Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-111

74 111. országos ülés május 24. 1882 hogy nem is fér benne meg és annyi a pénzünk az állampénztárban, hogy már kikívánkozik, nem j volna-e jobb, hogyha a t. kormány a Boszniában elfecsérelt milliókból ezen szerencsétleneknek juttatna valamit. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Földbirtokaink sorra kerülnek kótya-vetyére, középosztályunk pusztul, földmíveseink közül ezrek jutnak koldusbotra, kik csak nem rég büszkén nevezték magukat telkes gazdáknak, ki csak nem rég siratták meg az adóvégrehajtó által elárverezett utolsó pár ökrüket, szóval: „Pusztulunk, veszünk. (Igaz! Ugy van a szélső' baloldalon.) Mint oldott kéve hullfszét nemzetünk", mint azt Tompa Mihály koszorús költőnk megírta. Nemzetünk jólétének emelésére nincs pénzünk, de vannak millióink Bosznia számára, ÍTtaink a legszánandóbb állapotban vaunak, (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Nem is említve a helyi nehézségekkel küzdő alföldet, csak a többek közt ha Esztergomtól a Bányavárosok felé vezető hosszú útvonalnak szánalmas voltára vetünk egy futó pillantást, elszorul a jobb érzelmű kebel, midőn látja, hogy négy lónak gyakran dolgot ád egy üres kocsit tova vonszolni. (Igaz! Ügy van! a szélsőbalon) S ha a törvényhatóság anyagi tehetetlenségének tudatában a kormányhoz folyamodik, rendesen elutasító választ kap, csak minden 5—6 évben (Zaj. Halljuk!) sikerül pár száz forintot kikoldulni a hosszú útvonalra, mely egyszersmind a gazdag Graram völgyének egvedüli közlekedési eszköze. A polgárság türelemmel szenvedi sorsát, mert az állítólagos többséget képviselő t. képviselő urak igyekeznek őt megnyugtatni azzal, hogy nekünk első kötelességünk Boszniában utakat építeni, hogy most a kecskéi olvaj ok ellen dicsőségesen küzdő vitéz hadseregünk egykor biztos jó utakon szaladhasson hazájáig. (Tetszés és derültség a, szélsőbalon.) Idehaza t. ház, a föld népe nemcsak pénzével és vérével, hanem vagyonával is tartozik adózni és a mi legdrágább, gyakran családi boldogságát is kénytelen feláldozni, mert kaszárnyáink nincsenek s a beszállásolások alkalmával a föld népe ugyancsak praxisból tanulja meg azon elvet, hogy az állam érdekének az egyesek érdeke alá rendelendő, mert a beszállásolt katona lovának át kell engednie a saját marhái számára épült istállót, a beszállásolt katona lovával meg kell osztani a saját lova számára fáradságos munkával gyűjtött, szűken termett szénáját és abrakját, mert a katona nem igen szokta kérdezni, szabad-e azt megdézsmálni. {Igaz! Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélső baloldalon.) És a mi már nem lehet az állam érdeke, a beszállásolt katonával meg kell osztania egyetlen keservesen szerzett nyoszolyáját és zsebre dugott kézzel tétlenül kell néznie a katona által elkövetett gyalázatot, visszaéléseket s a családi élet szentélyébeni szemérmet sértő betolakodásokat, mert panaszra nem mehet, miután panasza folytán a katonának nem sok bántódása szokott lenni, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) reá nézve pedig azon kellemetlen következményekkel jár, hogy ha vele más nem történik, egyszerűen agyonütik, (Igaz! Ugy van! Gyalázat! a szélső balon) mint az Esztergommegyének Dunamocs községében 1880—81-ben egy év alatt nem kevesebb, mint 3 emberrel megtörtént. (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) Mindezen bajokon a kaszárnyareudszerrel lehetne segíteni, de ez nálunk ki nem vihető, mert a kormánynak Boszniában kell kaszárnyákat építeni, hogy majdan boszniai beszállásolás alkalmával az orosz hadsereg ne legyen kénytelen elkövetni azon visszaéléseket, a melyeket a mi népünknek tűrni, szenvedni kell. Bírói karunk teng; a magát függetlennek nevezni szerető bíró vagy küzd a mindennapi nyomorral, vagy elbukik, magával rántva szerencsétlen családját. A tisztviselők roszul fizettetnek és mintegy államilag kényszeríttetnek a visszaélések elkövetésére; alig múlik el egy héí, hogy egyegy tisztviselő a kormány szűkmarkúságának áldozatul ne essék; mégis mit látunk? A megyék háztartásáról szóló törvényjavaslatban a t. ministerelnök ur még a tiszti legény évi fizetéséből is szükségesnek tartotta 120 forintot elvonni, csakhogy vitéz hadseregünk részére egy boszniai ujonezot 24,000 frton megvásárolhasson. (Igaz! a szélső baloldalon.) En nem tudom megmondani, hogy ez micsoda gazdálkodás, mert ennek megkeresztelésére a parlamenti illem szótárában kifejezést nem találok; de hogy ez nem helyes gazdálkodás, hogy a t. kormán;/ ezen eljárása visszaélés a nemzet pénzével és vérével, hogy azon többség, melyre a t. kormány mindig fennen hivatkozik, a nemzeti többség akaratának meghamisított kivonata, azt bátran ki merem mondani. De meg akarom tartani igéretemet, hogy hosszasan nem szólok; befejezem beszédemet és csakis még egy körülményre akarok kiterjeszkedni és ez, a Németh Albert t. képviselőtársam által ezen vita folyamában szellőztetett szentgyörgymezei bánya ügye, melyet már csak azért is a vita keretébe illőnek tartok, mert egy körülmény megvilágítja benne, mikép szokta a ministerelnök ur a competentiát respectálni. (Halljuk! Halljuk! a szélső balfelöl.) Németh Albert t. képviselőtársamnak ezen tárgybeli állítására a t. ministerelnök ur által adott feleletében a többek közt azt mondja, hogy a bányaügy részleteit nem ismeri alaposan. Feltehetem, hogy sem a t. ministerelnök ur nem fog meg-