Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-171
171 országos Ülés jannár 2& 1883. 159 Én remélem, hogy a t. ministerelnök ur azon elveket, melyeket szombati beszédében hangoztatott, nemcsak hangoztatni, hanem megvalósítani is fogja. Fel akarom tenni, hogy a kormánynak ezen ügyben való magatartása olyan lesz, mely kifejezést nyer a ministerelnök ur szombati beszédében ; mert ha nem lenne olyan, azt kellene mondanom: sajnos, az ígéret szép szó, ha megadják ugy jó. (Helyeslés a szélső balon.) Elnök: Szólásra senki sem levén feljegyezve, a vitát bezárom. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Megvallom, kivált azután, a mit a túloldali szónokok hangsúlyoztak, hogy még egyes észrevételeik daczára is elfogadják a kérvényi bizottság javaslatát azért, hogy minél imposánsabb többség és minél nagyobb összhangzás mutatkozzék bizonyos kérvények irányzatával szemben: nem gondoltam, hogy épen ezen alkalmat fogják felhasználni arra, hogy a kormánynak többé-kevésbbé éles megtámadása utján azt bizonyítják be, hogy biz itt összhangzat nincs, hanem legfeljebb is a dissonantiát akarják egy pár órára felfüggeszteni. De ha már megtörtént, a nélkül, hogy részletekbe bocsátkoznám, egy pár positiv vádra felelni kötelességemnek tartom. (Egy hang a bal oldalról: Positiv vád?) Igen, mert azt gondolom, hogy elég positiv vádaskodás, ha a kormány eljárása részint homályosnak, részint kétértelműnek jeleztetik. Az első vád vonatkozik az 1879 : XL. t.-cz. 53. §-ára. A képviselő ur, ki az imént a kormányt ingadozással vagy legalább is homályos, ha nem kétértelmű politikával vádolta, maga felolvasta a határozatot, a mely azt mondja, hogy azon kérvény, a melyre ő hivatkozott, megfontolás és szükségessé válható törvényjavaslat előterjesztése végett adatik ki. Szombati beszédemben az említett törvény ezen szakaszára nézve, midőn Gündöcs t. képviselő ur azt igyekezett kimutatni, mintha ígéretéről a kormány megfeledkezett volna, már elmondtam volt, az általa idézettekhez hiven, hogy igenis azt nyilvánítottam akkor, hogy ha az életben felmerülő újabb esetek szükségessé fogják tenni, akkor igenis, meg fog történni a kormány részéről az ez iránt szükségesnek mutatkozó javaslat beterjesztése, de nem Ígértem ezt egyes, vagy akár tömeges, meglehetősen összhangzóan szerkesztett kérvények beadásának esetére. Ellentét, ingadozás tehát ebben nincs és nem is volt. (Ugy van! a jobboldalon.) Különben egész őszinteséggel megjegyzem azt ezen alkalommal, hogy én tökéletesen elfogadom és magamévá teszem azon distinctiót, mely Irányi t. képviselő szerint a szülői rendelkezési jog és egyik határozati javaslatban indítványozott házasság iránti szerződéskötés, vagyis reversalis közt létezik. Tökéletesen igaz s midőn ezt minden jövő szemrehányás megelőzhetése végett consta| táloin, megjegyzem azt is, hogy igenis, ha az élet szüksége kívánja az 1879 : XL. t.-cz. 53. szakaszának módosítását, a mint szerintem ma nem kívánja, az nem történhetik másképen, mint a szülei jognak tovább terjesztésével az eddigi állapothoz képest. (Helyeslések.) Csakhogy ez esetben, bocsásson meg nekem a t. képviselő ur, ezt mint hazafiaknak meg kellene tennünk, de mint protestánsoknak nincs érdekünkben sürgetni. (Igaz! Ugy van!) Másik észrevételem a papbérek kérdését illeti. Igen jól tudom, hogy voltak egyes esetek, melyekben az eljárás nem volt egészen egyező. Jól tudom azért, mert e tárgy fontosságánál fogva az eset a ministeriumok közti érintkezés tárgyává tétetett. És biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy egyenesen és tisztán az általa idézett 1790—91-iki törvény rendelkezéséhez képest kimondatott a kormány részéről mint követendő eljárás, hogy a papbérnek fizetése nem a birtokon fekvő, de személyi kötelezettség. Rendszerint ez a princípium, mely szerint eljárni kellett, a hol — mert vannak kivételek is — az allegáltatik, hogy bizonyos külön szerződési viszonynál fogva a földet terheli a kötelezettség, ott a biró lesz illetékes e jogi kérdés felett dönteni. (Helyeslés.) És azt hiszem, hogy itt ismét nem a törvény ellenére, de teljesen és tökéletesen a törvény követelménye szerint állapodtunk meg; bár itt is, megjegyzem szemben at. képviselő úrral, csakis a törvény iránti szigorú engedelmesség bírt arra, mert ezen fontos és fentartandó jogi elv consequens keresztülvitele, fájdalom, épen a mi egyházainkat juttatja lassankint a meg nem élhetés szélére. Szilágyi Dezső: Az mindegy! A törvényt meg kell tartani. Tisza Kálmán ministerelnök: Én is épen azt mondtam, hogy abban állapodtunk meg és nem is szabad másban megállapodni, (Helyeslés jobbfelöl) de figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy némely sürgetések, melyek felekezeti szempont!) ól történnek, épen magának annak a felekezetnek ártanak. (Mozgás bal; elöl.) A ki az életet ismeri, az ennek igazságát kétségbe vonni nem fogja. (Ugy van! Helyeslés jobbfelöl.) Ezeket mintegy kénytelenségből megj egyezve, nem kívánok azon egyes támadásokra válaszolni, a melyekkel némelyek illettek. És legyen szabad most ismét azon szempontot figyelembe ajánlanom, a melyet szombati beszédemben jeleztem. Azt hiszem, hogyha kétely lehetett a felől, hogy igazam volt-e, midőn figyelmeztettem, hogy vannak bizonyos kérdések, a melyeket helytelen bolygatni, hogy vannak bizonyos dolgok, a melyekben egy magasabb czél szempontjából még ha itt-ott némely jogosult felszólalás lehetne is, czélszerübb hallgatni : erről meggyőzhetett mindenkit a mai napon folyt vita, (Ugy van! a jobboldalon) a melynek fo-