Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-142

332 142. országos ülés november 29. 1882. nem mondhatok jóslatot, mint a képviselő ur, de mindenesetre a kibontakozás bajainkból könynyebb lesz ezentúl mint volt annyi év előtt, nehezebb pénzügyi állapotaink közepette. De feltéve, hogy ezen fekete felhők bekövet kéznek, ez egy okkal több arra, hogy minél előbb hozzá kell látnunk, hogy pénzügyeinket rendezzük; mert ha azt elértük, tőlünk függ, hogy kedvezőtlen viszonyok közt megakaszszuk-e kiadásainkat, vagy fejlődésünk továbbvitelére drága kölcsönöket vegyünk-e fel, mindenesetre kedvezőbb a helyzet akkor, ha csekélyebb azon összeg, melyet hitel útján kell fedezni. (Helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő ur leginkább a bizalom alapján tagadta meg tőlünk a költségvetést. Ezt a t. képviselő ur pártállásánál fogva én természetesnek tartom, mást nem is vártam tőle. Eljárá.^ának másik részét illetőleg, hogy magái a költségvetést általánosságban is megtagadja, hogy ezt a mai viszonyok között teszi, midőn a költségvetés nem jelent mást és nem tartalmaz egyebet, mint a helyzet követelményeit, vájjon indokolt-e a költségvetésnek az országtól való megtagadása: ezen kérdésre nem kivánok felelni. (Zaj a baloldalon.) Ezen kérdésre adja meg a választ elvtársainak és választóinak, engedje azonban kifejezni azon nézetemet, hogy a felelősséget ezért igazolni szerintem elég nagy feladat s nem akarom ezt még az által súlyosbítani, hog}^ saját felelősségem egy részét is reá hárítom. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Ezen felelősséget a benyújtott költségvetésért teljes mértékben elvállalom és kérem a t. házat, méltóztassék a költségvetést elfogadni. (Élénk hosszas helyeslés és éljenzés jobbfelöl.) Lánczy Gyula: T. ház! Néhány perezre kikérem a t. ház figyelmét, mert kényszerítve érzem magam arra, hogy azon eltérésnek, mely a fenforgó kérdésben tavaly adott és ez alkalommal adandó szavazatom közt fenforog, indokait legalább nagyjából jelezzem. (Halljuk!) T. ház! Én azon alapfelfogásból indulok ki, hogy addig, mig valaki egy országgyűlési párt tagja, addig erkölcsi kötelessége minden főkérdésben, kivált pedig a parlamenti eljárás főkérdésében netalán eltérő személyes nézeteit alárendelni és pártjának határozata szerint szavazni, így történt, hogy tavaly az 1882-ik évi állami költségvetés tárgyalásánál én is annak elvetése mellett szavaztam, daczára annak, hogy ezen eljárást helyeselni nem tudtam; nem tudtam pedig azért, mert én a költségvetés megtagadását oly rendszabálynak tartom, melyhez csak alkotmánysérelem és flagrans törvénysértés sze'lső eseteiben tanácsos nyúlni; a politikai végszükség fegyvere ez, a mely a süríí használat által könnyen eltompul. (Helyeslés jobbfelöl.) Azonban a történtek tanúsága szerint ezen felfogásnak e t. házban csak merőben alanyi érvény tulajdonítható, mert 1867 óta e háznak minden pártja nem ezen szoros államjogi álláspontra helyezkedett a költségvetés elfogadása, vagy megtagadása tárgyában, hanem kitüuőleg a politikai czélszerííség és opportunitás szempontjait követte. De még ha tisztán ezen szempontokból indulnék ki én is, mai helyzetünkben a költségvetés megtagadását indokoltnak nem tekinteném. Az országgyűlés második ülésszakának és igy az egész országgyűlési cyclusnak közepéig értünk, de én megvallom, hogy nem látom azon új tartalmat, az nem forrta ki magát, mint reménylettem és tartok tőle, hogy még kevésbbé látja az ország a pénzügyi és kormányzati reformoknak azon rendszerét, mely ezen költségvetés elvetése esetére a közjogi rendezkedés épségbentartása mellett, egy más költségvetés keretét betölthetne, mely pénzügyi és közjogi pustulátumaiban, kihatásaiban, egy kedvezőbb alakulásnak biztos kilátásával kecsegtetne. A jelen költségvetés t. ház, kétségkívül visszatükrözése azon nehéz, de férfias küzdelemnek, melyet az összes magyar nép és közéletének tényezői folytatnak a végből, hogy államiságunk terheivel s egy nem mindig egészséges és helyes nyomon indult fejlődés követelte áldozatokkal megbizkózzanak. Azon aggályok, melyek a pénzügyi egyensúly helyreállítása tekintetében immár az évek hosszú során keresztül fenforognak s melyek az 1873-iki költségvetés óta e e házban mindig élénk kifejezést találtak, minden pártnak és államférfiúnak folytonos gondja, munkája tárgyát és rugóját képezték, ezen aggályok — mondom — a jelen költségvetés által sincsenek eloszlatva. Ámbár én osztozom Szilágyi Dezső t. képviselőtársam azon nézetében, melyet tegnapi beszédében kifejezett, hogy a consolidatió egy bizonyos fokozatáig eljutottunk, de teljesen osztozom azon nézetében is, hogy a végleges kibontakozás útjára ezen költségvetéssel nem tértünk. Csakhogy köz- és pártviszonyaink mai állásában . . . (Zaj a baloldalon.) Kérem, szíveskedjenek meghallgatni és azután beszélni, a mit jónak Ítélnek — mondom — köz- és pártviszonyaink mai állásánál fogva ezen küzdelem, ezen kibontakozás müvében a közjogi alapon álló összes elemek vállvetett közreműködését a siker kecsegtetőbb zálogának kell tekintenem, mint a kölcsönös elzárkózást és az egyoldalú tagadást; miként azt gr. Apponyi Albert t. képviselő ur utolsó közgazdasági beszédében szintén némileg hangsúlyozta. (Halljuk!) De a pénzügyi helyzettől eltekintve is t. ház,