Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-151
151. országos ülés űeeeeiiiber 12 1882. 155 erős törekvés mutatkozik arra, hogy a külföldi vezetés alól emancipálják magukat és e törekvést a kormány és a sajtó is hathatósan támogatják. Különösen a kormány mindenféle előnyt nyújtván az ipar fejlesztésére, nincs messze az idő, mikor az összes orosz iparczikk-szükségletet a belföldi ipar fogja fedezhetni. A mi ezután következik, a magyar viszonyok szempontjából kétszeresen érdekes, Oroszország — mondja a jelentés — oly birodalom, melyben minden iparág széles térrel rendelkezik a fejlődésre. És azon osztrák iparosok, a kik a kellő helyen és kellő szakismerettel ott gyárakat felállítani hajlandók, nagy nyereségre számíthatnak. Az osztrák iparosok ezt már meg is tették és remény van reá, hogy még inkább meg fogják tenni, hogy azután Oroszországban az ottani nagy fogyasztásból hasznot húzhassanak. Tehát t. ház megjegyezhetjük, hogy az osztrákok piaczaik megíarthatása és újak szerzése végett Oroszországban is hajlandók gyárakat állítani és legalább részben oda áttelepedni, (TJgy van! a baloldalon.) Itt van tehát gazdasági helyzetünk egész képe t. ház: az egyik oldalon egy oly áramlat, mely már-már küszöbünkig ér fel és a mely ha beteszszük is az ajtót, nagy súlyával betörheti azt; a másik oldalon pedig minek felhasználásától várták felvirágzásunkat legjobbjaink és várják sokan most is, veszendőbe megy, mert a legjobb időt elmulasztottuk és elmulasztjuk most is, hogy közgazdaságunkat egyenletesen kifejlesztvén, természetes piaczainkat ide benn és a mennyiben az még lehetséges, a legközelebbi keleten is elfoglalhassuk. Körülöttünk minden állam igyekszik a gazdasági egyoldalúság ferde helyzetéből szabadulni, egyedül nekünk kell folyton állami szervezetet tartományilag, vagy gyarraatilag egyoldalú gazdasággal fentartani. (TJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És ezen egyoldalú tevékenységre is eljöttek most a nehéz napok, hogy még nehezebbeket vonjanak maguk után. Nyugat-Európában szintén általános a gazdák panasza azon állapot miatt, melybe jutottak, de a nyugat-európai állam nem áll csupán egy lábon, azért a mostani hosszú válságon küzdelemmel bár, de szerencsésen fog túleshetni. A nyugat-európai államoknak t. ház, ott van ipara, ott van terjedt activ kereskedelme, melyek még hasznot is húznak e változásból, ott vannak tőkéi, melyekkel enyhíthet a gazdák bajain; és kezében van a vámtörvényhozás, melylyel segíthet magán minden alkalommal, ugy ahogy jónak látja — (TJgy van! TJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De mit fog tenni e hosszú küzdelemben Magyarország, ha a mostani közgazdasági politika lesz továbbra is irányadó? Hová jut ugy is fogyó népessége, hová jut megtört és csökkenő jóléte? S ha a népesség és annak vagyoni ereje csak az Ausztriáéhoz képest viszonylag fogyni fog, mi lesz politikai súlyából, vájjon például a 20 százalék q uótáért fog-e élvezhetni 50% befolyást. És ha névleg meg is adatik neki, nem lesz-e az inkább csak a papirra nyomtatva ? Mindezek folytán méltán kérdezhetni t. ház, hogy vájjon hát még mindig van-e ideje ennek az országnak, mint Horatius parasztjának, arra várni, hogy a folyó lefolyván, száraz lábbal mehessen át a túlsó partra, kitűzött czéljához ? (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Három mérvadó véleményt ismerek t. ház, közgazdasági jövőnk elkészítésére vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Az első vélemény kiválókép a t. kormányé s ez azt tartja, hogy a mostani közgazdasági politika alapján nemcsak a földmivel ést lehet fejleszteni, hanem az ipar megteremtésére is elég tér kínálkozik. A második vélemény tiszteletre méltó őszinteséggel bevallja, hogy biz azon ipart teremteni nem lehet, mert arra határozottabb hatású eszközök volnának szükségesek, ezekhez azonban a földmívelés netáni sérelme miatt ez idő szerint nyúlni nem szabad. A harmadik vélemény szerint végre köz gazdaságunk szervesítése minden józan áldozat árán is szükséges. E három vélemény közül az én nézetem szerint csak a két utóbbi logieus, az első azonban határozottan nem az, mert a mostani közgazdasági politika fentartását és az ipar komoly fejlesztését egy időben kívánja, már pedig ezen két dolog követelményei, a mint mások között a t. házban egyizben én is tüzetesen kimutatni igyekeztem, merőben kibékíthetetlenek egymással. Hogy a súlyos helyzetben levő mezőgazdaságot az államnak nálunk és másutt is lehetőleg támogatni kell és nem szabad engedni, hogy elbukjék, az előttem is világos. De Nyugat-Európában a mezőgazdaság támogatásának kérdése különben nagyon egyszerű dolog is. A lakosságnak olcsóbb élelmezés kínálkozik, de az ezt egyelőre teljes mértékében még nem élvezheti; mert azon átmeneti időt, mely alatt a mezőgazdaság körében az egyensúly ismét helyre áll, meg kell nyújtani, nehogy a földmívelő osztály körében nagyobb kár essék, mint a menynyinek ott különben is kikerülhetetlenül be kell következni. Azután a culíura minden eszközének felhasználásával a földmívelés kénytelen lesz mint eddig, ezentúl is tovább vergődni. Nálunk ellenben e kérdés meglehetősen bonyolult, mert itt a földmívelés a legfőbb jövedelmi forrás, másodszor mert az jelenleg nem a belföldi piaczon, mint inkább kivitelében van veszélyeztetve és harmadszor mert ha az nem is formuláztatik épen ugy, de tényleg azon 20*