Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-109

109. országos ülé ben két főmomentumot kell figyelembe venni, t. i. a törvény szavát és a törvényhozó akaratát, czélját. Már Celsius megmondta; „Scire leges non hoc est verba earum tenere, sed vim ac potestatem". Ha az idézett törvéuyczikket nyelvtanilag bonczoljuk: azon eredményre jutunk: abban semmi másról nem történt rendelkezés, mint Bosznia és Herczegovina közigazgatásáról. Hogy a közigazgatás fogalma alatt nem lehet mást érteni, mint csak a politikai beligazgatást, azt már az imént bebizonyítottam. Hogy hazai törvényhozásunk a politikai igazgatást mindig elkülönítette a hadügytől, ezt, azt hiszem, nem szükséges bővebben magyaráznom. Legvitásabb az idézett törvényczikk harmadik szakasza, mely azt mondja: „A menynyiben azonban a boszniai és herczegovina! közigazgatás oly állandó beruházásokra venné igénybe a monarchia pénzügyi hozzájárulását, melyek a nem rendes közigazgatás keretébe esnek, u. m.: vasutak, középítkezésekre, vagy hasonló rendkivüli kiadásokra, az ily járulékok csak a monarchia mindkét államában összhangzóaii hozott törvények alapján engedélyezhetők". Szilágyi Dezső képviselő ur felfogásom szerint abban tévedett, hogy a közigazgatást felosztotta rendes közigazgatásra és nem rendes közigazgatásra. — A nem rendes közigazgatás kifejezésében pedig bennértette a hadi kiadásokat is; pedig, mint mondám, a hadügyi igazgatást, a nem rendes közigazgatásba befoglalni nem lehet. E törvényczikk magyarázatában a t. képviselő ur téves alapból indult ki; már pedig ruente fundamento, ruit superaedificatum; azaz leomolván az alap: leomlik a felülépítmény is. A hadi kiadások „sui generis" kiadások és sem a rendes közigazgatási, sem a nem rendes közigazgatási költségek körébe nem tartoznak. £ törvény világos értelme szerint a monarchia két törvényhozása engedélyezési körébe csak az oly állandó beruházások esnek, melyek nem a rendes közigazgatás körébe tartoznak, minémiiek a vasutak, hivatalos helyiségek, börtönök sat. —• De a hadi kiadások, minémüek a barakkok, sátrak, azután ideiglenes kórházak, katonai utak építése, nem a polgári közigazgatás, hanem a katonai igazgatás költségei közé tartoznak. Igaza volt tehát a t. ministerelnök urnak, midőn azt állította, hogy Boszniában az ideiglenes építkezések, általában a foglalás katonai actiójával járó költségek, közös ügyet képeznek és az 1867: XII. t.-cz. érteimébea a delegatió elé tartoznak. Ez másképen nem is lehet. Hogy az 1880 : VI. törvényczikkben nem lehetett volna-e arról is rendelkezni, hogy mi történjék akkor, ha ezen idegen területen állandó építkezések szándékoltatnak, az lehet a törvény hiánya; de nutfns 23. 1882, 15 tény az, hogy ezen törvényben semmiféle ilyenről nincs rendelkezés. Az occupátió ideiglenes hadi birtoklást jelentvén: állandó építkezésnek különben alig lehet helye. Ha logikailag magyarázzuk az idézett törvéuyczikket: ugy azon eredményre kell jönnünk, hogy a törvényhozónak semmi más ezélja nem volt, mint az elfoglalt tartományokban a polgári közigazgatást szabályozni. Én tehát a delegatió illetékessége ellen emelt kifogást elfogadhatónak nem tartom. Átmegyek most már azon kérdés elemzésére, hogy kimenjünk-e mindjárt Boszniából, vagy pedig ott benn maradjunk? Én azt gondolom t. ház, hogy ha e kérdésre helyesen akarunk megfelelni, akkor előbb egy más kérdésre kell feleletet adnunk. Nevezetesen: Helyesen cselekedett-e kormányunk, midőn a berlini kongressuson a mandátumot elfogadta és Boszniát és Herczegovinát occupälta? Ha pedig ezt a kérdést vesszük vizsgálat alá: akkor, habár csak röviden is, vissza kell tekintenünk, hogy mikép állott a keleti kérdés az orosz-török háború előtt és mikép áll azután ? Az orosz-török háború előtt létezett szomszédságunkban egy nagy állam, melyet a középkor lovagias despotái különböző nemzetiségű és vallású népekből tákoltak össze. Ez az állam a török állam volt. Ezen államnak a megalakulása óta az volt a szerencsétlensége, hogy nem illett bele a keresztény európai jogrendszerbe vallásánál és szokásainál fogva. Már IV. Henrik franczia király felhívta Európa fejedelmeit, hogy a törököket közös erővel kergessék ki Európából. Azonban mint tudjuk, IV. Henrik orgyilkosság áldozatául esvén: e tervét végre nem hajthatta. Találkozott Európában egy nagyhatalom, a mely e terv keresztülvitelét magára vállalta. E hatalom az orosz hatalom. A vita folyamán már több izben keresték, hogy mi volt a boszniai lázadásnak oka. (Halljuk! Halljuk!) Semmi nem volt más t. képviselőház, mint az orosz hatalom terjeszkedési vágya. (Derültség balfelöl. Ugy van! jobbfelöl.) A roppant terjedelmű orosz birodalomnak egy kis szelelő lyukra volt szüksége. (Általános derültség.) Ezért elhatározta Konstantinápoly és az Adriai tenger elfoglalását. Meg kell vallani, hogy az okos, előrelátó orosz diplomatia lassan, de fokozatosan halad e terve keresztülvitele felé. 1875-ben fellázította Bosznia és Herczegovina szlávajkú lakóit és a Herczegovinában kipattant kis szikra oly lánggá fejlődött ki az orosz izgatás következtében, hogy az az egész török birodalmat megsemmisítéssel fenyegette. Ausztria-Magyarország külügyeinek élén akkor gr. Andrássy Gyula állott, a ki belátta, hogy az okos ember, ha látja, hogy a