Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-176

176. orizágos Illés január 27. 1883. gg3 mérgesíteni, mintha bizonyos programmal, vagy bizonyos emberekkel igazságtalanul bánnak s megtagadják még a tért is a panaszra. Most engedjék meg, hogy egy rövid szemlét tartsak a t. ministerelnök ur eljárása felett, hogy állításaimat bebizonyítsam. Még nyoma sem volt a zavargásoknak az országban, már szétmentek a circularék, élesnél élesebben kifestve, melyek alkalmat szolgáltattak servilis közegeknek és olyanoknak, a kiknek igen sok okuk vau a zsidókkal jó barátságban lenni, hogy a túlságos zsidó protectio s a keresztények sértegetése és bántása által az egész dolgot lehetőleg elmérgesítsék. A gyülekezési jog alkotmányunknak egyik alapelve. Gyülekeztünk mi számtalanszor azzal az előfeltétellel, hogy szidjuk a kormányt, megtámadjuk annak jó szándékát, talán még becsületét is. Szabad, alkotmányos ország vagyunk s mindenki tudta, hogy mi a kormány szidása czéljából gyűltünk Össze. Most jött a zsidó-kérdés. És ime kitűnt, hogy szabad szidni pápát, ministert, kormányt, képviselőt, de ha a zsidóról eriticát akarunk gyakorolni, ott van a szolgabíró s az felfüggeszti a gyülekezési szabadságot. Nyoma se volt még a zavargásnak, sem Pozsonyban, sem másutt — hiszen a pozsonyiak békés emberek, tudják önök rólam, én is pozsonyi polgár vagyok (Derültség) — s egy vigkedélyű iparos polgár, a kit mindenki ismer, Istóczyt éltette s egy pár, megvallom, nem igen hízelgő kifejezést használt a zsidókkal szemben. Tette ezt egy magántársaságban, borozás közben. A másik szobában egy zsidó meghallotta a dolgot, feljelentette az esetet, a városkapitány a polgárral hosszas protoeolumot vett fel, hivatalosan megszidta s azzal fenyegetődzött, hogy a dolgot a criminalis törvényszéknek át fogja adni. Természetes, hogy ez eljárás megérlelte a maga kivánt gyümölcseit. Voltak aztán zavargások és kapott Pozsony olyan ostromállapotot, a minőre 1848 óta nem volt eset. Igaz, hogy akkor csak a nemesség és polgárság is lett devossedálva, igaz, hogy akkor történt valami Debreczenben, a mire én, mint loyalis polgár nem akarok emlékezni, ámde most a zsidók ellen mertek szólni. És ime a komissariust hónapokig a nyakunkon kellett ezért hagyni. Mi Magyarországon sokat szoktunk gyűjteni, bár a magyar ember nem szívesen ád pénzt a gyűjtésekre templomokra, szobrokra, könyvtárakra és mulatságra. Magam is, mint laptulajdonos, gyűjtöttem a könyöradományokat számtalanszor, gyűjtöttem a Ringszinliáz leégése alkalmával és pár nap alatt több ezer forintot hoztam össze, habár tudvalevő dolog, hogy a leégettek legnagyobb része zsidó volt. (Mozgás.) Németországban egy lapot akarnak alapítani, a melynek függetlennek kellett lenni minden nemzeti törekvéstől, de mely abban különbözött volna a többitől, hogy & szerkesztőségben zsidót nem alkalmaznak. És mi történt? Az, hogy miután egy barátságos felszólalás folytán itt-ott egy pár krajezárt, egy pár vagy több forintot gyűjtöttek egy kerületben, a melyben sohasem volt zavargás, megtiltották a gyűjtést, ministeri rendelet következtében elkobozták a pénzt és a szolgabíró ma sem tudja, hogy mit csináljon a pénzzel. (Felkiáltások: Hát költse el!) Kérdem, vájjon nem mesterségesen idéztetik-e elő ekképen az elkeseredés'? Azt tudja az egész keresztény világ, hogy nem az iparos, nem a földmívelő, nem a tanár és nem a hivatalnok, hanem a zsidóság érdekeit szolgálja a sajtó. Mindennap tapasztalja, hogy agyonhallgattatnak legszentebb érdekei, hogy lábbal tapodtatnak jogai, hogy szidalmakkal illettetik. De neki nem szabad azt tenni, hogy a keresztény embertársának gyűjtsön, hogy neki nem szabad lapot alapítani, mert kimondatott, hogy ezen lap a zsidókérdést tárgyalja és zsidót nem alkalmaz. Hogy a gyülekezési szabadságot mennyire tisztelik, szolgáljon erre a következő példa. Egy szintén békés pozsonyi polgár és háztulajdonos összejött ötöd hatod magával egy korcsmának egyik privát szobájában és arról értekeztek, hogy egy törvényesen fennálló egyletnek évi díját 2 frtról 4 fríra emeljék-e, mert nagyobb helyiséget akartak bérbe venni, megjegyzem, hogy ezen egyletben zsidó is van, habár túlnyomó része keresztény. Ezen békés polgárt beidézték a politiához, fél napig forgatták, hogy micsoda titkos dolgon törték a fejőket? Sokat emlegették a civil-házasságot, sőt ha jól emlékszem, Gröndöcs képviselő ur is szóba hozta ezt. Azt mondta, gondolom Gröndöcs képviselő ur, hogy nem hiszi, hogy a képviselőház elé fogják azt terjeszteni. Irányi Dániel képviselőtársam már indítványozta azt és nem lett tőrvénynyé. Mikor megszavazták, szintén nem lett tőrvénynyé. De legyenek róla meggyőződve, hogy,mert ezt most a zsidóknak kiengesztelő konczul oda akarják dobni, az rövid idő múlva tőrvénynyé leend (Mozgás jdbbfelöl.) No uraim, sokat megtámadtuk mi már egymást, nincs ez máskép sem Angliában, *sem egyebütt. Azonban egy szent volt úgy az angol, mint a magyar ember előtt és ez az egy az, hogy a sajtó alkotmányos országban valóban szabad legyen, mert e nélkül a szabadság roszszabb a phrásisnál. Látjuk, hogy elegendő volt a tisza-eszlári eset, mint a hevesi kérvények be is bizonyították, hogy a kormány nem átallotta a sajtószabadságot pure et simpíe felfüggeszteni, I Hogy mi módon igazolja ezt egy önök előtt ta36*