Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-120

120. orseágos aló* juniis 9. 1882. 295 koltatik kiépíttetni s e kiépítés már meg is kezdetett, hogy az a part hosszában elnyúló Ferenczváros (IX kerület) a vámháztól kezdve le egész az összkötő vasúti hidig, mintegy bástya­fal által elzárassék és a fővárosi kereskedelmi forgalom életéréhez, a Dunához való közlekedés­től teljesen megfosztassák. Minthogy pedig ezen máris 32,000 lelket számláló s folyvást népesedő, élénk forgalmú gyáriparos városrész fejlődését illetőleg a fo­lyami közlekedés fentartása létkérdést képez s a dunai ki- és berakodás némely jelentékeny forgalmi czikkekre, pl. a kő, tégla, építő és tűzifa, bor stb. szállítmányokra nézve múlhatat­lanul szükséges és a Ferenczváros lakosai anyagi érdekeinek s eddig élvezett jogainak súlyos sé­relme nélkül el nem tiltható : tisztelettel kérdem a t. közmunka- és köz­lekedési minister urat : 1. van-e tudomása a szóban forgó intézke­désről ? És ha igen, tehát, 2. Mivel indokolja azt ? Végre 3. Nem volna-e hajlandó a t. minister — a lakosság említett érdekeit tekintve — a Fe­renczváros helyi forgalma részére a bor árús­tér környékén a Dunához egy — legalább a nap bizonyos óráiban nyitva tartandó kocsi-köz­lekedést fenhagyni és ugyanott egy lépcsőzetes rakodó partot építtetni ? Ezen utóbbi kérdésemnek magyarázata t. ház az, hogy eddigelé régi idő óta az építő- és tűzifa, kő-, tégla-, borszállítmáuyok és egyebek is tömegesen épen a IX. ker. rakpartjain szok­tak partra szállíttatni és az illető, ezen nagy üzletágakkal rendelkező czégek ott vannak be­rendezve telkekkel, házaikkal, felszereléseikkel stb. Most ezek elzáratváu ezen hosszú vonalon azon jótéteménytől, a melyet a főváros minden lakosának élvezni jogában van, t. i. a dunai közlekedéstől, üzleteiket egyszerre vagy meg­szüntetni, vagy roppant kárral az illető berende­zéseket eladni és máshova költözködni kényte­lenek. Ezen üzlettulajdonosok már felszólalást tettek e miatt a fővárosnál, mely azután nekik az V. kerület dunaparti részén jelölt ki egy bizo­nyos helyet, de az egyrészt nagyon kicsi, más­részt pedig nagyon mélyen fekszik, ugy hogy absolute alkalmatlan az említett czélra. De to­vábbá mindezen, már berendezett üzletek további virágzását tekintve, ezrekre menne azon veszte­ség, melyet az ez üzletekkel foglalkozó nagy számú lakosság szenvedne, a város egyik részé­rő] a másikra való üzleti áthelyezés által, más­felől pedig a gyáripar sem fejlődhetnék kellőleg jövőre a IX. kerületben, holott épen ez van hivatva arra, hogy gyárvárossá legyen. Jól tudom én, hogy a vámház és az épí­tendő doog-ok és elevátorok számára szüksé­ges lesz ott a vasúti vonatok ki- és beközleke­désére épen azon rakpart; és nem is az a czé­loin, hogy a t. közlekedési minister urat olyan irányban kérjem fel, hogy ezen nagyfontosságú, mondhatnám világforgalmú gabnaközlekedés út­jába gát gördittessék a localis érdekek által — ez kisszerű felfogás volna; — csak azt óhajtom, hogy a localis érdekeknek is adassék meg any­nyi, hogy annak idején, midőn ezen vasút el­készül s a vonatok a vámház és az elevátorhoz közlekedni fognak, a nap bizonyos szakában, a hogy az minden indóháznál szokás és lehető, jelöltessék ki délelőtt és délután egynehány óra, midőn a város lakói-közlekedést folytat­hassanak a Dunához, az odaérkező szállítmányo­kat átvehessék, hogy igy mentek legyenek üz­leteik áthelyezésétől. A mennyiben pedig egy rakodópartot is említettem, a lépcsőzetes rakpart hasznavehető­ségéről épen a IV. kerület is tanuskodhatik ; méltányos, hogy ily hosszú vonalon létesíttessék talán a középponton a borárus-téren, a mi ha már rakpartot ugy is építeni kell, igen kis ár­különbséget tenne. Minthogy az ügy most van folyamatban, azért bátorkodom interpellátiómat benyújtani és felhívom a t. közmunka- és köz­lekedésügyi minister ur becses figyelmét a helyi érdekre is, a mennyiben t. i. a világforgalmi és országos érdekek megengedik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: A képviselő ur már felolvasván in­terpellátióját, az közöltetni fog a közmunka- és közlekedésügyi minister úrral. Lázár Ádám: T. ház! {Zaj.) Sajnálom, hogy a sorrend meg nem tartása miatt a türel­metlenség fokozottabbá lett és igy mint legutolsó interpelláló vagyok kénytelen a t. ház becses türelmét nem felizgatni, ámbár óhajtanám az állam érdekében teendő felszólalásommal felzak­latni legalább azon fokig, hogy valahára a ház régi határozatának a kormány által elég té­tessék. Mielőtt interpellátiómat felolvasnám, engedje meg a t. ház, hogy egy pár szóval ismertessem az ügy állását. Ezelőtt mintegy 10 évvel aü erdélyi naszódvidéki államjavak Kerkapoly Ká­roly akkori pénzügyminister által az ottani vi­déki községeknek és bizonyos iskola-alapnak százezer forintért, 20 év alatt évi 6 ezer frtos részletekben való lefizetés kötelezettségével, a törvényhozás kikerülésével, királyi jóvóhagyás mellett eladattak. Midőn a képviselőház a költ­ségvetés alkalmával 187 3-ban ezen allamjavak alkotmányellenes eladásáról értesült, indítvány | tétetett ezen kérdés kinyomozására és ugyan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom