Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-157

320 1S7. oraiágos ülés deezember 18. 1882. karban a szellem tekintetében hanyatlás van, hogy az nem magyar érzületű. Én, t. ház, ha veszem a tényleges körülmé­nyeket, melyekben most a honvédtiszti kar van, megvallom, azt tapasztaltam, hogy az a honvédtiszti­kar igenis magyar szellemű minden tekintetben. De nem is bizonyított at. képviselő ur semmit avval a honvédtisztikar magyar érzülete ellen, hogy Pet­rás őrnagy Egerből áttétele után véletlenül szél­htídésben meghalt ? Az illető áttétele, meglehet, egé­szen más okból történt, mint; a mit a t. képviselő említ, hogy t. i. a főparancsnokság nem magyar szellemű lévén, a magyar érzületű honvédtiszt Seemaim esete miatt áthelyeztetett. Meglehet, hogy az pusztán szolgálati ügyek miatt helyeztetett át. És Petrás őrnagyot véletlenül szélhűdés érte. A t. képviselő ur az ellenkezőt csakis a bonczjegyző­könyvvel igazolhatta volna, hogy az említett őr­nagyot csakugyan magyar érzelme üldöztetése foly­tán kétségbeesésében szélhűdés érte. Ezt a t. kép­viselő ur elmulasztotta okmánynyal igazolni. Addig is engedje meg, hogy kételkedjem a halál okának előidézése miatt. En, t. ház, meg vagyok győződve, hogy a ma­gyar honvédtiszti kar ép oly hazafias szellemben neveltetik, mint a t. képviselő ur kívánja és ha bekövetkezik a veszély ideje, meg fogja látni a t. képviselő ur, hogy az egész honvéd tisztikar és az egész honvédség a veszély pillanatában a haza védelmére a legnagyobb elszántsággal fegy­vert fog ragadni és meg fogja mutatni, hogy méltó utóda az 1848-iki honvédségnek. Csak ennyit vol­tam bátor megjegyezni a t. képviselő ur provocálá­sával szemben. (Helyeslés jobbfeWl.) Lükő Géza: T. ház! A t. honvédelmi minis­tér urnak hivatalbeli előde ismételve ígéretet tett egy ügyben, melyet ez alkalommal szóba hozni szándékozom. Miután ő igéretét be nem válthatta, azt hiszem utódjára szállott a feladat. Ertem az ujonczozás ügyét. A ki az ujonczozással foglalko­zott, vagy annak állapotával ismerős, lehetetlen, hogy velem együtt be ne vallja, hogy a dolog ugy a mint jelenleg van, nem maradhat. Már a véderő­törvény keletkezése után az akkori honvédelmi minister vastag kötetre menő utasítást adott az ujonczozás keresztülvitelére. És azóta a mint már említem ismételten előadni alkalmam volt, évről­évre oly terjedelmes ministeri rendeletek adatnak ki, hogy azok valóságos tömkeleget képeznek. Arra nézve tehát, a ki az ujonczozással folytonosan fog­lalkozik, valóban nagy feladat a ministeri rendele­tek közt eligazodni. Az pedig, a ki mint új tisztviselő köteles ezen teendőket végezni, tanul­mányozni kénytelen a rendeleteket, nehogy egyik­kel, vagy a másikkal ellentétbe jöjjön. Ha nem mondom is, a honvédelmi minister ur belátja, hogy ez ministeriumának egyik nevezetes teendői közé tartozik s azért kérem, hogy a véd­erő törvénynek életbeléptetése után a tényállás­nak megfelelő, a dolgot minden tekintetben fel­ölelő utasítást, illetőleg rendeletet adjon ki, az ujonczozás keresztülvitele tárgyában. Hogy azon visszaesés, melynek vázolásával foglalkozni nem szándékozom, a rendeletek sokaságának és egy­másnak ellenmondó voltának tulajdonítható, az mindenki előtt világos. Eeménylem, hogy a mi­nister ur maga is elismeri, hogy itt a teendő sür­gős és hogy ezen feladatnak megoldása, a köz­szolgálatnak nevezetes érdeke. Határozati javas­latot nem adok be, mert tudom, hogy mi lenne annak a sorsa, hanem kérem a minister urat, a ki a ministeri bársony székbe oly hirtelen véletlen­ségből jött ég a ki a szerencse változó forgandó­ságával szemben nem biztosabb, mint hivatali elődje, mondom kérem, hogy minden késedelem nélkül oldja meg a feladatot s ha ezt teszi, bizto­síthatom arról, hogy szebb és maradandóbb emlé­ket a közszolgálat terén nem biztosíthat magának. Ajánlom kérésemet a honvédelmi minister ur figyelmébe. (Helyeslés balfelöl,) Csiky Kálmán I Nem érzem magamat arra hivatottnak, hogy válaszoljak azon megjegyzé­sekre, melyeket Ugron Gábor t. képviselőtársam a honvédségnek szellemére nézve tett. De, mert a honvédségi Ludovica akadémiára nézve is tett né­mely megjegyzéseket, ezeket ellenészrevétel nél­kül legjobb meggyőződésemnél fogva, a mely az ő sejtelmeinél és hallomásból merített ismereteinél sokkal alaposabban áll, nem hagyhatom. A t. kép­viselő ur beszédjének tenorja szerint a honvédségi Ludovica akadémiát bizonyos tekintetben hazafiat­lan szellem ápolásával vádolja. Ez nem igy van. Ha a képviselő ur annyira ismerné, azon működő katonai tanárokat, a tanrendszert és az igazgatás vezetését és személyzetét, mint a mennyire nem ismeri, akkor azon meggyőződésben volna, hogy a honvédségi Ludovica akadémia azon fejletlen állapotában, a melyben most van, teljesen megfelel mindazon várakozásnak, a melyet a nemzet a ha­zafias katonai szellem ápolása tekintetében attól vár. Nem mondom, hogy meg nem történt, vala­mint azt sem tudom, hogy megtörtént-e azon eset, a melyre hivatkozik t. képviselőtársam, hogy a horvát tanár a történelemben török-horvát háború­ról szólt — ámbár nem tndom.hogy a horvát hall­gatóság köréből hogy szivárgott ez ki ő hozzá, de ha csakugyan előfordult is oly kifejezés, ezt nem vehetjük egyébnek, mint egy jelentéktelen nemzeti hiúskodás kitörésének a horvátok részéről, a mely miatt az egész honvédséget vagy a Ludovika aka­démiát a felhozott váddal illetni nem lehet. Azt mondotta továbbá a t. képviselő ur, hogy a jelenlegi honvédelmi minister ur első kötelessé­gének tartotta, a magyar irodalom történet tanítá­sát megszűntetni a honvédségi Ludovika akadé miánál. Ez nem ugy van. A magyar irodalom tör—

Next

/
Oldalképek
Tartalom