Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-176

176. orsságos ülés Január 27. 1883. 181 magyart tisztélték, a magyar ember mindig a j becsületesség typusaként volt ismeretes. Tisztel-1 ték a magyar nemzetben meglévő ällamképző erőt is. Most, ha valaki a külföldön üzleti összeköttetésbe lép egy magyarországi ^emberrel, risquirt dolognak tekinti és a szerint szabja meg a nyereséget is. Egy franczia író azt irta volt hires drámáiban, hogy magyar, vagy szédelgő, az mindegy. Csakis egy Parisban lakó tekintélyes hazánkfia kérésére sikerült kieszközölni, hogy ezen passns elmaradjon. Hogy hogyan ítélnek a németek, hogy hogyan ir Heinze, Löher és mások, azt méltóztatnak tudni; s hogy a német sajtó túlnyomó részben hogy vélekedik rólunk, az is ismeretes. Természetes, mert a külföld tiszteli a nemzeti eulturát még akkor is, ha a puszták vadvirága, tiszteli, ha a nemzeti genius szüleménye, de nem tiszteli ezen felületes, felfújt, r észben nem nemzeti eulturát. így történt azután, hogy nem csoda, hogy a mostani modern alkotmány egy üres formalismus, egy élettelen fa, melynek nincs gyökere, melytől hiába várjuk, hogy gyümölcsöket hozzon. Tudom uraim, hogy azt fogják önök mondani, vájjon ildomos-e az, illik-e az, hogy oly kicsiny-picziny ember, mint Simonyi, a ki nem voltam még oly szerencsés, hogy érdemeket szerezzek magamnak, ily dolgokat szemökbe mondjak. Hegedűs Sándor : És ily hosszasan ! (Nagy derültség.) Simonyi Iván: Igen sajnálom, hogy bizonyos zsidóvédő uraknak eljárásom kissé odiosus és nem kellemetes: de bocsássanak meg nekem, a ki nem sokszor veszem igénybe a ház figyelmét, hogy most magamat nem hagyom confundálni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mégis van egy kisjogezímem, hogy én e nagyvádakat ország-világ előtt kimondom. Én t. i. egy előnynyel dicsekszem, a melylyel Magyarországon kevesen dicsekesznek, azzal t. i., hogy nekem, ámbár egy megyei alispán fia vagyok, sikerült a zsidó concurrentiát a publicistiea terén legyőzni. Az hozatott fel, ha nem is e házban, hanem egyáltalában különösen tisztelt egyéniség részéről véletlen találkozásunk alkalmával, hogy mi köze mindennek az antisemitismushoz ? Hogy ki-ki dolgozzék az agrárok vagy respublica érdekében, stb., de nem kell ezeket a zsidókérdéssel összekötni, vagy a mint ő magát kifejezte, nem kell az egész kérdést megnehezíteni. A dolog nincs egészen igy uraim! Abban a perezben, ha akár én, akár más, bírálni fogjuk pl. a katholikus egyház szerkezetét, egekig nyúló reclamokat fognak írni, mert ez alkalmas eszköznek mutatkozik a katholikus egyház auctoritását megingatni; de próbálja csak valaki azt mondani, hogy az ingatlan, csakugyan ingatlan I KÉPYH. KAPLÓ. 1881— 84. IX. KÖTET. és nem olyan, mint a börzepapir és próbálja valaki azt mondani, hogy a választásoknál a dolgok ne maradjanak ugy, mint eddig, hogy a bor és a pénz dönt: azt vagy agyon fogják hallgatni, vagy agyon támadni, a mint sokszor történt, nevetség tárgyává tenni és szidni. Hisz egyik fiatal mágnásunknak Andrássynak, egyenesen Amerikába kellett zarándokolni, hogy meghozza a hirt, hogy ott — kár hogy Helfy Ignácz t. képviselő ur nincs jelen — megvan a birtokminimum, meg van a home state törvény, mely nemcsak a földmívesnek biztosít 60 holdat, de a városi embernek is egy bizonyos pénzösszeget, könyveit stb. Erről uraim a zsidó lapok sohsem szóltak semmit és ha erre egy zuglap — a mint azt egyik igen t. államférfiunk nevezni szíveskedett — utalt, azt agyonhallgatták. Ez a home state nem más, mint kibővített formája a régi magyar birtokminimumnak, így tesznek a zsidólapok, akár a gazdakörben penget egy eszmét egy vezérférfiu, pl. Apponyi, akár egy más közkatonája a hazának. Tény az, hogy Grambette szakácsával és Sarah Bernhardt vén és sovány komédiásné még soványabb kutyájának sorsával behatóbban foglalkozott a zsidó sajtó, mint az anyafölddel, mely pedig az adók legnagyobb eontiugensét adta. Hogy mi köze ezeknek a zsidókérdéshez? Mi az igazságnak toillettejében állunk, mely nem bővelkedik öltözetekben, a zsidóság pedig cselben áll, leselkedve, álarcz alatt és onnan intézi hozzánk lövegeit. Ha mi annyira irtózunk a zsidó pressiótól és annyira nélkülözhetlennek tartjuk a zsidó reclámot, hogy nem bátorkodunk a nélkül mozdulni sem, akkor ne reméljük, hogy mi e tekintetben sikert fogunk aratni, hanem le kell mondanunk erről az ipar- és más kérdésekben, nem fogunk haladhatni, mert a zsidóság ezt ellenzi. Tudom uraim, azt fogják szememre lobbantani, hogy hiszen még az oly férfiak is, mint Irányi, máskép vélekednek. Teljesen igaz. Eámutathatnak fényes, szeplőtlen múltjukra, hivatkozhatnak arra, hogy rendületlen bajnokai az ügynek, a melynek mi csak fiatal közkatonái vagyunk, éltük egész folyamában mindig a szabadságért és azért, a mit jónak tartottak, küzdöttek ; ez igaz, de miután elfogultságot, a rövidlátást lobbantották szemünkre, engedjék meg, hogy még ezen igen nagy tekintélyekkel szemben is kimondjam nézetemet. Ok becsületesen küzdöttek a régi jelszavak mellett, de nem vették észre, hogy a kor és a körülmények haladtak, hogy ma már egészen más a liberalismus, a melyben csak a zsidóknak van jó dolguk és egy pár prókátornak, a ki a zsidósággal tart és nemcsak nekünk nem kell, hanem higyjék e], hogy a népnek sem kell. Nagy munkát végeztek azon urak, lerom36