Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-173

173. országos ülés január 24.1883. 207 téklben fogná károsítani az, ha ma már a korcsmai hitelnek teljes mérvben való eltörlését mondanók ki. Én azt vélem, hogy ha a korcsmai hitelt teljes ménben el akarjuk törülni, ezt együttesen oly intézkedéssel kell tennünk, mely a regálénak gyors, rövid idő alatti megváltását teszi kilátásba. (Helyeslés.) Regale megváltás nélkül eltörölve a korcsmai hitelt bizonyára jól tudnók üldözni az uzsorát, de ugyanezen eszközzel egy osztályt fognánk tetemesen megkárosítani, mely szerintem fentartandó, megvédendő, mert államfentartó elem. Ennélfogva azon óhajt fejezem ki, hogy mindenek előtt a regálé-váltságról gondoskodjunk komolyan'^ s azután változtassuk meg a most hozandó törvényben a 4frtos tételt arra, hogy korcsmai hitel egyáltalában ne legyen. Mindazáltal, miképen már mondottam, akárhogy fogjuk is e törvényt megalkotni, uzsora folyvást lesz. A mit én óhajtok, az inkább a hitelviszonyok rendezése; (Halljuk!) és itt ismét az előttem szólottakkal együtt kitérek a törvény szigorú keretéből és egy általánosabb térre lépek, a mely legalább részemről erősen hiszem, czélhoz fogna vezetni. S ez a hitelügy rendezése. (Halljuk !) Magyarországon már régóta, különösen vidéki viszonyainkat tekintve, a legkevésbé kellemes hitelviszonyok közt élünk. Mindnyájunk előtt ismeretes dolog ez, felesleges volna bővebben magyarázni. De igenis jelzem azt, hogy egyáltalában sem a kormány, sem a törvényhozás egy állandó, folytonos hitelpolitikát nem folytatott, hanem midőn a hitelviszonyokat ugy, mint akárhány más intézményünket creálta, magukra hagyta fejlődésükben s ezek többé sem nem irányítva, sem korlátozva nem lettek, elfajzásaik pedig nem gátoltattak. Ezért van az, hogy vidéki hitelünket — mert hiszen nem a fővárosi hitelünket értem, hanem a vidéki hitelviszonyokat egyáltalán — rosznak és gyarlónak kell jeleznem. Én tehát azt kívánnám és a kormány felé irányítom ezúttal szavaimat és felkérem, hogy iparkodjék a jövőben hitelviszonyainkat, különösen a vidéken állandó, folytonos gondoskodás, ápolás utján a lehetőségig fejleszteni, javítani. Azon momentumok, melyeket ereszben figyelembe venni kell, sokoldalúak és első sorban fel kell hoznunk a vidéki pénzintézetek azon helyzetét, hogy a legkisebb megrázkódtatás alkalmával azoknak legtöbbje bukni fog és tetemes kárt fognak okozni vidékeiknek, azért mert nincs meg azon alapjuk, a mely szükséges s ez a tartalékalap. A betét- és tartalékalap közt nincs arány s azért, mert ezen arány nincs meg és ez tulaj donkép egyik sarkalatos bajuk: a reformokat első sorban e részben kívánnám megindítani oly törvényes intézkedések utján, melyek a vidéki pénzintézeteknél a tartalékalapnak állandó növekvését biztosítják. A másik momentum, a mely azonban korántsem oly könnyen megoldható, a kamat kérdése. A kamatmagasságot a vidéki pénzintézeteknél ma egyáltalán nem óhajtanám szabályozni, mert azt hiszem azon alakjukban, a melyben ma vannak — és bocsássanak meg, ha egy gyenge kártyavárhoz hasonlítom az intézetek egy részét, melyhez, ha az ujjammal hozzá nyúlok, az egész összedől — nagyon könnyen koczkáztatnók mindannyijokat, ha a kamat-magasságát megállapítanék, t. i. azon módon, hogy ez által kisebb nyereséget érnének el részvényeseik. Ezen eljárást ma semmikép sem tudnám javasolni, mert félek attól, hogy a vidéki pénzintézeteket ez által könnyen tönkre tennők. Egyáltalán addig, mig e pénzintézetek egy folytonos helyes kezelés által oda nem jutnak, hogy tartalékalapjok legyen, hogy nem fogják többé oly váltókban elhelyezni pénzeiket, melyek nem érdemelnek teljes hitelt; mig a váltó- és jelzálog-portefeuille közt nem javul az arány: addig egyáltalán kamatmaximumot, kamatkorlátozást a vidéki pénzintézeteknél nem óhajtok. Igenis, belátom azt, hogy lehet oly szervezetet gondolnunk, hogy a vidéki pénzintézeteket majd akkor, midőn sanirozva lesznek, egy oly központi pénzintézettel kötjük össze, a melytől azon pénzintézetek érdemeik szerint húzva hitelt, azért, mert ezen hitelt olcsón kaphatják, annak fejében igenis alá lennének vethetők a kamatláb korlátozása valamelyik formájának. De addig, mig vidéki pénzintézeteink sanatiója elérve nem lesz, ezt semmi szín alatt nem pártolom. En a sanatiót lassú műtétnek tartom, melyet csak hosszú évek folyama alatt lehet elérni. Midőn tehát egyrészt a mostani vidéki pénzintézetek javítását, helyes átalakítását óhajtom, másrészt nem mellőzhetem, vidéki hitelviszonyainkat tekintve, felemlíteni másik nagy bajukat, hogy hitelt mindazoknak, a kik hitelt érdemelnek, nem adnak, nem adnak azért, mert a censorok azoknak nagy részét, a kiknek méltán lehetne hitelt adni, nem ismerik. A vidéki intézet központja körül csoportosult falvak kapnak hitelt, de a távolabbiak már nem, vagy esak nagyon ritkán. Ezen meszszebb eső vidékek javára és egyáltalán a vidéki hitel előmozdítása czéljából óhajtanám azt, hogy létesíttessenek mielőbb vidéki hitelegyletek, hitelszövetkezetek. Ezeknek, felfogásom szerint, szervezetet kell creálni. Nem elég azokat megalkotni, hanem szükséges azok működésére folyton ügyelni, ne hogy ezek elfajuljanak, mint némely most létező vidéki pénzintézet. Óhajtanám ezen hitelegyleteknek legnagyobb mérvben ezer számmal való terjesztését. Tudom, hogy ez egyszerre nem