Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-139

139. országos ülés november 28. 1882. 271 helyezése; és ezt hallgatással mellőzni nem tudom. (Helyeslés szélső bál felől.) Az ily felfogásnak veszélyeire nézve nem akarok többet felhozni, mint emlékeztetni a t. házat, épen az előbb lefolyt vitára, a mely a házszabályokra vonatkozott. Ott is igen nagy részben arról szóltak és igen fontos helyről lett hangoztatva, hogy ne ragaszkodjunk a betűhöz, ott van a szellem. Majd a betű, majd a szellem van ellentétbe helyezve azon oldalról (szóló a jobboldalra mutat) a szerint, a mint szükségesnek látszik. Láttuk akkor is, mikor a statáriumról volt szó, akkor is azt mondták, hogy mit nyargalunk mi a betűn, esak a szellem után menjünk. Erre azután lehet alkalmazni azon franczia közmondást: „Ce n'est que le premier pas, qui conte," Már itt megtörtént sok irányban a törvénynek nem tisztelése, most egyszerűen csak ennek a folytatása vau előttünk. És ha közelebbről nézem azon felhozott érveket, mely ekja ministerelnök ur részéről, de különösen a t előadó ur részéről hangoztatva voltak, egy sajátságos ellentétet találok. A t. ministerelnök ur, nem mondom, hogy mivel érzi, de talán mégis a dolgot nem akarván egészen elére állítani, azt mondta, hogy a kérdésnek azon oldaláról, hogy törvényesen járt-e el. megtartotta-e a törvényt, ő nem szól, hanem csak arra terjed ki, hogy azon helyzetben a viszonyok szükségessé tették, hogy ugy cselekedjék, a mint cselekedett. A t. előadó ur pedig már nem azt mondja, hogy íme, ne vitatkozzunk a felett, hogy törvényes volt-e vagy nem az eljárás, nem azt mondja — és pedig saját pártja szempontjából is — hogyne idézzünk fel e felett olyan nagy vitát, mert az veszélyes consequentiát vonhat maga után. Nem azt mondja, hogy arról ne beszéljünk, hanem álljunk azon álláspontra, hogy a törvényt a minister megszegte, hanem megmentette a respublicát. Ha ezzel állott volna elő a t. előadó ur, akkor nem találtam volna oly veszélyesnek, a mit mondott, mert hiszen ha bebizonyittatik, egyes esetben, hogy valóságos dictátori hatalom kell valami rögtöni veszély elhárítására, akkor még hagyján, mert hát hiszen megtörtént az. hogy rögtön törvényt hozni nem lehetvén, a szükség teremtett egy törvényt. He nem ezen álláspontra állt. Említette ugyan az imminens veszélyt, de ezen imminens esetet nem bizonyította be. Mert azt talán nem vonja kétségbe az előadó ur sem, a mint nem vonta kétségbe a ministerelnök ur sem, hogy a törvény megsértése a vizsgáló birónak feljelentetvén, lehetséges, hogy nem 24, de 12 óra alatt lefoglal fassék az illető' sajtótermék. (Helyeslés balfelöl.) Itt tehát úgy áll az imminens eset, hogy még sokkal gyorsabban meg lehetett volna a törvényes utou akadályozni a veszélyt. Hogy volt-e veszély, arra nem akarok kiterjeszkedni, de arra kiterjeszkedem, a mit a t. ministerelnök ur hallgatással mellőzött, de a t. előadó ur ki akarta magyarázni ÍI kérvényi bizottság véleményének ellenére. Nagy szót mondok, de ki kell mondanom, igenis ki akarta magyarázni annak ellenére azt, hogy az eljárás törvényes volt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert mit mond a kérvényi bizottság? A kérvényi bizottság határozati javaslata legalább a mint én hallottam, igazoltnak találja a minister eljárását. A kérvényi bizottság sokkal óvatosabb; az nem mondja, hogy törvényesnek találja, mert ha azt mondaná, akkor mondani sem kellett volna, hogy igazolt, hiszen mihelyt egyszer valami törvényes, azt igazoltnak is találni nem szükséges; de épen, hogy igazoltnak találja, ez ujjmutatás arra, hogy a törvény megsértetett s ennélfogva csak a fenforgó esetben, elfogadva a mentségi okokat, találta igazoltnak a minister eljárását. Már ez is világosan bizonyítja, hogy a törvény nem tartatott meg. A másik bizonyíték erre nézve az előadó ur által felolvasott 22. §-a a 48: XVIII. t.-czikknek és még nagyobb bizonyíték a 45. §., mert azon 22. §. elrendeli még azt is, hogy ha azután a lefoglalásnak a szüksége megszűnik, a vizsgáló biró birság terhe alatt 24 óra alatt köteles visszaadni az illető nyomtatványokat. Hogyan tesz ennek eleget a t. előadó ur, midőn azt mondja, hogy a törvény szelleme nem kívánja, hogy csak a vizsgáló biró rendeletére lehessen lefoglalni a nyomtatványokat. A 45. §-t illetőleg már Polcnyi t. barátom utalt arra, hogy ott a személyről van szó, a 'házalókról, házaló kereskedőkről, nem pedig a nyomtatványokról. És méltóztassék elhinni, én felteszem a 48. országgyűlés bölcsességéről, de különösen szabadságszeretetéről az országgyűlésnek, hol nem lehetett volna ily kicsinylő szavakat hallani, hogy nag3~ dolog-e ez? felteszem, hogy az az országgyűlés mindenek fölé helyezte a sajtószabadságot, mint alkotmánybiztosítékot s nem jutott eszébe, hogy megmondja: nézzétek meg, mi van a nyomtatványokban, ha erkölcstelenek, izgatók, vessétek el a sajtószabadságnak ezen biztosítékát és járjatok el rendőri úton. Hogy mi van a nyomtatványban ezt akkor szabad megnézni, ha az a vizsgáló biró kezébe jut s az lefoglalandónak találja, de nem szabad felhasználni rendőri intézkedésekre. Azt kérdi a t. előadó ur, hogy mi történnék, ha nem volna szabad rendőri úton intézkedni, akkor a legveszedelmesebb izgatottság támadhatna. Hát ez meglehet, meglehet, hogy bajok támadhatnak; de figyelmeztetem a t. előadó urat — és ne vegye rósz néven tőlem, ha arra figyelmeztetem, — hogy a szabadságot még mindig ezen elv nevében nyomták el, hogy a rendőri állam igazolására mindig azí hozták fel, hogy meg kell