Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-167
167. országos ülés íauuár 17. 1883. 71 tásukat könnyen kiállották a krach viharát, mert az illetők leginkább hajlandók pénzüket oly takarékpénztárba tenni s ott hagyni, amelynél tudják, hogy pénzük mindig rendelkezésőkre áll. Ha tehát ebben áll egyik főlényege a takarékpénztári betétek természetének, már most méltóztassék figyelembe venni azt, hogy ugy a fővárosi, mint a vidéki takarékpénztáraknál, a betétek igen nagy részét oly öszegek képezik, melyeket p. o. az iparosok megtakarított néhány forintjukból ott elhelyeznek, hogy azon esetre, ha munkaszünet van, legalább egy hétig azt kibírják; vagy a takarékos hivatalnokok, a kiknek negyedévenként kell lakbérüket fizetni és fizetésüket havonként kapván, hogy a pénz otthonéi ne kallódjék, beteszik a takarékpénztárba; úgyszintén a földmíves, hogy ha pénzhez jut, a következő negyedévi adótartozását beteszi a takarékpénztárba, mert tudja, hogy azon kamatkedvezmény, mely a törvényben foglaltatik, az előre fizetett adóra nézve csak irott malaszt. Mármost, hogy ha ezen betétek, melyek különösen a vidéki pénztáraknál igen nagy részét képezik a betéteknek, megadóztatnak, ha t. i. nem hárítható át az adó, lehet-e ezt méltányosnak nevezni ? Méltóztassék tekintetbe venni azt is, hogy ily betétek megadóztatása mellett minő szempontból ítélhet a közvélemény, hogy ha látja, hogy a napszámosok adómentessége iránt egyfelől törvényjavaslat terjesztetik elő, másfelől pedig a szegény munkások megtakarított fillérei megadóztatnak. Ha pedig csakugyan áthárítható a takarékpénztárakra ezen adó és e szerint eléri a pénzügyminister ur azt a czélját, melyet a jelen évi költségvetés előterjesztése alkalmával hangoztatott, hogy a takarékpénztárak nagy jövedelme adóztassék meg, ez által kérdem, nem jön-e a legnagyobb ellentétbe a törvényhozás ilyesminek hangsúlyoztatásával, midőn a törvényhozás már ismételten igyekezett rendszabályokat alkotni a végett, hogy adóját a hitelező ne háríthassa adóssára. Hát csak a takarékpénztárak legyenek azok az adósok, a kik minden megadóztatás! szabály alul ki vannak véve. Én azt helyes elvből folyó eljárásnak nem tekintem. Azután nem tesz a törvényjavaslat különbséget arra nézve sem t. ház, hogy igen nagy különbség van a betétek szempontj ából és az áthárítás szempotjából a nagyobb intézetek között, melyek üzletkörüket kiterjesztik az egész országra s azok között, amelyek bizonyos helyi érdekeknek felelnek meg, ez pedig t. ház, igen lényeges különbség. Először is áthárítás kérdésében a vidéki takarékpénztárnál, előfordulhat az is, hogy ha maga kamat-adót fizet, annak valamely csekély részét átháríthatja a betevőre, mert a betevés mégis nála történhetik annál is inkább, mert a betevő egyik főindoka az volt, hogy nem mehet máshová messzebb a pénzt megőriztetni. A másik eset, hogy a vidéki takarékpénztáraknál azon nagy üzleti jövedelem, melynek megadóztatása ezéloztatik, nem folyik oly nagy mértékben a betétekből. Tudjuk, hogy a vidéki pénzintézetek forgalomba hozott tőkéik nagy részét a nagy fővárosi pénzintézetektől szerzik be, escompt, különösen váltóik odaadása utján; s igy nem lehet náluk a betétek összege oly mérvben irányadó. Ha pedig bekövetkezik a harmadik eset, mely a legtöbb esetben valószínű, hogy t. i. az adósokra hárittatik az adó és a takarékpénztári kölesönök kamata emeltetik: akkor a vidéki;takarékpénztárak annyival is inkább rósz helyzetben vannak, mert ők is azon adósok közt szerepelnek, kikre áthárittatik az adó; t. i. az országra kiterjedő működésű nagy intézetek által. Azt hiszem, a t. pénzügyminister ur meg fogja nekem engedni azon állítást, hogy sokba kerül a takarékpénztáraknak azon pénzösszeg, a melyet a fővárosi nagy pénzintézeteknél kapnak és a melyet azután a vidéken elhelyeznek. Ebből az is folyik, hogy ők drágábban kénytelenek adni a kölcsönt és miután azok, kik tőlük vesznek kölcsönt, ezt csak azért teszik, mert más nagy intézetnél nem kapnak, kénytelenek azután a nagy kamatot is megfizetni. Ez összefüggésben van azzal is, a mit a t. pénzügyminister ur hangoztatott, t. i. az uzsoráskodással, de épen ellenkező szempontból, mert az uzsorát elő fogja mozdítani. Ha ily indiréct utón is rovunk adót az ily vidéki takarékpénztárak vállaira, akkor, hogy a helyi szükségletnek megfelelhessenek, saját kamatlábukat is fel kellemi emelni és igy egyszerűen a kamat nagyságában fog kifejezést találni ezen adó. Egészen más a helyzetük azon pénzintézeteknek, a melyeknek működése az egész országra kiterjed; mert a fővárosban egy pénzintézet nem számíthatja fel tetszése szerint a betéti adót, mert itt nagy a verseny; s igy már alig lehet eset, hogy az adó a betevőn maradjon. Láttuk már egy alkalommal, hogy mikor a kincstári jegyek kamata emeltetett, minden takarékpénztár kénytelen volt emelni a kamatot. A másik különbség az, hogy ily takarékpénztárakra nézve nem érezhető oly mérvben, hogy ha áthárittatik az adó az adósokra, mert ha p. o. 672 helyett '/* lesz a kölcsön kamata, nincs oly különbség, mintha a kamat 12-ről 13-ra megy. (Igás! a szélső baloldalon.) Ezekkel azt hiszem, hogy sikerült kimutatnom azt, hogy egészen más tőkék azok, melyeknek gytimölcsözése'itt megadóztatni szándékoltatik sfneni egyenlő ä természetűfa j övedéi em r azzal, mi tőkekamat adó alá esik. Én megvallom, hogy én az általam kiemeltszempontoknakmegfelelő oly adónemet, mely a betétek bizonyos része után eső jövedelemre vettetnék, elvben nem találnék helytelennek, bár ilyet sem lehetne a jelenlegi kormány támogatására megszavaznom. Mivel azonban még azon kellékeket
