Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-173

173. országos ülés jauuár 24. 1883. 195 másközti viszonyától függ, némelyek igen messze menő elméletté fejlesztették és azt állították, hogy egyedül ez van hivatva megállapítani a kamatláb magasságát, kizárásával az állami törvényhozásnak. Hát nem lehet tagadni t. ház, hogy a kereslet és kínálat egymásközti viszonya nagy befolyással van a javak értékének meghatározására. (Halljuk!) De nem áll az, a mit ezen tannak követői állítanak, hogy tehát uzsoratörvényt alkotni és abban a felek szabadságát korlátozni természet — sőt észellenes volna. Ez már nem áll. Azt is el kell ismerni, hogy a felek egyéni szabadságát szabadon kell hagyni, de az egyéni szabadság, mint minden szabadság, nem absolut, hanem korlátokhoz van kötve; az egyéni szabadságot minden téren korlátolja az összesség érdeke. Azt csak nem tartja senki helyesnek és azt hiszem, nem tagadja senki az államnak azon jogát, hogy azon esetben, midőn az egyéni szabadság az összesség érdekét veszélyezteti, midőn a vagyon-kapzsi szívtelen emberek szorultságban levő könnyelmű embertársaikat, vagy a tapasztalatlanokat kizsákmányolják, ne lenne az államnak joga a vagyonkapzsi szívtelen emberek rombolásait törvénynyel korlátolni, szabályozni. Igenis van joga ehhez a törvényhozásnak, sőt kötelessége is a társadalomnak ezen gyámkodásra szorult tagjait védelmezni és megóvni attól, hogy ezen lelketlen rablók által vagyonuktól megfosztassanak. Miképen korlátoztassék az egyénnek kamatláb-megállapítási szabadsága, az vita tárgya ma is. Némelyek azt mondják, vissza kell mennünk a régi uzsora törvényekre s meg kell állapítanunk a kamat maximumot. Mások pedig azt mondják: ne menjünk vissza, mert láttuk, hogy azok az uzsorások visszaéléseit meggátolni alkalmasak nem voltak. A mai kifejlett gazdasági viszonyok közt t. ház, egy absolut, egységes és a felek által nyújtandó biztonság különböző fokának megfelelő kamatlábat felállítani képtelenség. Köztudomású dolog, hogy a kamatban 3-féle díj van. A nemzetgazdaságtan szerint benne van először a tőke használatának díja, másodszor a tőke veszélyeztetésének díja és harmadszor a hitelező fáradságának a díja. Nemzetgazdasági igazság az, hogy a tőke biztonsága és a kamatláb magassága egymással mindig megfordított viszonyban állanak. Ha leszáll a biztonság, emelkedik a kamat; is megfordítva : ha emelkedik a biztonság, leszáll a kamat. Mivel pedig a a koczkázati díj is benne van, természetes, hogy kamatban ezt általános törvénynyel nem lehet meghatározni, mert a kamatláb megállapításánál mérlegelendő az, hogy az adósnak gazdasági és személyi viszonyai mennyi biztonságot nyújtanak arra nézve, hogy a tőke csakugyan vissza fog fizettetni. Mert ne méltóztassanak megfeledkezni, hogy a kölcsönvett tőkét vissza is kell még fizetni. (Élénk derültség.) Ez a biztonság egyénenkint változik s ezért nem lehet a kamatlábat egy általános törvényben meghatározni. A törvénynek csak ott kell egy kamat-maximumot megállapítani, a hol a törvényhozás nem gondoskodott a kamatról, vagy a hol a biró itéli meg a kamatot. A kamat magasságát megállapítani tehát a szerződő felekre kell hagyni, mert a mai forgalomban a pénz nem ugy vétetik fel, mint a régi uzsora-törvények idejében. A régi uzsora-törvények idejében csak szorultságból vétetett fel kölcsön, ma pedig íegtöbbnyire productiv czélok elérésére kerestetik a pénz. Igen sokan összezavarják a magas kamatlábat az uzsorával s azt gondolják, hogy mihelyt a kamatláb magas, az mindjárt uzsora. Engedelmet kérek, a kamatláb magassága egyátalán nem képezi az uzsoravétség kritériumát. Mert oly esetben, midőn a hitelező magas kamatláb mellett kölcsönöz, de az adós segített magán a kölcsönnel és nemcsak hogy vagyonában nem rongálódott meg, hanem vagyoni helyzete tetemesen javult, sőt nagy veszedelemből menekült meg: ez esetben, ha magas volt is a kamat, de minthogy kárt nem szenvedett, ez nem uzsora. Példával világosítom meg a dogot. (Halljak!) Van egy jeles tehetségű építesz A., de nincs pénze; van egy üres telke s azt mondja U.-nek, a tőkepénzesnek, adj nekem pénzt kölcsön, építek egy gyönyörű palotát, azután eladom és marad szép nyereségem. Azt mondja a hitelező: „En nem igen merek kölcsönt adni az urnak, noha ismerem tehetségét, de hát ha odavesz a pénzem és nem tudja annyiért sem eladni, a mennyit az urnak adok, mi történik, ha elvesztem a pénzem ? Én koczkáztatoni a pénzt, de csak 25-ös kamat mellett." Az építész felépíti a palotát és eladja oly összegért, hogy kifizeti vele a tőkét, a kamatot és még magának is marad 20,000 frt nyeresége. Engedelmet kérek, ez nem uzsora, mert sem a közérdek nem sértetett meg, a mennyiben egy palotával gyarapodott a város, sem az egyén nem szenvedett jogsérelmet, mert most 20,000 frt vagyona van, pedig semmije sem volt, csak tehetsége. (Egy hang a baloldalon: Hát ha belebukik és főbe lövi magát ?!) Ha belebukik, amaz elveszti a tőkét és emez elveszti a munkát. Nem lehet kívánni, hogy a bukásban az adós osztozzék a hitelezővel, mert ugy sem volt pénze, ha osztoznia kellene is, nem volna miből visszatéríteni. Törvényjavaslatunk tehát ez okból nem állapította meg a kamatmaximumot. Törvényjavaslatunk a két véglet közt, t. i. az absolut kamatszabadság és a kamatmaxímum közt igen helyesen a középúton jár. Nevezetesen nem szünteti meg a feleknek szerződési szabadságát, meghagyja addig, mig visszaéléssé nem fajul. Másrészről pedig büntetéssel rendeli sújtatni azt, a ki szorultságban lévő könnyelmű polgártársát 25*