Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-143

360 143. országos tléü dticzeuiber 1. JS8.2. mérlegével, a javulás nem több, mint az, a mivel csökkent a boszniai rendkívüli kiadás. És mivel támogatja ezt a t. pénzügymiuisterur? Azzal, hogy azon Boszniára tett rendkívüli kiadásaink nem fedeztettek kölcsönösszegekkel és igy nem terhelték egészen Magyarország háztartását, hanem fedeztettek részben közös állami aetivákból, azaz a magyar államot is illető tulajdonnak elidegenítésével. (Igaz! Igás! balfelöl.) Azt hiszem, hogy ez a dolog lényegén semmit sem változtat, (Helyeslés balfelől) ha pedig a pénzügyminister urnak az volt ellenvetése, hogy én ezt a körülményt nem említvén fel, nem magyaráztam meg mi az oka annak, hogy a 17 millióra menő javuló tételek mellett mégis csak 9 millió javulás jelentkezik a mérlegben: akkor a t. pénzügyminister ur oly valamire helyezte a súlyt, a mire én nem helyezem. Én a súlyt arra helyezem, hogy a 2 mérleg összehasonlítása világosan azt mutatja, hogy az annak alapját képező viszonyokban valódi javulás nem foglaltatik és hogy egyebet ne mondjak, épen Boszniára nézve minden ember tudja, hogy mily hajszálon függ az és mily kedvező körülmények összetalálkozása az, hogy egy ily csekély összeget, mint a jelen előirányzat, lehessen a budgetbe tenni. És ehhez a nézetemhez a pénzügyminister ur által adandó további felvilágosításig ragaszkodom, valamint ragaszkodom azon második nézetemhez is, a mibe én a mérlegkévéssé vigasztaló voltának jellemét szintén helyezem s a mi abban áll, hogy ez idei mérleg is, összehasonlítva ezt a tavalyival s a megelőzővel, egy nagy dolgot bizonyít, t. i. bizonyítja azt, hogy a mi terheink gyorsabb r ütemben nőnek, mint a javulási tényezők. És míg a javulási tényezők előállása ideiglenes, múló és praecárius természetű, addig terheink növekedése állandó és maradandó természetű. (Helyeslés a baloldalon.) Ebben rejlik a mérleg alapját képező viszonyok rosszabbulása és ha ezt az aggályt el tudja hárítani a t. pénzügyminister ur, higyje el, én a legelső leszek, a ki őszintén el fogja ezt ismerni. A mi a t. előadó urat illeti, a t. előadó ur apró észrevételeit itt — és ő maga sem fog ebben figyelmetlenséget látni — fontosabb mondandók kedvéért mellőzöm. De egyetlenegy vádat fentartok a t. előadó ur ellen és fentartom a pénzügyi bizottság ellen is. És ez a vád a következőből áll. Én ugyanis azt mondtam, hogy midőn a t. előadó ur a pénzügyi bizottság nevében a kormánynak összes pénzügyi politikáját, pénzügyi politikáját mondom, a ház helyeslésére ajánlja, azt a pénzügyi politikát, a mely szakított az 1880-ban a pénzügyi bizottság által ünnepélyesen kifejezett és helyeselt azon elvvel, hogy az egyenes adók szaporítása és emelése abban hagyandó; mondom, mikor ezen elvvel egyenesen és közvetlen szakított, midőn a pénzügyi bizottság t. előadója egésze a helyeseltetni óhajtja a házzal ezen politikát: igenis fentartom azt a vádat, hogy egy csekély dologról megfeledkezett, t. i. (Halljuk! Halljuk!) indokolásáról annak, hogy miért tért el a pénzügyi bizottság az 1880-ban ünnepélyesen kimondott véleménytől és miért tartja az ország helyzetét olyannak, hogy ma már helyesen lehet az egyenes adók emelésének zuhatagába behajózni a nélkül, hogy azok a veszélyek előállanának, a melyeket a pénzügyi bizottság akkor látott. (Helyeslés, ügy van! a baloldalon.) A t. előadó ur azt mondja: „Hiszen mi nem helyeseljük, nem mondjuk ki a kormány pénzügyi politikájának helyesléséi;; nem is ajánljak azt jelentésünkben a háznak, hanem csak azt az elvet tartjuk helyesnek, hogy egy része az államháztartásbeli hiánynak, jövedelmének fokozása által fedeztessék; csak ez az, a mit kimondott a pénzügyi bizottság benyújtott jelentésében/ Az én t. barátom a vitában sokszor reászorul arra és kénytelen ma is egy előnytelen helyzettel szemben ahhoz folyamodni, hogy azt is gyengíteni akarja, a mit most mint a pénzügyi bizottság előadója is a jelentésbe foglalt és azt is gyengíteni akarja, a mit 1880-ban ugyancsak ebben a minőségben jelentésében kimoidott. Az elsőt akarja gyengíteni azzal, hogy azt mondja: csak annak az elvnek helyeslését ajánljuk, hogy egy része a hiánynak a jövedelmek fokozásával fedeztethetik, nem a kormány egész pénzügyi politikáját. A ki azonban megnézi aa idei pénzügyi bizottsági jelentésnek 6. lapján a második bekezdés végén a következő kifejezést, t. i. „Hogy itt mi a költségvetésben nyilvánuló pénzügyi vámpolitikát kívántuk vázolni" —előre van bocsátva a jelentésben a minister ur jelen és jövő fedezeti terveinek elemezése— „azon irányt, t, i. a költségvetésben nyilvánuló pénzügyi politikának irányát a t. ház helyeslésére ajánljuk". Hát ezen pénzügyi politikának integráns része az egyenes adók emelésében áll, ezt vázolja, ezt ajánlja a t. ház helyeslésére, (ügy van! balfelől.) Kérdem én, nem nyílt szakítás-e ez az 1880-ban kifejezett iránynyal? (Ügy van! balfelől.) A t. előadó ur gyengíteni akarja másfelől azt is, a mit 1880-ban kimondott. Azt mondja: 1880-ban csak azt jelentettük ki — és ezek voltak kifejezései — „alig remélhető, hogy emelhetők a direct adók összes teljességükben". Ezt az „alig^-ot értem és ezen alig, aligha nem most jutott eszébe a képviselő urnak, (Derültség balfelől) mert akkor, mikor az 1880-iki jelentést készítette, a mint majd lesz szerencsém felolvasni — akkor az „alig" szót kifelejtette belőle, [Derültség) most természetesen gondolja, jó volna, ha benne volna. Ebben a jelentésben, az ország-