Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-143
358 143. orsíágos ülés deczember 1. 1SSSJ. helyén itt beszélni; hanem tett ő oly nyilatkozatot, melylyel szabad, melylyel kell foglalkozni a képviselőházban, mert tette azt a delegatióban, mikor a római kérdést mint még meg nem oldott kérdést vetette fel. Ez már idetartozik s nekem jogot ad arra, minden tiszteletem mellett is, melyet iránta érzek, hogy kijelentsem, hogy az bizony a reactió terére vezetne, ha ilyen felszólalások a törvényhozó testületben visszhangra találnának. (Igás! TJgy van! a szélső haloldalon.) Arra nézve pedig, a coit a képviselő ur mondott, hogy én ama jog gyakorlását szeretném megszüntetni, hogy mindenki őrködhessék a maga egyháza föiött, mert a katholikus főpapoktól e jogot meg akarom tagadni, engedjen meg nekem, de én ezt nem mondottam, de netu is mondhattam azon igen egyszerű okból, mert én azt hiszem, hogy védelmezni a jogot csak ott lehet, a hol az meg van támadva, már pedig tudtommal — legyünk őszinték — a katholikus egyház joga nincs, talán nem is lehet megtámadva, mert a katholikus egyház annyira osztozik az államhatalomban, mint egyetlenegy más egyház sem. (Igaz! TJgy van! a szélső balon.) S ez ellen nekem nemcsak hogy kifogásom nincs, sőt megvallom, óhajtanám, hogy mentül szélesebb körben gyakorolnák a vezérférfiak ezen jogot az egyház kebelén belől. Megvallom, hogy nekem megesik a szivem, midőn olykor meglátogatok egy szegény plébánost és meggondolom, hogy ő tagja azon clerusnak, mely a világ leggazdagabb clerusa; és mikor meg-meglátogatom a népiskolákat a vidéken, fáj a szivem, hogy azt kell tapasztalnom, hogy épen a katholikus elemi népiskolák a legszegényebbek és vannak a legszegényesebben felszereíve az egész országban. (Igaz! TJgy van! többfelől.) Ha tehát nekem még is van panaszom valami jog gyakorlásának hiánya miatt, ez megvallom, nem áll másban, mint hogy épen a vezérférfiak azt a jogot nem gyakorolják eléggé, vagy mert nem akarják, vagy mert nem gondolnak vele. (Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassanak nekem elhinni, hogy bármely egyházról degyen szó, én gyenge szavammal mindig) támogatni, védelmezni fogom annak a jogát s csak ott szólalok fel ellene, hol az egyház nem éri be azzal, hogy saját magáról gondoskodjék, hanem akadályul akar szolgálni az állam gépezetének mozgásában, vagy absorbeáini akaija a hatalomnak azon részéi, mely az államot illeti, de ekkor hazafiságom elnyomja s kell, hogy elnyomja a felekezetiségek iránti tekintetet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennyit óhajtottam elmondani e kérdésben s végezetül újból ajánlom határozati javaslatomat elfogadásra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lánczy Gyula: Bocsánatot kérek t. ház hogy a vita ezen stádiumában kénytele i vagyok személyes kérdésben felszólalni. (Halljuk!) A t. képviselő ur a „lépés" szóból indulva ki, élczelt az én tegnapelőtti felszólalásomban a parlamenti eljárás módjára nézve foglalt kijelentés felett. Én azt hiszem, hogy a ki jóhiszemílleg hallgatta azon fölszólalásomat, azon kételyeket, melyeket a t. képviselő ur ugy látszik, élczelése tárgyává tenni akart, nem oszthatja. Én a házban indokolni akartam, hogy a parlamenti eljárás egy módozata tekintetében miért váltam el azon párttól, melyhez eddig tartoztam és azt hiszem, hogy beszédem zárszavaiból mindenki tisztán megérthette, hogy helyzetem e házban ezentúl mi lesz. (Nagy zaj. Felkiáltások: Nem tartozik ide! TJgy is tudjuk!) Még beszédem szövegének egy félremagyarázott tételét kívánom helyreigazítani. A képviselő ur azt mondta, hogy szerintem „az országot elborítja a szélső baloldali áramlat", holott én csak azt mondtam, hogy az ellenzéki ügyet borítja el ezen áramlat. A t. képviselő ur továbbá azt mondta, bo^y ő csodálkozik felette és mintegy erkölcsi roszszalását fejezte ki, hogy én a függetlenségi aspirációk terjedésének az országban nem örvendek. En azt hiszem, hogy azon általános közjogi aíap, melyhez e házban és országban valaki ragaszkodik — bizonyos megoldás, bizonyos alap az a tagadás is, melyet a t. szélső baloldal követ —• sokkal fontosánb és sokkal mélyebb tárgyát és tartalmát képezi a meggyőződésnek, hogysem e tekintetben egymásnak concessiókat tehetnénk s a t. ház természetesnek fogja találni, hogy a háznak azon tagjai, a kik a közjogi megoldás egyik vagy másik módját az ország javára üdvösnek tartják, vagy az ellenkező nézetben levők ugyanezt az országra károsnak tartják, mindkét részről arra fognak törekedni, hogy az ő elvi álláspontjuk erősödjék meg az országban és aggódni fognak az ellenkezőnek terjedése feleit. A í. képviselő ur, pártjának derültsége közt, az én rendíthetetlenségemmel is élczelt. (Halljuk!) Engedje meg a t. ház erre kijelenteni — bálén apró személyiségemmel a házat foglalkoztatni soha nem akartam — hogy 1869-ben mint egészen kezdő fiatal iró, gr. Széchenyi István emlékét a szélső baloldali támadások ellen védelmeztem. (Nagy zaj és közbeszólások a szélső baloldalon. Szónok szavai a zajban nem hallhatók.) En kérem a t. képviselő urat s mindazokat, kik az Ő nevetésében osztoztak volt, hogy mutassanak egyetlen szót, mely 1869 óta irói pályámon, vagy a köztéren való működésemben a legcsekélyebb kételyt politikai meggyőződésem, rendíthetlenségem iránt igazolhatna. Mert engedjék meg, én a rendíthetlenséget nem a parlamenti
