Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-167

70 167. országos ülés január 17. 1883. tek követelni fogják a rendes bélyegilletéket, me- | lyet általában véve mindenki köteles minden egyes fizetés alkalmával ha ilyen kivételes állapotba helyezve nincsen, mint az illető nyugta-bélyeget kiegészíteni. Ezek voltak megjegyzéseim általánosságban s ehhez csak azt kívánom hozzátenni, hogy meggyőződésem szerint ezen adónak terhe épen azokat fogja sújtani, a kikre ezen intézetek a legjobb hatással vannak, t. i. a kisebb iparosok és kereskedők és gazdaköröket. Tehát épen ezen oknál fogva én a Helfy t. képviselőtársam indítványát teljes mérvben osztom, pártolom és magamévá teszem. (Élénk helyeslés a szélső balfelöl.) Győry Elek: T. ház! Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem, hogy a tárgyalásnak már enynyire előrehaladott stádiumában felszólalni kívánok. A miért tulajdonképen felszólalok, azon nyilatkozatok, melyeket tegnap a t. pénzügyminister úrtól hallottunk: mert arra, hogy ezen törvényjavaslathoz általánosságban se járuljak hozzá., elegendő okot képez rám nézve az, hogy ezen javaslat adóemelést tartalmaz azon politikának támogatására, melynek veszélyességéről, kárhozatosságáról őszintén m&g vagyok győződve.(Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen oknál fogva tehát — mint mondám — nem is lettem volna bátor a t. ház becses figyelmét igénybe venni, hanem nem hagyhatom megjegyzés nélkül igen sok részét azoknak, miket a tisztelt pénzügyminister ur az 1883-iki költségvetés alkalmával előterjesztett exposéjában, úgyszintén a tegnapi beszédében előadott. Mert én valódi okát ezen törvényjavaslatnak ott találom megmondva abban az exposéban. Azt egészen röviden magyarázva, ugy találom őszintén kifejezhetőnek, hogy a pénzügyminister ur akkor nyíltan kimondotta, hogy a bajból kieviczkélni sohasem tudunk, örökösen itt van a deficit, mindig kell keresnünk, újra utánajárnunk, hogy hol lehet még valamit venni a kincstár számára. Erre aztán igy szólt a pénzügyminister ur, hogy íme t. ház, itt vannak a takarékpénztárak, vannak nagy jövedelmeik, százezrekre menő jövedelmeik, adnak nagy osztalékokat, ime tehát megtaláljuk az aranygyapjút, ezen argonauta utazás tehát nem volt hiába, ki kell préselni, a mit lehet. Ez nézetem szerint az igazi ok. (Igaz! Ugy van-' a szélső baloldalon.) És mind az, a mit ezentúl a pénzügyminister ur felhozott, az én igénytelen véleményem szerint inkább csak ezen valódi indoknak eltakarására szolgál, csak a látszat megmentése végett volt úgyszólván oda vetve. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mert az első, a mi különösen hangsúlyozva volt és a mit különösen hangsúlyozott tegnap is a t. minister ur, az volt, hogy hiszen vannak ott a takarékpénztárakban oly természetű tőkék gyümölcsözés végett elhelyezve, mik az 1875. évi XXII. t. ez. alá esnek, tehát az igazságnak megfelelő nem lenne, ha ezek is meg nem adóztattatnának. Ámde ha ezeket akarta az igen t. pénzügyminister ur megadóztatni, akkor nagyon csodálatos színben tűnik fel az, hogy ugyanazon exposéjában a t. minister ur, a takarékpénztárak nagy jovédelmezése, nagy osztalékaira utalt és azoknak nagy jövedelmét akarta megadóztatni. Ez egészen ellentétben van azzal, mit akkor állított; tehát ezen javaslat még nem is annak a valósítására szolgált, a mit akkor mint czélt maga elé kitűzött. E szerint ezen indoka, bocsásson meg nekem a pénzügyminister ur, azt mondom, rám azon benyomásttette, hogy a látszat végett van feltalálva, mert ha csakugyan meg akarta a takarékpénztárak jövedelmeit adóztatni és azt látta, hogy ez a mostani mód mellett akár a regié tekintetéből, akár más szempontból lehetetlen, akkor meg lehetett volna szándékát nyíltan mondania és e szerint beterjeszteni a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem mondom, hogy pártoltam volna részemről azon általános indoknál fogva, melyet fentebb felemlítettem, de legalább nyíltnak, őszintének tekintettem volna az indokolást. így a mint most áll a dolog, egészen azt jelenti: közvetlen adót hoz be a t. pénzügyminister úr, de azért még is közvetett adóvá akarja tenni tulaj donképen, mert az áthárításra fekteti a súlyt és midőn ezen áthárítást tartja szem előtt, egy egészen sajátságos princípiumot vezet a megadóztatás rendszerébe; a mennyi ben adirect adóknál lehet, hogy az áthárítás megtörténhetik, hiszen megtörtént a tőkekamat-adónál, ha az adós rendkívül meg volt szorulva, megtörtént a házadónál, mikor nagyon keresettek voltak a lakások, hanem hogy a direct adónak kiindulási alapja az legyen, hogy ez áthárítható legyen: ezt a rendszert mindenesetre olyannak tartom, a mely nagy újítást képez és a melyet helyeselni egyátalában nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik kiindulási pont az volt, hogy a betét jövedelme egyenlő természetű azon tőkék jövedelmével, a melyek az 1875. évi XXV. t.-cz. szerint meg vannak adóztatva. Én azt hiszem, hogy ez, ha nem látszat, akkor nagy tévedés és pedig akár tekintessék ezen adó áthárithatónak, akár tekintessék átháríthatlannak. A takarékpénztáraknál a betéti tőkéknek egészen más az alapja és más szempont alá esnek, mint azon tőkék, melyek azon adótörvény szerint meg vannak róva. Itt már néhány t. barátom reámutatott az alapítványok és testületek betéteire, de bátor vagyok felemlíteni azt is, hogy a takarékpénztári betétek természete, lényege abban áll, hogy azok ideiglenesek, a biztonságot keresik inkább, nem a gyümölcsözést és az a czéljuk, hogy bármely pillanatban rendelkezésre álljon az illető összeg. Látjuk, hogy azon I takarékpénztárak, a melyek igy fogták fel hiva-