Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.
Ülésnapok - 1881-110
30 110. országos ülés május 24. 18S2. ennek a nyilatkozatnak, ha oly férfiú ajkáról jött, ki nemzeti agitátor hírében áll. (Ugy van! a széls'ó halon.) Hát miért van az, hogy az ilyen szavak soha nem tűnnek fel előttünk frázisoknak, hogy valami kimondhatatlan varázs ömlik el rajtuk ? Mert a nemzet életidegei rezdülnek meg bennük, mert ezen szavakban Tan kifejezve az, a mi a magyar állam minden polgárát nyelv és származás nélkül egy nemzetté egyesíti. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hát mi lehet egy kormánynak feladata ilyen körülmények közt? Nem-e az, hogy a históriai összetartozás érzetét erősítsük ? {Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha önök olyan nehéz feladatnak találják azt, hogy a nemzetiségi tendentiák bomlasztó ereje ellenében fentartsuk a magyar állam eg) r ségét: hát talán könnyebbé teszik a feladatot az által, hogy most egy idegen nemzetiséget is fogadnak be, olyat, a melyet hozzánk nem köt történelmi kapocs és a mely bennünk nem láthat egyebet, mint gyűlöletes hódítókat ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hogy ha nehéz a mi nemzetiségeink közt az államiság és a hazafiság tudatát megőrizni, hát akkor mire való egy idegen népet erőszakkal is fenhatóságunk alá venni? Uraim, ez nagyon emlékeztet a Eingszinház esetére. Mikor ott a tüz kiütött, egy fejvesztett gépész felhúzta a forgóajtót — nem tudora, jól fordítom-e, de én németül olvastam és pedig „Rollthür"-nek— és ezáltal oly erős léghuzamot bocsátott a tűzre, hogy az rögtön kicsapott a nézőtérre, mi által százak meg százak vesztették menthetlenül életöket. Ezt a gépészt sújtotta legjobban a bécsi fenyítő törvényszék. Ha a magyar államépületet fogná hamvasztani a nemzetiségi viszály tüze, akkor meg lesz irva a történetben az, hogy első sorban épen azon államférfiak könnyelműsége és lelkiismeretlensége működött közre benne, a kik minden téren lerontották a históriai fogalmakat. (Elénk helyeslés. Ugy van! a szélső haldoldalon.) T. képviselőház! Nagyon érzem én azt,hogy ez a vita ki van merítve, nemcsak hogy most már a jelenlegi vitának nagyon előhaladott stádiumában vagyunk, de már magát a kérdést is ötször-hatszor vagy talán többször is tárgyaltuk. Nagyon fogok óvakodni attól, hogy az illetékesség kérdésének, különösen a delegátió és az országgyűlés kölcsönös competeatiájának megbirálásába bocsájtkozzam. Azon brilliáns fejtegetések után, melyeket Szilágyi Dezső, gr.Apponyi Albert t. képviselő uraktól hallottunk, ez épen olyan lenne, mint hogy ha a Dunába vizet akarnék hordani, vagy hogy még egy concrétebb hasonlatot mondjak, mintha a Tiszába sophismákat vinnék. (Élénk derültség a szélső baloldalon). Épen olyan feleslegesnek látom én azt, hogy a bosnyák kérdés hosszabb vitatásába bocsátkozzam. Hát nem jutottank-e el már addig, hogy a conclusiókat erre nézve teljesen levonhassuk? Nem jött-e már minden jóslatnak próbája, minden feltevésnek eldöntése? Lehet-e még beszélni a felől, hogy helyes-e vagy nem a kormány politikája, occupatió vagy annexió van-e készülőben ? Foglalkozbatunk-e avval, a mit a t. túloldal szónokai folyvást mondanak, bir-e súlylyal az, a mit Berzeviczy Albert t. képviselő ur felhoz, mikor vaktában egy czélt lát maga előtt és Bosznia meghódításában e czélnak eszközét találja? Valóban különös, hogy már a túloldalon utólag annyi érvet találnak Bosznia meghódításának szükségességére, holott előzetesen nem találtak egy érvet sem, mely azt tanácsosnak tüntette volna föl, mielőtt a bevonulás megtörtént. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Engemet az ilyen bizonyíték nagyon emlékeztet azon philosofusokra, a kik a világon mindenben látják a czélt és az eszközt, azt képesek bebizonyítani. Voltairet idézem: hogy az embernek azért van orra, hogy rajta szemüveget viselhessen és azért van lába, hogy rá csizmát húzhasson; és a kik szerint tout est pour le mieux dans le meilleur des mondes possibles. Tegyék a t. képviselő urak kezöket szivükre, ki kételkedik, hogy 1875 óta, a midőn a bosnyák politika előjelei felmerültek, mindazok a czélok, melyeket most világosan látunk, már el voltak határozva. Teljes hét év óta, 1875 óta egész nyugodtan félretették a magyar nemzet érdekét, félretették a magyar nemzet alkotmányosságát, félretették mindazt, a mi a nemzet érdeke és a törvényhozás hivatása. Önöknek, magyar törvényhozóknak kezdettől fogva az volt feladatuk, hogy a hátramaradt magyar államot szervezzék, a cultur, eivilisatió, a modern jogállam minden kellékével ellássák és most nem tesznek egyebet, mint hogy Bosznia culturájára és civilisatiójára fordítják a magyar nemzet áldozatait. (Ugy van! a szélső balon.) Önök 1875-ben megteremtették a fusiót, hogy az országot a pénzügyi romlástól, mely már végveszélylyel fenyegetetett, megmentsék; és most adókat adókra, adósságot adósságra halmoznak azért, hogy ezeket Boszniára költsék. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) Önök 1867-ben megalkották a közjogi kiegyezést. Minek nevezték azt el? Elnevezték pragmatica sanctiónak, elnevezték századokra szóló műnek, melynek végleges alapra kellett volna fektetnie Magyarország viszonyát Ausztriához. És most mi ennek az akotmánynak a próbáj rendeltetése? Az, hogy lehet-e alkalmazni Boszniára, mely akkor még nem tartozott a monarchia közösségéhez és e czólból kiforgatják az alkotmány lényeges tételeit, meghamisítják legfontosabb intézményeit. Önök két üres szónak, a monarchia hatalmi prestigének feláldoztak már eddig 80 milliót, feláldozták
