Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-117

117. országos ülés juníns 6. 1882. 211 tiát, épen ugy, mint magából a javaslatból sem lehet azon rémítő dolgokat következtetni, a miket felhozni méltóztattak. Nincs e javaslatban semmi egyéb, mint a mit a jelentés is kifejez és a mint örömmel constatálhatom, daczára, hogy a bizottság és jelentése megtámadtatott, maga a jelentésnek alapja nem támadtatott meg; t. i. az, hogy két irányban óhajtandó ezen intézkedés : egyik részről, hogy a magyar elem a hadseregben tért foglaljon, másrészről pedig, bogy a magyar ifjúságnak pálya nyittassák. Az ebben foglalt egyszerű indokok ellenében azonban az argumentumoknak egész nagy halmazát méltóztattak felhozni. Méltóztassanak megbocsátani, ha én, tisztelve a ház becses türelmét, nem refieetálok az egyes szónok urakra, a kiknek meggyőződését, felszólalásainak fontosságát és komolyságát különben mindig számba tudom venni, ha — mondom — pusztán az idő rövidsége miatt is a felhozott érveket nem személyenként, hanem csoportonként tárgyalom. Nevezetesen az én felfogásom szerint két csoportba oszthatók a felhozott érvek. Az egyik csoport az, a mely a javaslatban foglaltakat sokallja, a másik pedig az, a mely a javaslat tendentiáit kevesli. Sokallják a törvényjavaslatot különösen azok, a kik abból a szempontból indulnak ki, hogy Magyarországnak külön magyar hadsereget kell felállítania; sokallják, mert azt mondják, hogy e törvényjavaslat által ismét a közös hadsereget fogjuk növelni, annak erejét fogjuk fejleszteni. Ebből kiindulva azután a külön hadsereg szükségességét vázolták és emelték ki s én elismerem, hogy ez a legfontosabb érv, a melyet felhoztak. De elismerem azt is, bogy ez az érv az, a melyben

8 legnehezebb lesz egymást megértenünk; mert ebben t. képviselőház, én nem csak a közös hadseregnek és a külön hadseregnek kérdését látom, de látom azt is, hogy itt két különböző álláspontból indulunk ki. Az alap, melyen állunk, egészen különböző s ezért alig remélhető, hogy megérthessük egymást. Ugyanis ez nemcsak két hadsereg kérdése, ez két egész politikai rendszer kérdése. Amott az egyik oldalon az ország biztosítását csak egy független és talán magára hagyott Magyarországban s ennek külön magyar hadseregében vélik föllelhetni; ml, a másik oldalon nagyobb biztosságot és kevesebb veszélyeztetést látunk abban, hogy az őszinte szövetséget őszintén és becsületesen fentartjuk, hogy védelmünket közös védelemmé alakítjuk. Erre azt fogják mondani a t. képviselő urak és épen a megjegyzésekből is következtetem, hogy én is azon politikusok közé tartozom, a kikről Csanády képviselő ur egész megvetéssel beszélt s egy másik képviselő ur is, mint lenézett gyakorlati politikusokról emlékezett meg, a kiknek feladatuk a megalkuvás. Hát t. képviselőház, mi nem alkuszunk minden körülmények között; a különbség csak az, hogy a létező körülményeket és viszonyokat igenis kötelességünknek tartjuk számba venni; mert választó kerületeink épen azt bizták reánk, hogy az ország sorsát biztosítsuk és minden experimentatióktól és veszélyektől megóvjuk. En is tudok, t. ház, lelkesedni nagy nemzeti eszmékért, mi is tudunk fölmelegedni a múlt dicsőségén : de méltóztassék nekem megbocsátani, hogy mi ezen lelkesedés, ezen fölmelegedés mellett, az ideális czélok elismerése mellett nem akarunk megfeledkezni a jelenről; nem akarjuk veszélyeztetni a jövőt, nem akarjuk elveszíteni a földet lábunk alól és azt tartjuk, hogy bármily magasra emelkedjék is az ember ég felé az ideális czélok létráján, valahol ennek a létrának mégis csak a földre, a jelenre kell támaszkodni. Ez a jelen most az a törvényes alap, melyen mi állunk, azon viszonyok, a melyeket nekünk számon kivül hagynunk nem lehet. Ez a tényleges alap ma az a kiegyezés szövetséges társunkkal Ausztriával, a melyet kölcsönös egyetértés alapján, senki másnak érdekében, mint a magunk érdekében kötöttünk és a melyet mindaddig, mig az mind a két oldalról fentartatik, nekünk egyoldalulag megtámadnunk nem lehet. Legkevésbé támadhatjuk pedig meg az ezen kiegyezésen alapuló közös hadsereget ily mellékesen, midőn oly törvényjavaslatról van szó, a mely nem is magát a véderőt tárgyalja. B. Prónay Dezső s a többi képviselő urak is elismerték, hogy azon czélok elérése, a melyeket maguk elé tűztek, nem fog könnyen és nem fog gyorsan menni. De épen azért, mert ők maguk is elismerik, hogy nem fog gyorsan menni, mi részünkről azt tartjuk, hogy kötelességünk örömmel fogadni minden oly lépést, mely haladást jelez a létező viszonyok között is és nem várja be tétlenül azon hosszú időt, melyben azon czélok talán el fognak éretni. Kötelességünk amál is inkább elfogadni, mert ezen törvényjavaslat az azt ellenzők saját czéljai szempontjából is haladás, mert ha bármily körülmények között sikerül is bármikor önöknek felállítani a magyar hadsereget, mindig jó hasznát fogják annak venni, ha a magyar elemből minél többen nyernek magasabb katonai kiképeztetést. {Helyeslés a jobboldalon.) A külön magyar hadseregre vonatkozó argumentátiókra és azok czáfolgatására nem akarok bővebben reflectálni, habár erről hosszasan lehetne vitatkozni. Egyet azonban még sem hallgathatok el. Ugyanis bármelyik argumentum inkább megállhat, mint az, melyet Orbán Balázs t. képviselő ur felhozott, hogy t. i. a magyar 27*