Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-174
220 174. országos ülét .január 25. 188' tételeit tanulmányozza: nehéz azt mondanom, hogy erre nincs szükség. (Halljuk! Halljuk!) Azt gondolom azonban, hogy ilyenkor azt kell néznünk, hogy mi van mögötte, (Ugy van!) Ugy látszik, hogy t. képviselőtársam szükségesnek véli a váltóképességet, nem tudom talán bizonyos osztályokra nézve megszorítani. Azonban igy általánosságban hozzászólni nem lehet. Nincs kifogásom az ellen, ha a kormány a kérdést tanulmányozza; érdemleg hozzászólni azonban csak akkor lehetend, ha concrét javaslatok fognak előttünk feküdni. Egyelőre ezen indítványnyal szemben álláspontot nem foglalok, hanem a törvényjavaslatot azon alapelvekre fektetve, mint^ előttünk van, a magam részéről elfogadom. (Elénk helyeslés.) B. Prónay Dezső: Ha valamely társadalmi bajt akarunk orvosolni, az első teendő mindig az, hogy a bajnak oka, kútforrása kiderittessék. Bizonyításra nem szorul, hogy az uzsorának elhatalmasodása, a mint az ma hazánkban észlelhető, nagy társadalmi baj, valóságos calamitás. A kormánynak és törvényhozásnak tehát hivatása mindent megtenni, a mi e társadalmi baj orvoslására vezethet. Hogy az uzsora rémesen pusztít, ezt a törvényjavaslatnak beterjesztése eléggé igazolja. Bizonyítja ez azt is, hogy felismerték égető szükségét az ez irányban való törvényhozási intézkedéseknek. Legyen szabad itt közbevetőleg Hodossy t. képviselőtársam azon megjegyzésére, hogy az általános kamatláb sohasem volt oly alacsony, mint ma, két észrevételt tennem. Előre bocsátom azt, hogy megengedem, hogy azon kamatláb, a mely, hogy ugy mondjam, hivatalosan észlelhető, alacsony, alacsonyabb, mint a közel múltban volt és ha összegekben lehetne kifejezni azon tőkéket, a melyek a hitelforgalom tárgyát képezik, én megengedem, hogy a hitelforgalom tárgyát képező összegeknek a legnagyobb része ezen alacsony kamatiában áll, de ha megfordítva az adósok és hitelezők számát és különösen az előbbiek, az adósok számát tekintjük, azt kell tapasztalnunk, hogy az adósok legnagyobb száma csak oly nagy és magas kamat mellett képes ma hitelszükségletét kielégíteni, a mely valósággal uzsorának nevezhető, valósággal annak bélyegezendő. Én megengedem, hogy nagy forgalmi központokon, kereskedelmi üzleteknél, nagyobb birtokokra nézve a kamatláb ma alacsony, de nem áll a népnek legnagyobb részére, a földmíves osztályra, melynek körében iszonyú magas kamatláb áll fenn. (Ügy van! bálfelöl.) Hallottunk beszélni 10— 127M>S kamatlábról, mint magasról, — az alacsony, uraim. Hallottunk 40— 50%-ról — még az is alacsony. Én mondok példákat nem 100, 120, de 1000%-rol és pedig a korcsmai hitelnél. Megtörtént például, hogy valaki italt fogyasztott nyolcz krért, de, mert nem képes azonnal fizetni, vagy talán azt is megengedem, könyelmííségből nem akar, a korcsmáros hitelez neki s azt mondja, hitelezek egy hétig, azonban ugy hogy egy hét múlva 8 kr. helyett 10-et kell fizetnie, ez egy hétre 207i, egy évre 1000'A, sőt még ennél is valamivel több és az ilyen üzlet számtalanszor, ezerszer fordul elő, mindennap. {Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Mondok más példát is, gyakorlati példát. Egyes, igen tisztességes, legalább általam azoknak ismert egyének, a kik 1868 előtt, a mikor a kamatmaxinnxm még törvényhozásilag meg volt állapítva, kik tőkéiket 5—6%-re adták kölcsön, ma ugyanolyan társadalmi osztályhoz tartozó egyéneknek 10—12% mellett adják ki — hiszen szabad a vásár, miért ne tennék? Azt tartják, hogy akkor még jótékonyságot gyakorolnak, ha 12 J Ai mellett adnak kölesönt, mert az igazi uzsorás 247„-on alul nem ad. És hová vezet azután az? Hogy ez azon társadalmi osztálynak, a mely szerintem az egészséges társadalmi fejlődésnek alapköve, a földmíves osztály pusztulásához vezet, ez világos. Számtalan példát tudnék arra mondani, hogy egyes, aránylag csekély követelések fejében deposedálva lettek egész családok és egész községek pusztultak el. Tudok esetet, a hol pl. 72 frtnyi követelés miatt egy év múlva legalább 450 frt értékű ház ment át a hitelező tulajdonába. Tudok esetet, a hol az ingatlan értékének egy negyedét képező követelések miatt tekintélyes parasztbirtokok cseréltek tulajdonost és jutottak oly birtokosoknak kezébe, kik nem is annyira földinívelés czéljából akarták azt megszerezni, hanem inkább azért, hogy ők még saját hitelűket emeljék, ez által is szerezzenek alapot újabb tőke megszerzésére, a melyekkel ismét spekulálhassanak, uzsoráskodhassanak. Hogy tehát a baj oly jelentékeny, azt bővebben illustrálni nem szükséges. Keressük már most a bajnak okát. Az uzsora elhatalmasodásának és pusztításainak három okát találom. Az első okot abban látom, hogy hazánkban minden előkészület és áthidalás nélkül, mintegy ugrás által történt az átmenet a primitív terménygazdaságból nemcsak a pénzgazdaságba, hanem mondhatnám a közgazdasági élet egy további fejleményébe, melyet némely nemzetgazdász teljesen praecise a hitelgazdaság nevével illet. Még e század közepéig a legkiterjedtebb mérvben a terménygazdaság volt uralkodó hazánkban. Azt hiszem, ez sem szorul bizonyításra, hanem, ha valaki kétkednék rajta, csak egy példát akarok felemlíteni. Mikor a 30-as években a nemzeti színház építéséről volt szó, az adakozásra való felhívásban még az volt mondva, hogy szívesen fogadtatnak el adományul gabona és egyéb termények is. Ugyan ha ma valaki ilyet proponálni merne, pedig csak rövid idő múlt el azóta, mióta ez történt, mit mondanánk rá ? Fényes pél-
