Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-161

364 161. országos ülés január III. 1883. ügyekben ők a bíráskodás terhei alól felmentessenek, hogy hivatásukhoz mért nagyobb fontosságú ügyekben annál alaposabban és nyugodtabban ítélhessenek. Mindezek alapján ajánlom az igazságügyi bizottság javaslatának elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon.) Győry Elek: T. ház! Az előttem szólt t. képviselő ur felszólalásából azt az egy tapasztalást mindenesetre megszerezhette a t. ház, hogy az igazságügyminister ur eredeti javaslata mellett még ő sem szólalt fel. Tudtomra nem akadt sem a bizottságban, sem mindnyájunk tapasztalása szerint itt a házban oly egyén, ki azon javaslat mellett lándzsát törni szándékozott volna, kikész lett volna azt védelmezni. Mindeddig maga az igazságügyminister ur sem tette ezt. Ez mindenesetre igen találó feleletet képez arra, mit Teleszkyt. barátom felhozott, hogy nincsen semmi különbség az igazságügyi bizottság javaslata és a ministeri javaslat közt. Találónak tartom e tényt azért, mert ha azt hitte volna, azon meggyőződésben élt volna, hogy csakugyan nincs semmi különbség: annak bizonyítására elég lett volna minden egyes tételnél megjegyezni, hogy az igazságügyminister ur javaslatában ép ugy, mint a bizottság javaslatában, ez vau. Ilyesmit azonban nem hallottunk. A mit pedig ezen tényleges hasonlat és összevágás szempontjából felhozott, az nézetem szerint ujabb és erősebb bizonyítéka annak, hogy mit a bizottság javaslatkép a t. ház elé terjeszt, az egészen más és csak egyetlen egy dolog van, a miben azzal megegyezik, az t. i., hogy a felhalmozott hátralékok elhordására ez is egy lapátot akár nyújtani. Ebben fekszik t. i. az összeegyezés a két javaslat közt. Mert, a mit előttem szólott t. barátomnak méltóztatott mondani, hogy az elvi összeegyezés abban állana, miként az igazságügyi bizottság elismerte azon eszme helyességét, hogy az úgynevezett csekélyebb fontosságú ügyeknél nem szükséges oly nagy garantiát nyújtani, mint más ügyeknél; ha abban állana, akkor nézetem szerint ezen indokot meg lehetne találni az igazságügyminister javaslatában és meg kellett volna minden esetre annak már lenni akkor, a mikor igen rövid idő előtt — a mire Veszter képviselő ur rámutatott — épen ellenkezőleg abban a meggyőződésben volt maga a minister ur, ebben a meggyőződésben volt akkor az igen t. képviselőháznak a mostanitól talán nem sokban különböző többsége, hogy nem szabad oly ügyeknél is kevesebb garantiákkal megelégedni. Ha tehát keressük azt, a miben valami találkozási pontot lehet felfedezni az igazságügyi bizottság javaslata és a t. igazságügyminister ur javaslata közt, azt nem fogjuk abban feltalálhatni, hanem csak abban, hogy ez ugy szólván azon lapátnak, melyről előbb beszéltem, csak takaróját képezi; mert ezen érvelésnek kifejtése mellett egyáltalán nem lett volna szükség arra utalni, hogy ime ennyi meg ennyi a hátralék, ezt a bíróságok nem képesek elintézni. De ne feledkezzünk meg egy körülményről sem, a mely ismét tény: arról, t. i., hogy ezen javaslat karöltve jelent meg egy másikkal. Karöltve jelent meg a pótbirák szaporításáról előterjesztett javaslattal. Mindkettő egyszerűen azon indokból, hogy ime, előre látásunk nem volt annak idején, nem tudtuk, mi hatása lesz ezen és ezen törvénynek, nem tudtuk, mit fognak végezni majd a mi bíráink, mennyi lehet az esetleg felmerülő ügyeknek száma, csak azt tudjuk, hogy ime előttünk van a baj, ezen segíteni kell és pedig — ez az, a mit épen hangsúlyoznak—ideiglenesen. Ezt méltóztatott előttem szólottnak is hangsúlyozni, hogy ideiglenesen. Merthogy egészben a büntető eljárás valahára már szabályoztassék, hogy igazságszolgáltatásunk az eljárásra nézve legalább Oroszországéval némileg egyenlő színvonalra emeltessék, hogy legalább egy része annak, a mit civilisált állam nélkülözhetlen feltételének tartunk, megadassák hazánknak is: ezt az igen t. előttem szólott képviselő ur is szükségesnek tartja, hanem azt hiszi, hogy azon 12 év, mióta ez mindig hangoztatva van, tervben van, még mindig oly csekély, elenyésző idő,hogy még mindig ideiglenességről lehet beszélni. Én ez ideiglenesség hangoztatását azok után, mik az igazságügyi kormány részéről történtek azon idő alatt, mely időnek nagy része alatt a t. minister ur volt a ministeri székben, az ideiglenesség fogalmával megegyeztetni nem tudom. Ennek nézetem szerint — s azon tényekre, melyekre nem akarok bővebben utalni, melyekre már azon javaslat társának tárgyalásánál utaltam reá — neve nem ideiglenesség, hanem örökös elodázás. (Helyeslés a szélső balon.) Ha lenne is esetleg e javaslatnak valami sikere a hátralékok elenyésztetésében; hogy ha azon javaslatoknak, melyeket a t. minister ur e czélból előterjeszt, ugy mint most egyszerre párosával is előterjesztett, meg lenne valamikor az a hatása, hogy a hátralékok csakugyan elenyésznek : én az eddig követett útra visszatekintve, azt vagyok kénytelen mondani, hogy akkor az előttem szólott t. képviselő ur nem fog olyan öreg lenni, hogy megérje a szóbeliség és közvetlenség behozatalát Magyarországon. Mert ha valami lehet, mi a t. minister urat mégis felrázhatná mostani és ugy látszik állandó hajlamából — melyre Veszter t. képviselőtársam utalt — csak az lehet, hogy különben összedűl a ház felettünk és romjai alá temet. Épen ezen szempontból t. ház, én azt tartom, hogy midőn ily eljárásra lehet utalni, midőn e javaslat beterjesztésének indokát s első kútforrását az eddig követett igazságügyi politikának további folytatása, napról napra tengődés képezi, akkor nekünk nem lehet ehhez segédkezet nyújtanunk és nem lehet előmozdítanunk, nem lehet