Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.
Ülésnapok - 1881-109
24, 109. országos ülés május 23. 1882. ministerek meggyilkoltattak Dublinban, akkor az angol ellenzék egyszerre félretette a támadás fegyvereit s hazafias loyalitással kezet nyújtott a kormánypártnak a rend helyreállítására, fentartván magának, hogy ha egyszer az állam biztonsága helyreállíttatott, akkor folytatni fogja a parlamenti harczot. {Mozgás a szélső baloldalon. Helyeslés a jobboldalon.) Es oly imponáló volt az ellenzék ezen magatartása, hogy még maguk a legféktelenebb Home Kulerek sem mertek a merényletről másként, mint az utálat hangján beszélni. Távol állunk attól, hogy mindazok után, a miket már tapasztaltunk, a t. függetlenségi párttól az angol ellenzékével megegyező eljárást várjunk. De annyit, azt hiszem, elvárhatnánk e gy °ly na ?y párttól, mely annyi hévvel és ebben legalább következetesen, törekszik arra, hogy mielőbb kormányra jusson; a melynek sikerült talán sokakkal elhitetni — velem nem — hogy kormányzásának ideje már nincs is távol: egy ily párttól annyit talán megkívánhat és elvárhat az ország, hogy midőn a lázadás elnyomására szükséges költségeket megtagadja, legalább ne kövessen oly magatartást, mely a lázadás hamvadó tüzét szükségkép szítani fogja. (Helyeslés a jobboldalon.) Én t. ház, az egész boszniai kérdés ellenzéki megítélésének sarkolatos hibáját abban látom, hogy egyfelől ugy tüntettetik fel az oeeupátió, mint egy puszta szeszély, agyrém, rögeszme által sugallt kalandos politikai czél. E felfogásnak legpregnánsabb kifejezését épen a t. előttem szólott beszédje képezte, mert ezen egész beszéd, mint tengely körül, forgott e felfogás körül. Másfelől pedig a jövőre nézve oly alternatív jóslat állíttatik fel, hogy vagy sikerül valahára leküzdenünk a lázadást, paeificálnunk ama tartományokat, de az ezzel járó áldozatok a monarchiát teljes megbuktatásra fognák vezetni, tehát győzünk a bukás árán: vagy daczára minden erőfeszítésnek, minden áldozatnak, ama tartományokat mégsem fog sikerülni teljesen paeificálnunk, tehát minden pénz- és véráldozat fölibe még kudarezot is vallunk, vagyis anyagilag és erkölcsileg elbukunk. Hát t. ház! Meggyőződésem szerint ez az alternatíva először is azért helytelen, mert létezik egy harmadik, a legvalószínűbb, nézetem szerint egy bizonyos eset és ez azon czél, melyre mi törekszünk, (Halljuk!) melynek elérését biztosan remélve, határozzuk el magunkat arra, hogy e súlyos áldozatokat e nemzetre reá hárítsuk és ez az, hogy a lázadás elnyomására s a tartományok teljes pacificatiójára most a monarchia ereiének egész súlyát latba vetvén, ez által, bár nagy áldozatokat is hozunk, biztosítjuk jövőre nézve a monarchiának azon nyugalmat és biztonságot, azt a védelmet megújuló veszélyek ellen, melyek nélkül belső' culturfeladatainkat később sem volnánk képesek megvalósítani. (Helyeslés jobbfelb'l.) És másodszor kiforgatja az ellenzéki okoskodást sarkaiból ama körülmény, hogy miután bennünket az occupátióba nem szeszély, nem kalandvágy, hanem a veszély elleni védekezés, tehát a szükségesség vitt, mindazok a vészes és kétségbeejtő következések, a melyekre az ellenzék rámutat, tulaj donképen nem az occupátiónak, Lanem az occupátiót szükségessé tett körülményeknek okozatai. Ezeken a körülményeken legfölebb az változtathatna, a ki értene hozzá, a Balkán-félsziget éjszaki felét semleges tengerré varázsolni; ezek a körülmények, t. i. a délszláv államok szomszédsága, továbbá Törökország bevonulása és a slavismus létezése, vagyis egyszóval a keleti kérdés, reánk nézve már fennállottak, már adva voltak, mikor önrendelkezési jogunkat visszanyertük. A t. ellenzék tehát tulajdonképen ezen körülményekre alapítja kétségbeejtő alternatív jóslatát, a mi annyit jelent, hogy változhatatlan tényekből igy vagy ugy, de mindenesetre bekövetkezendő bukásunkra következtet, vagjis egyértelmű ez a haza sorsa iránti föltétlen kétségbeeséssel. (Tetszés jobbjelöl.) Mi e kétségbeesésben nem osztozunk, hanem azt hisszük, hogy a mely nemzet élni akar, annak élete védelme és biztosítására szükséges költséget, fáradságot és vért is föl kell áldoznia. (ügy van! jobbfelöl.) Mi e korszakot olyannak tekintjük, a mely jövőnk biztosítása érdekében nagy áldozatokat hárít a jövő nemzedékre is, de a legnagyobbakat maga viseli. Az áldozatok ilyen korszakában, t. ház, legsúlyosabb, leghálátlanabb szerep jut mindig a kormánynak és azon pártnak, mely azt támogatja. De mi nem riadunk vissza e szereptől még akkor sem, ha tudnók, hogy a kormányzást épen abban a pillanatban kellend másoknak átengednünk, a mikor már a most hozott áldozatok gyümölcseit fogjuk élvezhetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen terhes szerep mellett a mai kormánypártnak még egy más szerencsétlensége is van; ez az, a miről Szilágyi Dezső t. képviselőtársam beszédje végén — persze egészen más értelemben — szólott. Ezen pártnak szerencsétlensége az, hogy oly nagy és oly tömör. (Halljuk!) Szerencsétlenségének mondom ezt azért, mert oly valószínűtlenné teszi ez időszerűit önöknek t. ellenzék, kormányra jutását s ép ezért anynyira eltávolítja önöktől a kormányzás felelősségének előérzetét, miszerint — bár nem kétlem, hogy a legnagyobb jóhiszeműséggel — oly politikát hirdetnek, a melyet legszilárdabb meggyőződésem szerint jelenleg nem volnának képesek tetteikben megvalósítani, (Élénk helyeslés jobbról. Mozgás a bahn) nem valami felsőbb pressió
