendőik pontos és gyors ellátására elkerülhetetlenül szükségesek, a lehetőségig rendelkezésükre álljanak. Szükségesnek tartom e helyen hangsúlyozni a törvényjavaslat azon czélzatát is, hogy az —• mint erről az annak kiegészítő részét képező mel­léklet számadatai tanúságot tesznek — az egyes megyék javadalmazásaiban tényleg létező nagy különbségeknek legalább részbeni kiküszöbölésé­vel, azok között helyesebb arányokat hoz létre, nemcsak, de — mint a múlt ülésszakban benyúj­tott indokolás kiegészítő részét képező táblázatok­ból kitűnik — az egyes megyékben érvényben levő, divergens tiszti javadalmazásokat is, nem ugyan egy egységes központban — mi a bizottság nézete, szerint nem is volna helyes — de bizonyos fokozatokban összehozni, egyöntetűbbekké tenni igyekezik, A törvényjavaslat másik lényeges alapelvét a megyei törvényhatóságok önkormányzati jogának kiterjesztése és hatályosabbá tétele képezi. Hogy az önmegadóztatás joga, mint az ön­kormányzat egyik leglényegesebb feltétele és kö­vetelménye a megyei törvényhatóságokat a létező jogállapot szerint is tettleg megilleti, ahhoz semmi kétség sem férhet ugyan, de ha meggondoljuk, hogy újabb közigazgatási alaptörvényünk az 1870. évi XLIL törvényczikk e részben csak na­gyon hézagos és hiányos s inkább városi törvény­hatóságra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, ha fontolóra vesszük, hogy a megyék „a közigaz­gatási-, árva- és gyámhatósági kiadások fedezésé­ről" ez ideig évenként alkottatni szokott törvény­czikkek által pótadó kivetésétől azon czélokra időről időre eltiltatnak s hogy a törvényhatóságok, mint a gyakorlati élet tanúsítja, a törvény által kényszeritöleg előirt vagy megengedett pótadókat ide nem értve, más helyi érdekű czélok tekinteté­ben is csak ritkábban s inkább kivételes esetekben jutottak azon helyzetbe, hogy az államjavadalma­zási, vagy más törvényhatósági alapokban fedeze­tet nem találó szükségleteik kielégítéséről önmeg­adóztatás utján gondoskodhassanak : nem szenved­het kétséget, hogy a megyék az önmegadóztatási jog gyakorlása tekintetében ez idő szerint igen szűk korlátok közé vannak szorítva, tehát,, amegyék háztartásáról" szóló törvényjavaslat, midőn meg­engedi, hogy a megyék közigazgatási, közlekedési, közgazdasági, közművelődési és jótékonysági czé­lokra a kormány előleges hozzájárulása nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom