Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-173

164 173. országos ülés jaimár 24. 1883. lemet lebilincselni. Feledték ezen elmélet követői, hogy a világhatalommá fejlett Anglia nem a kamat korlátlan szabadsága idejében, hanem ezelőtt 200 évvel „Anna" királynő uralkodása alatt hozott uzsoratörvény fennállása korában szerezte gazdagságát. Feledték, hogy Anglia parlamentje még 1818-ban visszautasította azon indítványt, mely az uzsoratörvény megszüntetését czélozta és csak 1833-ban tett a váltókra és kereskedelmi ügyletekre némi engedményeket. Mintha az ember csak azért állott volna társaságba, hogy egymás vérét kamat utján kiszázalékolja; mintha az embernek egyéb semmiféle erkölcsi czélja nem is volna, minthogy meggazdagodjék; ezen új iskola tanainak apostolai azt hirdették, hogy a mely ország el nem törli az uzsorát tiltó törvényt, annak az országnak vége van, semmivé lesz, anyagilag és erkölcsileg szegény fog maradni. E tan győzött Európa legnagyobb részében és az egy Francziaország kivételével minden állam eltörölte az uzsorát tiltó törvényt. Legelőször 1854-ben Anglia törölte el az uzsoratörvényt; utána jöttek a német birodalom több kisebb-nagyobb államainak törvényhozásai. 1868-ban következett Ausztria, majd Olasz-, Spanyolországok, Svéd- és Norvégország, szóval minden államban, az egy Francziaország kivételével, eltöröltetett az uzsorát tiltó törvény. Ily általános áramlattal szemben hazánk törvényhozása sem maradhatott tétlenül és az 1868: XXXI. t.-czikkbe beiktatta, hogy Írásbeli szerződésben a kamatláb magasságát a szerződő felek vannak hivatva megállapítani. Ezután szabad lett a vásár, az uzsorásoké lett hazánkban is a hatalom, igaz, hogy dicsőség nélkül, de tényleg a hatalom az uzsorásoké lett. Az emberiség e vérszopói gyakran 200 - 300 7.-kai forgatták pénzüket; a magas kamatokkal azután kiforgatták a nyomorban, a szükségben levő embertársaikat és földönfutókká tettek ezer meg ezer családot, megrontották a társadalom erkölcseit és miután az uzsoráskodás a könnyű meggazdagodás eszközévé lett, a földmíves eladta birtokát, az iparos feladta műhelyét és a jobban jövedelmező uzsoráskodásra adta magát. Az uzsorások által kifosztott családok jajkiáltása behatolt az államok törvényhozásai teremébe s a törvényhozók gondolkodóba estek, hogy vájjon nem léptek-e helytelen útra, mikor az uzsorát tiltó törvényeket eltörölték s azon megállapodásra jutottak, hogy oly jogállapotot kell visszaállítani, mely a polgár becsületes keresményét az uzsorások kapzsisága ellen megvédje. Minden törvényhozásnak, ha látja azt, hogy valamely törvény káros az államra nézve, vagy épen a nép jogi és erkölcsi fogalmaiba ütközik, minden törvényhozásnak kötelessége az, hogy az ilyen törvényt, ha létezik, szüntesse meg azonnal. Ezen tudattól áthatva, legelőször is 1877-ben Ausztriában, Galiczia, Lodoméria és Krakkó részére hozott uzsorát korlátozó törvényt az osztrák törvényhozás. Majd 1878-ban a porosz országgyűlésen tétetett indítvány, melyben az indítványoztatott, hogy hozassék uzsorát tiltó törvény, de egyúttal a váltóképesség is szorittassék meg. Ezen indítvány ott nem fogadtatott el. Ámde ugyanezen indítvány a német birodalmi tanácsban megtétetett 1879-ben, ott elfogadtatott és egy 2 l-es bizottság küldetett ki és ezen kiváló férfiakból állott bizottság jelentésében azt jelentette ki, hogy az uzsora visszaéléseit ma csak a büntető törvény utján lehet orvosolni. Erre a kormány a javaslatot benyújtotta, melyet a birodalmi tanács elfogadott és 1880. május 24-ikén a német császár azt szentesítette. 1879-ben Ausztriában is indítvány tétetett és ott is a kormány javaslatot nyújtott be, a mely elfogadtatván, az uralkodó által 1881. május 24-én szentesittetett. Azóta ezen törvények azon államokban érvényben vannak és ott a hivatalos jelentések szerint is annak igen üdvös hatását tapasztalták. Törvényhozásunk is észlelte a bajt, a mit az uzsorások okoztak és az 1877: VIII. t.-cz.-ben törvényt hozott, melyben kimondta, hogy a bírónak nem szabad megítélni 8%-on felül kamatot, sem pedig telekkönyvi bekebelezést megengedni. E törvényeknek is igen sok üdvös hatását mindnyájan tudjuk tapasztalásból, de e törvény az uzsorát nem volt képes meggátolni, mert az uzsora az álügyietek és különösen a váltó alá rejtőzködött. Kormányunknak tehát gondoskodnia kellett, hogy a népnek további pusztítása megakadályoztassák. E czélból nyújtotta be az igazságügyi minister ur a 96. számú törvényjavaslatot, a melyet aztán az igazságügyi bizottság módosított és a mely most a t. képviselőház asztalán tárgyalás végett fekszik. Ennek a törvénynek az a czélj a, hogy azt a viszonylagos kamatláb-szabadságot, a melyet az 1877. törvényünk még épségben hagyott, akként szabályozza, hogy ha valaki szorultságban levő, könnyelmű, vagy épen tudatlan embernek ád kölcsönt és azt magas kamatokkal vagyonában megkárosítja, vagy tönkrejuttatja: az ilyen egyén bűnvádi utón megbüntettessék. De nem czélja az, hogy az egyéni szabadságot a kamatláb megállapítása tekintetében teljesen megszüntesse. Meghagyja az egyéni szabadságot odáig, a meddig az az összességet, a társadalmi jogrendet nem veszélyezteti. Ezek után áttérek oly kérdések fejtegetésére, melyek az uzsora-törvények tárgyalásakor külföldön felmerültek és valószínűleg nálunk, is felmerülnek. E kérdések közül szólok először e kérdésről : „helyes-e, hogy törvényjavaslatunk nem állapított meg kamatmaximumot és általában lehet-e, szükséges-e kamatmaximumot megállapítani'? Azon nemzetgazdasági tant, melyet annak lánglelkű teremtője felállított, hogy a javak értékének meghatározása a kínálat és kereslet egy-