Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-142

142. országos ülés november 29. 1882, 327 désem az, hogy a pénzügyi viszonyok közt takarékosságot folytatni is csak bizonyos határok közt lehet. Én kötelességemnek tartom igenis arra törekedni, hogy kiadásaink ne növekedjenek, de meglevő kiadásainkat apasztani és leszorítani, a helyzet követelményeinél fogva nem látom lehetségesnek. A t. képviselő ur azon állítására pedig, hogy a takarékosság nem csak az előirányzatban nem tartatott meg, de magában a végrehajtásban sem, bátor vagyok megjegyezni azt, hogy a zárszámadások tanúsága szerint — egy-két tétel kivételével, melynél nagyon indokolva van az eltérés az előirányzattól — mondom — a zárszámadások tanúsítják azt, hogy az előirányzat legnagyobb részben megtartatott. (Ugy van! jóbbfelől) De t. ház, ebben is a helyes utat megtalálni abból áll, hogy igyekezzünk megtartani azon helyes határt, a meddig elmenni kell, a melyen túl azonban menni nem szabad. Azt kívánják a t. képviselő urak, különösen Helfy Ignácz t. képviselő ur, hogy arra kell igyekeznünk, hogy az anyagi jólétet elősegítsük, de erre oly országban, mely sok tekintetben évtizedeken át fejlődésében visszamaradt, a legszükségesebb először az, hogy a rendes közgazdasági kiadásokra nagyobb összegeket vegyünk fel és hogy bizonyos összegű befektetéseket tegyünk, mert csakugyan befektetések nélkül a jólétet előmozdítani nemlehet, (ügy van! jobbfelöl) A szükséges befektetéseket nem lehet megvonni az országtól, de a szükségen túlmenni sem kell. Ezen határt igyekeztem én megtartani s erre van alapítva azon költségvetés, a melyet a t. háznak benyújtottam. Áttérve Helfy Ignácz t. képviselő urnak tegnapi felszólalására, ő azt mondja, hogy a pénzügyminister előterjesztésében most is, máskor is teljes hiányát látja az őszinteségnek és hogy a rendes költségvetési mérleg helyreállításának, felfogása szerint, nincs semmi értelme. T. ház! Az első vádat részemről nem fogadhatom el, mert én legalább azon igyekeztem minden felszólalás alkalmával, melyet a házban tettem, a pénzügyi helyzetet minden titkolódás nélkül, teljes nyíltsággal és őszintén igyekeztem feltárni és mindenki, ki benne tisztán akart látni, tiszta képet szerezhetett magának a helyzetről. (ügy van! jobbfelöl.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az egyensúly helyreállításának rendes kiadásunkban nincs semmi jelentősége. Bátor vagyok a t. képviselő urat arra figyelmeztetni, hogy ha sikerül rendes, évről-évre előforduló kiadásainkban az egyensúlyt lehetőleg megközelíteni, ez a mérlegre minden esetre kedvező befolyással lesz. Mert ha kisebb a deficit a rendes költségvetésben, akkor természetesen az általános deficit is kisebb. {Helyeslés jobbfelöl,) De azt mondja a t. képviselő ur, hogy — az adósságcsinálást ide nem számítva — 8 millióval akarjuk fölemelni adóinkat. Itt először is bátorkodom megjegyezni azt, hogy a 8 millió nem általános adóemelésből áll, mely tervezve van, hanem benne van 4 millió, mely a szeszadóra esik. Az igaz, hogy vagy a termelő, vagy a fogyasztó bizonyosan fizetési többlettel terheltetnek, de ugyanakkor megkíméltetik egy más kiadás: t. i. az anyag nagymérvű elpazarlása, a mely most dívik és igy nem csekély közgazdasági haszon éretik el. Marad tehát nem 8, hanem 4 millió adóemelés. De ha 4 vagy 8 millióval emeljük csakugyan jövedelmeinket, azzal is apasztjuk deficitünket és azon költségeket, a melyekkel az adósságcsinálás mértékét apaszthatjuk, tehát e tekintetben is van haszna és sikere. Tegnap a felszólaló képviselő urak közül többen megkisérlették definitióját adni annak, hogy mi a hiány. Én ennek theoretikus fejtegetésébe bocsátkozni nem fogok, de még is megérintek annyit Helfy képviselő urnak azon állítására, mely szerint budapest-zimonyi vasutat akarunk építeni, erre pénzünk nincs, ez tehát hiány; helyesnek találja azon intézkedést, hogy a kamatozó pénztári jegyekből vonjunk be 4 milliót, de nem helyes az, hogy erre idegen pénzt vegyünk kölcsön és ez is hiány — ugy defineálui a hiányt, hogy a szükséges befektetések és az adósságok convertálása szintén államháztartási deficitnek vétessék, ezt csakugyan nem lehet. (Helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő ur azt állítja, Jiogy nézzük meg a többséget, nincs abban húsz tag sem, a ki a költségvetés tanulmányozásával foglalkoznék és enuek daczára, mégis helyesléssel fogadja el a többség a pénzügyminister előterjesztését és a pénzügyminister ezzel megelégszik. Nem tudom, mily statistikai adatok ismeretére alapította a képviselő ur azt, hogy nincs busz tag a többségben, ki a költségvetés tauulmányozosával foglalkoznék; de bátor vagyok csak azt megjegyezni, hogy van a pénzügyi bizottságnak huszonegy tagja, ebből tizenhét a többségből választatott, tehát már is tizenhét tagja a többségnek foglalkozik a költségvetéssel, azt hiszem csak lesz ezeken kivül még három, ki foglalkozik ezzel. {Derültség jobbfelöl.) Én azonban ellenkezőleg arról vagyok meggyőződve és épen a tapasztalás mutatja azt, hogy épen a költségvetési, gyakran igen hosszura nyúló vitában, a háznak ugy ezen, mint a másik oldaláról, igen tüzetesen hozzá szólnak a költségvei éshez és igy kell, hogy tüzetesen foglalkozzanak is e kérdéssel. (Helyeslés jobbfelöl.) De a t. képviselő ur mintegy kicsinylőleg mondja azt, hogy a pénzügyminister megelégszik azzal, ha a többség helyesléssel fogadja előtér-